Bana Tibor: Helyre kell állítani az önkormányzatiságot

Bana Tibor: Helyre kell állítani az önkormányzatiságot

A kistelepülések helyzetének javítását szorgalmazta sajtótájékoztatóján a Jobbik alelnöke, Bana Tibor, aki szerint a Fidesz lemondott lényegében a falvakban élőkről.

Bana Tibor szerint pártja fontosnak tartja, hogy javuljon az élet minősége azon a több mint ezer településen, ahol a lakosságszám nem éri el a fél ezret még akkor is, ha a népesség alig három százaléka lakik ezeken a helyeken. Ezeknek az embereknek az esélyeit is közelíteni kell a többiekéhez, hiszen nem szabad erre mennyiségi kérdésként tekintenünk.

A jobboldali politikus szorgalmazta, hogy mihamarabb teljesedjen ki a kormányzat által ígért, minden településen ingyenes wifi-szolgáltatást biztosító program,

napi egy-két járat helyett pedig használható tömegközlekedési rendszert kapjanak a kisebb falvak.

Azt is igényeik között említette, hogy állítsák helyre az önkormányzatiságot, amely szerinte a kistelepüléseken csonkult az utóbbi években a legnagyobb mértékben.

Bana Tibor lényeges feladatnak nevezte, hogy sikerüljön megállítani a fiatalok elvándorlását a kistelepülésekről. Lehetséges eszközként említette, hogy az eddiginél kedvezőbb feltételekkel pályázhassanak az itt élők, hogy újabb munkahelyek jöhessenek létre a falvakban.

Bevándorlás

A Jobbik alelnökénél, az Alfahír arról érdeklődött, hogy mi a véleménye arról, hogy a Wall Street Journal terjedelmes cikkben foglalkozott a magyar bevándorláspolitikáról.

Az amerikai lap szerint a bevándorlást hangosan ellenző Magyarország szélesre tárja kapuit a még több külföldi munkás előtt.

Bana szerint a bérek messze elmaradnak a nyugat-európai átlagtól, pártja éppen ezért hirdette meg korábban a béruniót.

"A kormány szándékosan alacsonyan tartja a béreket, ezzel kiszolgáltatott helyzetben tartva a magyar munkavállalókat. Másrészt ehhez jól jönnek a keleti vendégmunkások is, akik elvégzik ezeket a feladatokat alacsony bérekért is."

A konzervatív jobboldali párt politikusa szerint mindeközben a kormányzat semmit nem tesz annak érdekében, hogy a külföldre távozó magyar fiatalokat itthon tartsa.

„Egyre több helyen épülnek munkásszállók, mint például Szentgotthárdon is. Holott sokkal fontosabb lenne, hogy a magyar fiatalok vagy a munkavállalók jussanak lakáshoz.”  

- jegyezte meg Bana Tibor.

Visszavenni az iskolákat?

Lapunk arról is érdeklődött, hogy a Jobbik támogatja-e azt az ötletet, hogy az iskolák és egyéb szociális intézmények fenntartása ismét az önkormányzatokhoz kerüljön-e. A Jobbik alelnöke szerint nem kell feltétlenül országossá tenni, de a lehetőséget meg kell adni a településeknek arra, hogy maguk dönthessék el azt, hogy finanszírozzák-e a helyi intézményeket.

„Az önkormányzatiság tovább csorbult, amikor a kormány önként arról döntött, hogy teljes mértékben elvették ezt a lehetőséget tőlük. A településeknek kellene döntenie arról, hogy el tudják-e látni egy intézmény finanszírozását.”

Bana Tibor szerint a Jobbik önkormányzati programjában nagy szerepet kaptak a kistelepülések és a falvak, mert rendkívül fontos szerepet töltenek be hazánkban.