92 millió forint adó egy százalékot kapott a gyanúsan működő Daganatos.hu

92 millió forint adó egy százalékot kapott a gyanúsan működő Daganatos.hu

Közzétette az adóhivatal az idei adó egyszázalékos felajánlások számszerűsített listáját, ebből pedig kiderül, hogy a 4. legtöbb pénzt az a Daganatos.hu kapta, amiről már korábban kiderült, hogy nem pontosan úgy segít a beteg gyermekeken, mint azt egy laikus adakozó gondolná.

A listát a 444.hu szúrta ki, a cikk szerint a pazar panorámájú jógaközpontot építő Daganatos.hu a honlapján ugyan azt írja, az alapítvány „2005 óta az adó 1 százalékos felajánlásoknak, és a magánadományoknak köszönhetően számos daganatos, leukémiás betegséggel küzdő gyermeken segíthetett”, időközben módosítottak, és már inkább olyan tevékenységre költik a felajánlásokat, amikkel szerintük megelőzhetik a betegségek kialakulását.

A prevenció náluk főként a következő:

  • ételintoleranciavizsgálat,
  • elektroszmogszűrés,
  • gyerekjóga.

Vajon erre gondol egy átlag ember, amikor daganatos gyermekeken szeretne segíteni?

A Daganatos.hu 21.496 adózótól összesen 92 millió forintot kapott.

Tavaly még 140 milliót kaptak, a 444.hu szerint alapításuk óta 1,8 milliárd forint fordult meg náluk adófelajánlásokból, nem beszélve a más típusú adományokról, támogatásokról.

Azt írják, a Daganatos.hu-val összefonódó, a 9. helyen álló Gyermekmentő Támogató Alapítvány sem az, aminek hangzik. Az eredeti célok még itt is klasszikusan olyanok voltak, amit beteg gyerekekkel foglalkozó alapítványoknál elképzel az ember: kórházi műszerek beszerzése, sérültek ellátásának javítása. De mostanra már itt is váltottak, a megelőzésre fordultak rá, és a feladatuknak azt tartják, hogy balesetmegelőzési tájékoztatást adjanak a szülőknek.

Gyermekmentő Támogató Alapítvány 15.407 adózótól 66,2 millió forintot kapott.

A cikk szerint ezzel együtt összesen az elmúlt években már majdnem 670 millió forintnál járnak.

A legtöbb felajánlást egyébként a Heim Pál Gyermekkórház kapta, 165 forint értékben.

A TOP10-es lista az alábbi:

  1. Heim Pál Gyerekkórház Fejlesztésért Alapítvány: 165 millió forint, 29 285 felajánló
  2. Bátor Tábor 143 millió forint, 23 897 felajánló
  3. Országos Mentőszolgálat 122 millió forint, 23 778 felajánló
  4. Dagantos.hu 92 millió forint, 21 496 felajánló
  5. Magyar Gyermekmentő Alapítvány 80,5 millió forint, 15 195 felajánló
  6. Szent Márton Gyermek Mentőszolgálat 79,8 millió forint, 16 283 felajánló
  7. Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon 75,9 millió forint, 14 174 felajánló
  8. Piros Orr Bohócdoktorok, 71,6 millió forint, 14 091 felajánló
  9. Gyermekmentő Támogató 66,2 millió forint, 15 407 felajánló
  10. Rex Kutyaotthon 65,8 millió forint, 12 265 felajánló