Borkai Zsoltot egyre nehezebb megmenteni a polgármesterségtől

Borkai Zsoltot egyre nehezebb megmenteni a polgármesterségtől

Hétfő éjszaka befejeződött az újraszámolás, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Iroda weboldalán található határozat szerint a múlt vasárnap Borkai Zsolt korábbi fideszes polgármester kapta a legtöbb voksot.

Bár a szavazatszámokon változtattak - a szexbotrányba keveredett (volt) fideszesnél, és ellenzéki kihívójánál, Glázer Tímeánál is kevesebb érvényes szavazatot találtak -

azonban Borkai előnye megmaradt: 19.305:18.661 arányban győzött.

"Ez volt az utolsó csepp a pohárban" - még a frakcióülés előtt értékelték az önkormányzati eredményeket fideszes országgyűlési képviselők

A kihelyezett balatonalmádi Fidesz-frakcióülés előtt az Országgyűlés két bizottsága is összeült szerdán, így a kormánypárti országgyűlési képviselőknek módjuk volt a saját szempontjaik szerint értékelni a vasárnapi eredményeket, egyben üzenve is párttársaiknak. A nekünk nyilatkozó fideszes képviselőkön érezhető volt, hogy vagy igyekeznek kibújni a közös felelősség alól, vagy épp markáns változást várnak a pártjuk politikájában.

Emlékezetes, Borkai Zsolt a botránya ellenére elindult a győri polgármester-választáson, amelyet aztán a Fidesz színeiben nyert meg. Párttagságáról csak a hálaadó sajtótájékoztatóján vált meg. Azonban, mivel szabályos körülmények között nyerte el a mandátumát, nehezen teljesíthető Kósa Lajos vágya, hogy új választást írjanak ki a megyeszékhelyen. 

Zsolti, a vesztes

Viktor már vasárnap szólt, hogy hétfőn dönthet róla, de ki gondolta volna, hogy ez azzal jár majd, hogy hétfőn Zsoltnak egyszerre kell találkoznia Lászlóval, Lajossal, meg a Gábor ral. Mintha ők aztán nem hibáztak volna vasárnap, meg úgy előtte folyamatosan!