Feszült hangulatú alakuló ülés Ferencvárosban: a Fidesz mellett a Momentum is keményen beleszállt Baranyiba

Feszült hangulatú alakuló ülés Ferencvárosban: a Fidesz mellett a Momentum is keményen beleszállt Baranyiba

November 14-én került sor a IX. kerületi közgyűlés alakuló ülésére, amelyet nem csak az immár hivatalosan is polgármester Baranyi Krisztina és a Fidesz-KDNP képviselőinek helyenként indulatos szóváltása jellemzett, de az ellenzéki képviselők részéről is elhangzottak komoly kritikák az új városvezetéssel szemben.

A testületben immár kisebbségben lévő fideszes képviselők láthatóan nehezen viselték a kialakult helyzetet, és egyfolytában beszólogatásokkal és kellemetlennek szánt kérdésekkel tarkították az ülést, és lehetőleg minden javaslatba belekötöttek. Leginkább azt sérelmezték, hogy az ülés előtt szerintük csupán három órával kapták meg a napirendi pontokat, köztük azt a hat sürgősségi javaslatot, melyeket végül el is fogadott a testület.

Baranyi Krisztina és az ellenzék több képviselője is többször elmagyarázta a kormánypárti politikusoknak, hogy az általuk megszavazott Szervezeti és Működési Szabályzat szerint jártak el, de hajlanak arra, hogy ezen a jövőben változtassanak. A kötekedésben a prímet nem is annyira Bácskai János volt polgármester, hanem Gyurákovics Andrea képviselőnő vitte, aki személyeskedésig fajuló vitákba bocsátkozott az új kerületvezetővel.

Az ellenzéki térfélen is voltak villongások

Ahogy az várható volt, a két új alpolgármester megszavazását az ellenzéki képviselők között sem fogadta mindenki kitörő örömmel.

Az LMP-s Reiner Roland és a testületen kívüli Döme Zsuzsanna, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) társelnöke ugyan végül bizalmat kapott a kinevezéséhez, a momentumos Takács Krisztián azonban nem hagyta szó nélkül a rendhagyó személyválasztást. Mint kemény hangvételű felszólalásában fogalmazott:

"Szomorúan látjuk, hogy míg a sajtóban azzal vádolnak egyes ellenzéki pártokat, hogy benyújtják a számlát, de van, akinek be sem kell nyújtania, úgyis kifizetik őket."

- utalt az ökopártra és a kétfarkúakra a politikus.

Hangsúlyozta: csak azért fogadják el a jelöltek személyét, mert a IX. kerület érdeke azt kívánja, hogy minél előbb elkezdődhessen a testületi munka - amit egyébként az akadályozott, hogy a Fidesz megtámadta a választás eredményét (a csúszást többen is szóvá tették, de erre a körülményre a polgármester sem utalt). Ám ez szerinte nem jelenti azt, hogy a jelöltek kiválasztásának módjával egyetértenének:

"Felsejlik a múltból az a hagyomány, hogy füstös hátsó szobákban tett ígéretek szolgálnak annak alapjául, hogy kiket választanak meg fontos pozíciókba, és többet ér a lojalitás, a hűség, mint a szakmai érvek, vagy hogy kinek mennyi tapasztalata van."

Mint ismeretes, és ezt maga a polgármester is kifejtette, Baranyi felajánlott egy alpolgármesteri pozíciót Mátyás Ferencnek, aki azonban polgári foglalkozása mellett nem tudta volna ellátni a teljes embert kívánó feladatot. Baranyi viszont az előválasztáson vele szemben induló, szintén momentumos Jancsó Andreának már föl sem ajánlotta a lehetőséget, így került képbe Döme Zsuzsanna. A lépés azért keltett megütközést még a testületen belül is, mivel a polgármester még pár napja az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is azt nyilatkozta: két alpolgármester nem lesz elegendő az előttük álló feladathoz, viszont az alakuló ülésen nem hoztak létre plusz egy ilyen tisztséget (Baranyi ennek lehetőségét még nem zárta ki a stúdióban, az ülésen viszont már nem tűnt olyan lelkesnek ezzel kapcsolatban).

Takács ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy az árkok betemetését a gyakorlatban is megvalósítsák, és az ne csak egy üres szólam legyen a polgármester részéről.

Bácskai János arról faggatta Baranyit, miért épp Dömét és Reinert jelölte alpolgármesternek, amit erre a kerület vezetője azzal indokolt, hogy

ők, illetve pártjaik támogatták őt az előválasztáson is, illetve tőlük kapta a legtöbb pénzt és embert.

A momentumos felszólalás annyira erősre sikerült, hogy azt még a fideszes Gyurákovics Andrea sem tudta tromfolni, és csak ennyit reagált rá:

"Csak csatlakozni tudok ahhoz, amit Takács Krisztián mondott."

Bácskai nyomán pedig kijelentette:

"Akkor ezek szerint mégis baráti alapon történik a pozíciók osztása, hiszen ön azokat jelöli, akikkel valamilyen személyes kapcsolata van."

Erre Baranyi már-már kiabálva azzal replikázott, hogy a Fideszre jellemző az a gyakorlat, ahogy Gyurákovics is elintézte rokonai ingyenes parkolását, vagy hogy képviselők kapták meg a közpénzből felújított önkormányzati lakásokat.

