Jakab Orbánnak: „Miniszterelnök úr, döntsék már el, Önöknek Magyarország az első, vagy Kenya?”

Jakab Orbánnak: „Miniszterelnök úr, döntsék már el, Önöknek Magyarország az első, vagy Kenya?”

Jakab Péter azzal kezdte Orbán Viktorhoz intézett kérdését az Országgyűlés mai ülésén, hogy olvasta: Magyarország két új kórházat is épít, aztán továbbgörgetett: Kenyában. Miközben Magyarországon kórházi osztályokat zárnak be, vagy épp gumikesztyűre gyűjtenek – tette hozzá.

Miniszterelnök úr, döntsék már el, hogy Önöknek Magyarország az első, vagy Kenya?

Itt megemlítette Vietnamot is, ahol húszmilliárd forintnyi magyar támogatásból építenek onkológiát.

Jakab felidézte, hogy az egészségügyért felelős miniszter szerint az egész világ irigykedik a magyar onkológiai ellátásra, miközben évente 33 ezer ember halálát okozzák a rákos megbetegedések.

A Jobbik képviselője szerint az „Önök nagyotmondásával pont kitörölhetjük, wc-papírral maximum akkor, ha viszünk be” – majd feltette a szinte költői kérdést: hova tűnik el az a rengeteg tb, amit a magyar emberek fizetnek?

„Nem kérdéseket tesz fel, hanem provokál”

Orbán válaszában leszögezte, hogy Kásler miniszter úr mentette meg a legtöbb magyar ember életét a Parlamentben ülők közül, ezért helyes lenne tiszteletteljesebben beszélni róla.

A kormányfő szerint ő nem kérdéseket kap, hanem „egyszerű epeömléssel és dühkitöréssel van dolgunk”, majd Jakabról személyeskedve hozzátette:

Én tudom önről, hogy egy gyógyíthatatlan feltünési viszketegségben szenvedő ember,

aki nem kérdéseket tesz fel, hanem provokál, de ezt jámbor türelemmel fogják viselni.

A Fidesz fogja eltemetni a nemzetet, vagy a nemzet a Fideszt?

Jakab erre reagálva elmondta, azt nem tudja, hogy Kásler hány életet mentett meg,

de azt igen, hogy ön hányat tett önkre.

Az ellenzéki politikus OECD-jelentésre hivatkozva közölte: évente 38 ezer honfitársunk hal meg azért, mert nem jut időben megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Jakab szerint a kórházak rendbetételéhez éves szinten plusz hatszázmilliárd forintra lenne szükség.

Jakab úgy gondolja, már csak egy kérdés maradt, miután a halál nem kérdezi meg, hogy ki a jobb és baloldali:

A Fidesz fogja eltemetni a nemzetet vagy a nemzet a Fideszt?

Orbán viszontválaszában arról beszélt, hogy az egészségügy komoly vitát igényel, és az ő államtitkáraik, valamint miniszterük mindig rendelkezésre áll.

Ezen lehetőség kihasználására buzdította Jakabot is, „többek között azért, hogy olyan banális szamárságokat ne mondjon, mint amit az előbb. Ha megnézi a számokat, teljesen nyilvánvaló, hogy 2010 óta 770 milliárd forinttal többet költünk az egészségügyre, mint az önök újdonsült összebútorozott házastársai, a szocialista párt." - zárta mondandóját a miniszterelnök.

A teljes csörte itt nézhető:

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/l5e1JOQlrDk.jpg?itok=mMjGXNr3","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=l5e1JOQlrDk&feature=emb_logo","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Korábban írtuk:

Jakab Péter mai parlamenti felszólalásában emlékeztette a képviselőket: egy éve, hogy „Önök, fideszes rabszolgatartók” keresztülverték a rabszolgatörvényt, amivel megüzenték a nyugati multiknak, hogy lényegében bármit megtehetnek. Ezzel nőtt a magyar munkások kiszolgáltatottsága, akik a politikus szerint nem merik kinyitni a szájukat, ha mégis megteszik, ukránokat vesznek fel helyettük.

A Jobbik politikusa azt is mondta, hogy a magyarok egyharmadának már annyi megtakarítása sincs, hogy munka nélkül akár egy hónapot túl tudna élni. Deutsch Tamás korábbi szavaira, melyek szerint az emberek azért túlóráznak, mert szeretnek a munkahelyükön lenni, hozzátette, valójában azért vannak bent tovább, hogy tudják fizetni a hiteleket, a számlákat, vagy egy kiadós hétvégi bevásárlást.

Deutsch Tamás: teljesen természetes, hogy munkaidő után is a munkahelyükön vannak az emberek Magyarországon

Március 1-jétől változtak a köztisztviselőkre vonatkozó törvények, például a nyolc órás munkaidejük kilencre nőtt, itt írtunk róla részletesebben. Ezzel kapcsolatban mondta Deutsch Tamás az RTL Híradónak, hogy Ne csináljunk már úgy, mintha Magyarországon ez nem lenne teljesen természetes dolog, hogy az emberek örömmel dolgoznak ott ahol dolgoznak.

Jakab ezután adatokkal érzékeltette a folyamatokat: a sertéshús ára 15, a friss zöldségé 31 százalékkal drágult, de a burgonya ára is emelkedett, miközben a bérek eközben mindössze 10 százalékkal nőttek.

„Ennyit arról, hogy mennyit ér egy magyar melós fizetése” – mondta. A kormány szerint nemzetközi folyamatoknak köszönhetők ezek az áremelések, de a Jobbik frakcióvezetője szerint a bérszínvonal a kormány sara, miközben a csehek, a lengyelek és a szlovákok is jobban keresnek a magyaroknál.

Jakab szerint a kormány modern oktatást és egészügyet nem, csak gyűlöletet ad, ami nagyon veszélyes és oda vezetett, hogy a magyar ember már önmagát is képes gyűlölni.

A gyűlölet az önök veszélyes terve, addig maradhatnak hatalmon, amíg képesek összeugrasztani a magyar embereket.

Jakab azt üzente honfitársainak: túl kicsi ez az ország ahhoz, hogy egymást marjuk, ezért arra kéri a magyar embereket, hogy az újévben álljunk oda mindenki mellé, aki a rezsim vesztese. Úgy látja, ha képesek leszünk összekapaszkodni, akkor kimondhatjuk, hogy „igen, ez a nemzet győzelemre született”, mert a gyűlöletet mindig legyőzi a szeretet és a szolidaritás.

A teljes felszólalás:

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/wQLV0FbhyHc.jpg?itok=CAW9A_yy","video_url":"https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=wQLV0FbhyHc&feature=emb_logo","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Jakabnak Dömötör Csaba fideszes államtitkár válaszolt, szerinte a felszólalás lényege az volt, hogy az ellenzéki képviselő a gyűlölet hangján követelt szeretetet.

Dömötör kiemelte Borsodot, miután Jakab ebből a megyéből érkezett, és ő maga is a térségből származik. Az államtitkár által ismertetett borsodi adatok: a munkanélküliség 17,5-ről 4 százalékra csökkent, a nettó átlagkereset családi adókedvezmény nélkül 62 százalékkal emelkedett, a regisztrált bűncselekmények száma 26 ezerről 12 ezerre csökkent.