Trump megint visszaélt a hatalmával?

Trump megint visszaélt a hatalmával?

Két héttel a sikertelen impeachment-eljárás után a demokraták újra azt mondják, hogy Donald Trump visszaélt a hatalmával. Miről szól a Roger Stone-ügy?

Egy héttel ezelőtt a szövetségi ügyészek 7-től 9 évig terjedő börtönbüntetést kértek a 67 éves Roger Stone-ra. Donald Trump volt tanácsadójának bűnösségét tavaly novemberben mondták ki hét rendbeli bűncselekményben, amiben többek között olyanokat találhatunk, mint

  • a hatóság félrevezetése
  • a kongresszus munkájának akadályozása
  • a tanúk megfélemlítése

A vádpontok a Mueller-bizottság munkája során fogalmazódtak meg, ugye ők vizsgálták Trump 2016-os kampánycsapata és az oroszok közötti esetleges összejátszást. Az ügy ugyan nem jutott impeachmentig, de a közhiedelemmel ellentétben nem is tisztázta teljesen Trumpékat, csak azt mondta ki egyértelműen, hogy nem bizonyítható az összejátszás, tehát akár a véletlen műve is lehet, hogy az oroszok mindig pont Trumpék számára kedvező módon avatkoztak be.

Az elnök aznap éjjel „szörnyű és nagyon igazságtalan helyzetnek”, valamint „az igazságszolgáltatás tévedésének” nevezte az ügyészi kérést Stone-ra. Másnap azzal védekezett, hogy ez csak a személyes véleménye volt, nem akart beavatkozni az igazságszolgáltatás munkájába.

Szerdán megköszönte William Barr miniszternek, hogy „kezébe vette” az ügyet, majd a Fehér Házban újságírókkal beszélgetve szintén arról elmélkedett, hogy túlzó a büntetés, de arra nem volt hajlandó válaszolni, hogy kap-e elnöki kegyelmet Stone.

Kedden Aaron Zelinsky ügyész bejelentette, hogy visszaadja az ügyet, döntéséhez nem fűzött indoklást, de az amerikai sajtóban ekkor már arról cikkeztek, hogy csökkenthetik Stone büntetését, miután az igazságügyi tárca egy meg nem nevezett tisztségviselője kifogásolhatta annak mértékét. A minisztérium közleményben gyorsan leszögezte, hogy a kommentár még Trump tweetje előtt történt. Ezután a vádat képviselő maradék három ügyész is kilépett az eljárásból, a minisztérium állásfoglalásával kapcsolatos sajtóhírekre hivatkozva.

A demokraták ugrottak a történetre, Chuck Schumer, a párt szenátorainak frakcióvezetője azonnal vizsgálatot követelt William Barr igazságügyi minisztertől, a képviselőház igazságügyi bizottsága saját hatáskörében meg is kezdte az eset feltárását.

Barr gyorsan leszögezte, kész megjelenni a bizottság előtt és válaszolni a kérdésekre. Az ügy elhúzódását garantálja, hogy ez a meghallgatás csak március 31-én lesz.

Barr szerint Trump nehezíti a munkát
A miniszter az ABC-nek arról beszélt, hogy Trump meg sem kísérelte a beavatkozást a perbe, de gyakori megnyilvánulásai a Twitteren ellehetetlenítik a minisztériumi munkáját, ezért itt az ideje, hogy abbahagyja a tweetelést a büntetőperekről.

Beleálltak a demokraták

Csütörtöki sajtókonferenciáján Nancy Pelosi, demokrata házelnök is a Stone-üggyel foglalkozott, kijelentve, hogy Trump visszaélt a hatalmával és megsértette a hatalmi ágak szétválasztásának alapelvét, amikor beavatkozott az igazságszolgáltatásba.

Pelosi szerint Barr sem tartja tiszteletben a jogállamot, mert lépéseket tett annak érdekében, hogy enyhítsék a Stone-ra kért büntetést. A házelnök kétpárti ellenállásra szólította fel a képviselőket. Elizabeth Warren, demokrata elnökjelölt-aspiráns és massachusettsi szenátor lemondásra szólította fel Barrt.

Ezzel szemben Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője a Foxnak azt mondta, hogy Trumpnak igaza volt és az igazságügyi tárca is helyesen járt el.

A kérdés tehát az, hogy Donald Trump, az igazságügyi tárca, vagy William Barr beavatkozott-e az igazságszolgáltatás és az ügyészek munkájába?

(CNN, New York Times)