A verbális csörték után Döme Zsuzsannát 10 igen és 7 nem szavazattal, valamint 1 tartózkodással, Reiner Rolandot pedig 10 igen és 1 nem szavazat mellett, 7 tartózkodással szavazták meg.

Gyorsított tempó, jobbikos siker

A képviselők a már említett hat sürgősségi javaslat keretében döntöttek arról, hogy

  • a pontos részletek ismeretéig felfüggesztik a kézilabdacsarnokként reklámozott, valójában multifunkcionális rendezvényközpont építését (Baranyi itt nemmel szavazott, mivel ő támogatja a projektet);
  • az atlétikai centrum kapcsán felkérték a kormányt és a kiemelt kormányzati beruházások központját, hogy adjanak részletes tájékoztatást a beruházásról és mutassanak terveket a testületnek (ezzel kapcsolatban Szilágyi Zsolt jobbikos képviselő felvetette, hogy közpénz helyett nyugodtan építhetnék a kormány közeli oligarchák vagyonából a létesítményt, és a fenntartást is finanszírozhatnák ők, akkor semmi gond nem lenne vele);
  • megszavazták a ferencvárosi Kiserdő helyi jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánítását;
  • elfogadták az "Ez a minimum" elnevezésű korrupcióellenes és átláthatósági javaslatot (a Fidesz értetlenkedése és nemtetszése ellenére);
  • klímavészhelyzetet hirdettek; illetve
jobbikos javaslatra elfogadták a rabszolgatörvény korlátozását a 100 százalékban kerületi tulajdonú cégek kapcsán.

A Fidesz-frakciónál, meglepő módon, talán ez a döntés verte ki leginkább a biztosítékot, alig akad olyan kormánypárti képviselő, akinek ne jelentett volna szálkát a szemében lépés. Mókás volt hallgatni, ahogy

Gyurákovics Andrea komoly küzdelmet folytatott fejben, hogy ne nevezze ő is rabszolgatörvénynek a kormánypárt tavaly év végén hozott intézkedését.

A javaslatról szóló vitában Szilágyi Zsolt előterjesztőként felkérte az LMP parlamenti képviselőjét - az ülésen a fideszes kollégájától, Kocsis Mátétól eltérően jelen lévő -, Csárdi Antalt, hogy amennyiben a testület megszavazza az intézkedést, akkor a kerületiek nevében az Országgyűlésben is terjessze be a túlóratörvény eltörléséről szóló javaslatot.

Csárdi erre ígéretet is tett, ahogy azt is megígérte, hogy Kocsis Mátét megpróbálja rávenni, hogy közösen nyújtsák be a javaslatot, mint ferencvárosi politikusok.

Az elfogadott jobbikos javaslat egyébként nem csak az önkormányzati cégekre, de azok alvállalkozóira is vonatkozik, így a jövőben az önkormányzati cégekkel szerződő vállaltok sem kényszeríthetik 400 órás túlórára az alkalmazottaikat.

"A lehetőségét is szeretnénk kizárni"

Az Alfahírnek nyilatkozva Szilágyi Zsolt a javaslatról úgy fogalmazott:

"Nagyon örülök, hogy végre elfogadhattuk, hiszen amikor januárban benyújtottam, akkor a fideszes többség napirendre sem hagyta venni."

A Jobbik képviselője hangsúlyozta, hiába állítja most Bácskai János, hogy a kerületi cégeknél nem alkalmazzák a rabszolgatörvényt, ez az ellenzéki pártot egyáltalán nem nyugtatja meg:

"A lehetőségét is szeretnénk kizárni annak, hogy ezt valaki egyszer bevezesse az önkormányzati tulajdonú cégeknél, és még jobban kizsigerelje azokat az így is túl kevés pénzért alkalmazott embereket, akiket inkább meg kéne becsülni anyagilag."

Szilágyi külön kiemelte:

"Ha már a kétharmaddal szemben a parlamentben nem sikerült keresztülvinni ennek az eleve rossz törvénynek az eltörlését, akkor legalább önkormányzati szinten biztosítani kell, hogy ne alkalmazhassák. Így legalább azt el tudjuk érni, hogy az ellenzéki vezetésű kerületekben, városokban a dolgozó emberek megszabaduljanak ettől a tehertételtől."

Hozzátette: abban is bízik, hogy minél több országgyűlési képviselő példát vesz majd Csári Antalról, és körzeteik nevében ők is benyújtják a hasonló javaslataikat a törvényhozásnak. Ugyanakkor Kocsis Máté csatlakozásához nem fűzött sok reményt:

"Ő is a NER rendszerét maradéktalanul kiszolgáló báb, nem hiszem, hogy ebben az esetben szembe merne fordulni a pártjával, és a lelkiismeretére hallgatna. De ki tudja, időnként történnek csodák, lehet hogy Kocsis Máté most az egyszer meghallja a ferencvárosiak szavát."

Volt értelme az időhúzásnak: kipucolták a ferencvárosi polgármesteri hivatalt

Baranyi Krisztina megválasztott ferencvárosi polgármester a közösség oldalán osztotta meg a következő képet: Emlékezetes, a NER kollaboránsai a ferencvárosi polgármester-választás eredményét is megtámadták, annak dacára, hogy jelentős különbséggel kapott ki a fideszes Bácskai János. Ahogy arról beszámoltunk, a főváros több kerületében is megtámadták a választások eredményét, amelyet nem nagyon lehet mással magyarázni, mint az átadás-átvétel nehezítésével, az esetleges kínos nyomok eltüntetésével.