Közel kerülhet ma este a jövő évi EB-hez a magyar válogatott

Közel kerülhet ma este a jövő évi EB-hez a magyar válogatott

Ezen sorok írója sem hitte volna még márciusban, amikor is a magyar válogatott az első mérkőzésén 2 gólos vereséget szenvedett Szlovákiában, hogy 4 mérkőzést követően már a válogatottnak komoly esélyei lehetnek a kontinenstornára való kijutásra. Azóta a horvátok és a walesiek elleni bravúrgyőzelem mellett, az Azerbajdzsán elleni kötelező 3 pontot is sikerült begyűjtenie a válogatottnak. Most azonban nem túlzás állítani, hogy sorsdöntő mérkőzés előtt áll az együttes.

A főpróba egyik csapatnak sem sikerült elég jól. Bár a magyar válogatott „csak” egy barátságos mérkőzésen szenvedett vereséget Montenegró ellen, a szlovákok addig arcpirító 4 gólos verést kaptak a horvát válogatottól.

A szlovákok elleni mérkőzés napján 55. születésnapját ünneplő Marco Rossi elmondta, hogy nem fog kockáztatni a kezdőcsapat kijelölésekor a magyar labdarúgó-válogatott hétfői, szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezője előtt. Ugyanakkor kiemelte, hogy rendkívül dühös volt a csapatra az elveszített Montenegró elleni mérkőzés után.

"A montenegrói mérkőzésből levontam a megfelelő tanulságokat. Győzni akartunk, de hoztunk bizonyos személyi döntéseket, amikért vállalom a felelősséget… Ahhoz, hogy nyerjünk, a játékosoknak nem szabad eltérniük a kijelölt taktikától, mert a rivális is nagy fegyelemmel játszik. Nyílt mérkőzésre számítok, de ezúttal mi vagyunk hazai pályán, ahol általában jobban teljesítünk.”

A csapatból jelenleg ketten is sérüléssel bajlódnak. Pátkai Máté és Nagy Ádám sorsa is az utolsó pillanatokban dőlhet el. Marco Rossi ugyanakkor megjegyezte, az állapotukkal kapcsolatban nem derűlátó.

A vendégcsapat egyelőre még nem ocsúdott fel a csütörtöki vereségből. A szlovák válogatott Európa-bajnoki reménye még tovább él, ehhez azonban meg kell vernie a magyar együttest hétfőn este. Pavel Hapal szövetségi kapitány arra figyelmeztetett, hogy a budapesti meccs lesz a fontosabb.

„A magyarországi mérkőzés döntő jelentőségű lehet. Egyszer már legyőztük ellenfelünket, így egy újabb siker nagy előrelépést jelentene vele szemben. Nyerni akarunk Budapesten!”

A szlovák csapat hátvédje, az Internazionaléban futballozó Milan Skriniar szerint

„Most el kell felejtenünk a tiszteletet és fokoznunk kell az agresszivitást. Otthon legyőztük a magyarokat, de az nem volt könnyű mérkőzés. Ez a mostani még nehezebb lesz”

– tette hozzá a hátvéd.

A szlovák gárda sztárjátékosa és csapatkapitánya, Marek Hamsík szerint el kell felejteni a pénteki rossz teljesítményt.

„A következő meccsre kell koncentrálnunk, pontokat kell szereznünk Budapesten. Egész más csapat a magyar, mint a horvát, hajtós, agresszív. Máshogy kell a hétfői mérkőzéshez hozzáállnunk, mint a péntekihez, arra kell törekednünk, hogy ne kapjunk gólt. Ha a magyarok elleni meccs rosszul sül el, lehúzhatjuk a rolót.”

.

A magyar-szlovák mérkőzést egyébként szurkolói szempontból is rendkívül fokozott érdeklődés övezi. A magyar jegyek 2 óra alatt gazdára is találtak, így telt házra lehet számítani. 

A magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs arra kérte a szurkolókat, hogy sportszerűen biztassák a magyar csapatot, ellenben akár zárt kapus büntetést is kaphat az együttes.

„Különleges meccs vár ránk, ezt nem csak mi tudjuk, hanem az UEFA is, így kiemelten figyelik majd mi történik a lelátókon. Nagyon bízunk benne, hogy piro és rasszista rigmusok nélkül zajlik le a mérkőzés, mert ezekért súlyos büntetést kapnánk.”

- tette hozzá Dzsudzsák.

Marco Rossi is szeretné, ha kizárólag a futballról szólna a hétfő esti találkozó.

„Mindannyian tudjuk, hogy mekkora a versengés a szlovákok és a magyarok között, és számunkra a szurkolók valóban a tizenkettedik játékosnak számítanak. Ugyanakkor arra kérem őket, hogy kerüljék ki az értelmetlen konfliktust és összecsapást, nem szeretnénk felesleges pénzbírságot vagy más büntetést. Nem akarunk üres lelátók előtt játszani.”

A felvidéki magyar lapok szerint több mint 500 szlovákiai magyar is jegyet vásárolt a Groupama Aréna a Magyarország–Szlovákia labdarúgó Eb-selejtezőre. Ezek közül többen is lesznek, akiknek a vendégszektorba szól a jegye. A szlovák szövetség ezért felhívta minden felvidéki magyar figyelmét arra, hogy

csak szlovák vagy semleges színekben engedik be a szurkolókat a vendégszektorba.

A szlovák országos rendőr-főkapitányság szóvivője jelezte, hogy a helyszínen (Groupama Aréna) a magyar mellett, szlovák rendőrök is felügyelik a rendet.

A magyar válogatott egyébként egy több mint 10 éve nem látott tettet hajthat végre, mivelhogy zsinórban negyedik tétmeccsét nyerheti meg. Utoljára, a 2010-es vb-selejtezők során az Erwin Koeman dirigálta nemzeti csapat nyert sorozatban négy meccset.

A két csapat 5 alkalommal találkozott egymással, ezalatt 3 döntetlen és 2 szlovák győzelem született. A magyar válogatott tétmeccsen még nem tudott gólt szerezni a szlovák együttes ellen.

A magyar válogatott hátralevő EB-selejtezői:

Magyarország–Szlovákia (szeptember 9., Eb-selejtező)
Horvátország–Magyarország (október 10., Eb-selejtező)
Magyarország–Azerbajdzsán (október 13., Eb-selejtező)
Wales–Magyarország (november 19., Eb-selejtező)