„Meggyőződésem, hogy a dolgok el fognak rendeződni” - volt osztrák kancellár a Fidesz néppárti tagságáról

„Meggyőződésem, hogy a dolgok el fognak rendeződni” - volt osztrák kancellár a Fidesz néppárti tagságáról

Wolfgang Schüssel a Fidesz néppárti tagságával kapcsolatban jelentést készítő Bölcsek Tanácsának a tagja szerint az egyeztetések jó hangulatban folynak, de még szükségük van egy kis időre.

Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár, a Fidesz néppárti tagságával kapcsolatban jelentést készítő Bölcsek Tanácsának tagja interjút adott a kormánypárti Mandinernek. Arra a kérdésre, hogy miért nem készült el eddig a jelentés, és mikorra lesz kész, Schüssel azt mondta: a jelentés nincs késésben, mert nem az Európai Néppárt zágrábi kongresszusára szánták, hanem a pártcsalád politikai bizottságának. Utóbbi egy hónapja ült volna össze, de akkor még nem volt kész a jelentés, a késlekedés ugyanakkor nem szándékos.

„Az egyeztetések jó hangulatban folynak, de még szükségünk van egy kis időre. Meggyőződésem, hogy a dolgok el fognak rendeződni, de meg kell értenie, hogy ezt most nem kommentálhatom”

- fogalmazott Schüssel.

A Bölcsek Tanácsa azokat a kérdéseket vizsgálja, amiket az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban is megvitattak.

„A Néppárt hozott erről egy határozatot, abban a jogállamiság szerepét, a független bíróságokat, a tudományos és vallásszabadságot, a migráció kérdését tárgyalják, de ahogy mondtam, erről nem beszélhetek részletesebben”

- mondta a volt kancellár.

Schüsselt arról is faggatta a Mandiner, hogy el tudja-e képzelni a Néppártot a Fidesz nélkül, erre az osztrák politikus azt felelte, van magánvéleménye, de azt a grémium előtt tárgyalják meg, a jelentésben benne lesz.

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője az azonnali.hu tudósítójának Strasbourgban kedden szintén a Fidesz néppárti sorsáról nyilatkozott. Weber szerint pártcsaládja kész a párbeszédre a Fidesszel, az pedig ha akarja, még mindig tisztázhatja magát, habár a CEU ügyében még mindig nem kaptak világos válaszokat.

Budapestnél pattog a labda, a Fidesznek pedig még van lehetősége arra, hogy tisztázza magát, és végül bennmaradhasson az Európai Néppártban – mondta a Néppárt frakcióvezetője az azonnali.hu-nak.

Az Európai Néppárt a múlt héten választotta meg elnökének Donald Tuskot, az Európai Tanács korábbi elnökét és volt lengyel kormányfőt. A zágrábi néppárti kongresszuson elég egyértelműen Orbán Viktornak és kormányának üzenve megígérte, harcolni fog a populizmust ellenző szavazók voksaiért, majd kijelentett:

„Az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a tisztességes nyilvános viselkedés, nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség.”

Arra figyelmeztetett: azok, akik ezt nem tudják elfogadni, „de facto ki lesznek zárva a pártcsaládból”.

Zágrábban újságíróknak Tusk azt mondta: Orbán Viktor „nagyon közeli barátja”, de nem ért egyet az „illiberális demokráciájával”. Arról is beszélt, az a szándéka, hogy a Fidesz néppárti tagságáról január végén döntés szülessen.