A Honvédelmi Minisztérium nem engedte, hogy a miniszterek megválaszolják, mikor utaztak a honvédségi gépekkel

A Honvédelmi Minisztérium nem engedte, hogy a miniszterek megválaszolják, mikor utaztak a honvédségi gépekkel

Négy utazásról árult el információt a tárcavezető.

Haladunk. Benkő Tibor honvédelmi miniszter négy repülőúttal kapcsolatban árult el bizonyos részleteket, ugyanakkor azt továbbra sem lehet tudni, hogy a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában álló repülőgépekkel kik, miért és hova utaztak. 

Egy jogállamban egyébként ennek kiderítésére van egy jól bevált recept, meg kell kérdezni. Demeter Márta országgyűlési képviselő ezért minden minisztériumnak, illetve Orbán Viktor miniszterelnöknek is elküldte az erre vonatkozó kérdéseit, azonban az összesre Benkő Tibor honvédelmi miniszter válaszolt. 

Mi is beszámoltunk arról, hogy hiába próbálkozik a hvg.hu is megszerezni az adatokat arról, hogy hova repülnek a "nem kormánygépekkel" az állami vezetők - közpénzen -, egyelőre csak annyit sikerült biztosan tudni, hogy Áder János államfő nem hagyta el ezekkel Európát, míg Pintér Sándor belügyér mindössze egyetlen egyszer utazott HM géppel, akkor is csak Luxemburgig, egy EU-csúcsra. 

Az ország érdekére hivatkozva titkolja a miniszter, hogy mit kerestek a honvédségi gépek Las Vegasban és adóparadicsomokban

Decemberben derült ki, hogy a honvédségi csapatszállítóként nyilvántartott négy repülő népszerű turistacélpontokhoz, adóparadicsomokba és a híres amerikai kaszinóvárosba, Las Vegasba is repült. Az utakról nem lehetett hivatalosan semmit sem tudni, olyan Máltai kiruccanás is volt, ahol kikapcsolták a transzpondert, így a nyilvános adatok alapján Magyarországon tartózkodott a szigetországban lefotózott gép.

Na, de akkor ki és miért utazott Las Vegasba, Dubaiba, Abu Dhabiba, vagy a spanyol tengerpartra, Alicantéra?

Demeter Márta is azt kérdezte az Orbán-kormány minisztereitől, hogy az általuk vezetett minisztérium bármelyik dolgozója, bármilyen delegáció tagjaként elutazott-e az alábbi helyszínekre:
  • 2019. február 17.: Abu Dhabi (Egyesült Arab Emírségek)
  • 2019. február 20.: Dubai (Egyesült Arab Emírségek)
  • 2019. április 28. – május 2.: Las Vegas (Amerikai Egyesült Államok)
  • 2019. május 2–5.: Fuerteventura (Spanyolország)
  • 2019. június 30.: Alicante (Spanyolország)
  • 2019. július 6.: Alicante (Spanyolország)
  • 2019. augusztus 1.: Brac (Horvátország)
  • 2019. augusztus 27.: Bastia (Franciaország)
  • 2019. október 10–13.: Thesszaloniki (Görögország)
  • 2019. október 14–15.: Qabala (Azerbajdzsán)
  • 2019. október 22.: Abu Dhabi (Egyesült Arab Emírségek)
  • 2019. október 22.: Doha (Katar)
  • 2019. november 5.: Albacete (Spanyolország)
  • 2019. november 5–8.: Fuerteventura (Spanyolország)
  • 2019. november 19.: Dubai (Egyesült Arab Emírségek)
  • 2019. november 20–21.: Málta
  • 2019. november 27.: Sevilla (Spanyolország)
  • 2019. november 27–29.: Szöul (Dél-Korea)
  • 2019. december 1.: Párosz (Görögország)
  • 2019. december 2.: Beja (Portugália).

(Még tavaly decemberben az Átlátszó a tényfeltáró újságírói kutakodást támogató Investigative Dashboard segítségével megszerezte és nyilvánosságra hozta a repülési adatok állami cenzúráját elutasító ADS-B Exchange önkéntesei által gyűjtött transzponder-adatokat a honvédségi repülőgépek útjairól.)

Beszédes, de a 13 írásbeli kérdésre 1 válasz érkezett, amit Benkő Tibor jegyzett. Ebben egyébként egy korábbi nyilatkozatát idézi, amellyel - legalábbis állítása szerint - tájékoztatta a széles nyilvánosságot a légiszállítási feladatok úticéljai kapcsán:

"hol, mikor, milyen rendezvényeket tartanak, amelyen Magyarország és a magyar katonák is részt vesznek, az nem rajtunk, hanem a rendező országon, a rendező félen múlik. Tehát, ha mondjuk az Amerikai Egyesült Államok egy olyan rendezvényt szervez, és nevezetesen ezt Las Vegasban szervezi, hát akkor nyilván oda kell mennünk, ha részt kívánunk venni egy olyan katonai jellegű feladaton, amely meghatározhatja a Magyar Honvédség, vagy a Magyar Honvédség bizonyos képességeinek fenntartását, működését és üzemeltetését."

Benkő Tibor négy esetben érezte úgy, hogy elmondhatja, hogy kik és miért használták a honvédségi gépeket.

Egy hivatalos delegációt vezetve 2019. november 27-29-én a dél-koreai kollégájához utazott Szöulba. Aztán másik három alkalommal a Külgazdasági- és Külügyminisztérium útjait nevezte meg - mondjuk az nem világos, hogy ezek az utak mennyiben határozhatják meg a honvédség fenntartását: 

Szijjártó Péter 2019. október 22-én tárgyalt Dohában a cseppfolyós gázról, november 27-én Sevillában a magyar űrhajóst jelentette be, november 20-án pedig egy konzuli hivatalt nyitott meg Máltán (ezeket kiemeltük a fenti listán).

A többi útról a honvédelmi miniszter azért nem szolgált további információval, mert "a megadott időpontokban vagy helyszínekre nem történt személyszállítás", vagy pedig annak közlése jogszabályokba ütközne. Bár azt nem árulta el, hogy melyik esetében nem valósak az adatok.