Nem kapott ülőhelyet, ezért azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Parlamentet

Nem kapott ülőhelyet, ezért azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Parlamentet

Egy kiadós bögrézés után, részegen jó ötletnek tűnt Allahu Akbar-t kiáltani. Mondott volna inkább Ni-t. 

Egy kiadós bögrézés után, részegen jó ötletnek tűnt Allahu Akbar-t kiáltani. Mondott volna inkább Ni-t. 

A Tatabányai Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy magyar állampolgárral szemben, aki  „Allahu Akbar” kifejezést használta, majd robbantással fenyegetőzött a vasúti kocsiban történő utazása során - áll az Ügyészség közleményében.

Mint kiderült, a vádlott 2019. június 2. napján a tatabányai vasútállomáson ittas állapotban felszállt a Sopronból Budapest, Keleti Pályaudvarra közlekedő InterCity szerelvény egyik kocsijába. A vonat elindulását követően röviddel, még Tatabánya területén bement az egyik fülkébe, ahol nem jutott számára ülőhely és ekkor azt mondta, hogy „Allahu Akbar”, majd közölte a fülkében utazókkal, hogy ő terrorista és robbantani fog a belvárosban és a Parlamenttel kezdi.

Ez természetesen utastársak között nem aratott osztatlan sikert, így értesítették a rendőrséget, így a Keleti pályaudvaron már egy járőr várta az önjelölt és kissé ittas robbantót. 

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen vádlottat a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetésre ítélje.