Több ezren tüntettek Amerika ellen Bagdadban

Több ezren tüntettek Amerika ellen Bagdadban

Ezrek kísérték utolsó útjára szombaton Bagdadban azt az iráni tábornokot és az Irán támogatását élvező iraki katonai szövetség vezetőjét, akik előző nap vesztették életüket egy amerikai légicsapásban az iraki főváros közelében.

Az amerikaiak légicsapással megölték az egyik legfontosabb iráni katonai vezetőt

Washington légicsapásokat hajtott végre az iraki fővárosban, Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen - jelentette helyi idő szerint csütörtök este az amerikai média meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. Az MTI szerint a Fox televízió - utalva az iraki állami televízió jelentésére - közölte:

Kászim Szulejmáni, az iráni Köztársasági Gárda al-Kudsz Brigádjai nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője, valamint a támadás többi áldozata emlékére a bagdadi Zöld Zónában tartottak gyászszertartást, amelyen részt vett Ádil Abdel Mahdi ügyvezető iraki miniszterelnök, Hádi al-Ameri házelnök, Núri al-Máliki volt kormányfő és a síita Irán-barát parlamenti frakciók több vezetője.

A feketébe öltözött, dühös gyászolók Amerika-ellenes jelszavakat skandáltak és bosszút követeltek.

A katonai járműveken szállított tíz holttestet kísérő tömeg iraki lobogók és az iraki milíciák zászlai alatt először a bagdadi Kadhim imám szentélyéhez vonult, majd a gyászszertartás után a menet Kerbela és Nedzsef síita szent városokba indult, ahol Muhandiszt és iraki társait eltemetik. Szulejmani tábornok holttestét Iránba szállítják, ahol a szülővárosában, Kermánban kedden helyezik végső nyugalomra.

Háború lesz Amerika és Irán között?

Ahogy arról az alfahir.hu is beszámolt, az Egyesült Államok légicsapásokat hajtott végre Bagdadban. Likvidálták Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, aki az ország egyik legbefolyásosabb politikai-katonai szereplője volt, a Forradalmi Gárda Kudsz-egységének parancsnoka. Végeztek Abu Mahdi al-Muhandisszal is, aki a Népi Mozgósítási Erők nevű, Irán támogatását élvező ernyőszervezet egyik vezetője volt.