Bulgária lesz az első ellenfelünk az Európa-bajnokságért, ha nyerünk, akár a románokkal is döntőzhetünk a Puskásban

Bulgária lesz az első ellenfelünk az Európa-bajnokságért, ha nyerünk, akár a románokkal is döntőzhetünk a Puskásban

A Nemzetek Ligája-playoff sorsolásán kiderült, hogy Bulgária lesz a magyar válogatott ellenfele a pótselejtező elődöntőjében, idegenben fogunk játszani.

A győztes az Izland-Románia meccs továbbjutójával harcolhat az Európa-bajnokságért, ha a magyar csapat lesz az, akkor a Puskás Arénában.

Bizakodnak a kapitányok

"Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatról van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk. El kell végeznünk ezt az extra munkát, hogy ott lehessünk a részben budapesti rendezésű Eb-n" - idézte Marco Rossi szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség Twitter-oldala.

"Ez egy rendkívül fontos mérkőzés, melyhez felelősségteljesen fogunk hozzáállni. Nem foglalkoztunk előzetesen azzal, mi lenne számunkra a legjobb - idézte Georgi Dermendzhievet, a bolgár válogatott szövetségi kapitányát a topsport.bg című oldal. - Nem szabad eufóriába esnünk és a múlttal foglalkozunk. Kielemezzük az ellenfelet annak érdekében, hogy a játékosok minél jobban fel tudjanak készülni. Tény, hogy van esélyünk, amit szeretnénk kihasználni. A magyar labdarúgás folyamatosan fejlődik, jól játszik a válogatottja, de ennél jóval részletesebben meg kell ismernünk. Nem szabad, hogy feleslegesen örömködjünk, nem éghetünk meg Magyarország ellen".

(MTI)

"Sok munka vár ránk. Először is a legfontosabb, hogy a legjobb játékosaink felépüljenek és jó formában legyenek márciusra. Folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk a gyógyulásukat, megnézni őket személyesen is, aztán pedig a teljesítményüket, majd pedig az ellenfelein elleni stratégiánkat is ki kell alakítanunk. A bolgár válogatott új szövetségi kapitányát már kinevezték, az ő edzői felfogásáról is ki kell derítenünk, amit csak lehet, de Izlandról és Romániáról is mindent meg kell tudnunk annak érdekében, hogy készen álljunk az ellenük játszandó mérkőzésekre"

– olvasható a szövetségi kapitány nyilatkozata az MLSZ honlapján.

Mit érdemes tudni Bulgáriáról?

Bulgária az Eb-selejtezők A-csoportjában szerepelt, a 4. helyen végeztek Anglia, Csehország és Koszovó mögött. Esélytelenek voltak, az angoloktól két meccsen tíz gólt kaptak, egyet sem rúgtak, az egyébként rendkívül jó csapat Koszovótól hazai pályán 3-2-re kikaptak. Egyetlen győzelmet sikerült aratniuk, a már tét nélküli, utolsó, Csehország elleni hazai összecsapáson 1-0-ra. Emellett volt három döntetlenjük, összesen hat pontot szereztek.

Bulgária a világranglista 61. helyén áll, Magyarország az 50. A keretértékek is felénk billentik a mérleget: a bolgárok játékosai 31 millió eurót érnek a Transfermarkt szerint, a magyar keretet 50 millió euróra taksálja a portál.

Idegenben gyengék vagyunk

Marco Rossi kapitánysága alatt eddig csak Azerbajdzsánt vertük idegenben. Az Eb-selejtezőkön Walesben, Horvátországban és Szlovákiában gólt sem tudtunk rúgni. A 2018-as Nemzetek Ligájában, szintén Rossi vezetésével, a finnek és a görögök hálójába is képtelenek voltunk betalálni vendégszerepléseink alkalmával, valamint Észtországban is csak egy 3-3-as döntetlent sikerült összehozni. Ha tartjuk ezt az idegenbeli formát, Szófiában sem lesz esélyünk.

Bulgáriával legutóbb 2012-ben játszottunk, a meccs Győrben volt, Egervári Sándor ült a kispadon, 1-1 lett az eredmény.

Ír-északír döntő is összejöhet

A többi ág párosítása:

  • B: Bosznia-Hercegovina-Észak-Írország és Szlovákia-Írország
  • C: Skócia-Izrael és Norvégia-Szerbia
  • D: Georgia-Fehéroroszország és Észak-Macedónia-Koszovó