Pintér Tamás: "Ez egy csapatjáték, másképp nem is lehet"

Pintér Tamás: "Ez egy csapatjáték, másképp nem is lehet"

A koronavírus járvány az önkormányzatok számára is hatalmas feladatot jelent, hiszen az állami ellátórendszer mellett a településekhez tartozó feladatokat úgy kell ellátniuk, hogy a jogosítványaikat és a költségvetésüket az elmúlt évtizedek kormányai folyamatosan csökkentették. Az új helyzetben eltérő megoldások születnek. Ózdon egy helyi cég által gyártott maszkokat osztanak az önkormányzati alkalmazottaknak, az egri önkormányzat 1200 darab élelmiszercsomagot állított össze az idősek részére, Jászberényben pedig maga a polgármester - mint korábbi egészségügyi dolgozó - jelentkezett önkéntes munkára.

Természetesen ezektől eltérő stratégiákkal is találkoztunk, így Komló, Szekszárd és Nagykanizsa a közgyűlésben kisebbségben lévő fideszes polgármesterei a koronavírusra hivatkozva olyan területeken is átvették az irányítást, amihez a vírus elleni küzdelemnek finoman szólva sincs köze, így például a helyi média irányítása, vagy éppen a képviselő tiszteletdíjak csökkentése.

Koronavírus: Nagykanizsa polgármestere is saját kezébe vette a város irányítását

A vírus terjedésére hivatkozva a Zala megyei város fideszes polgármestere visszahívta az ellenzéki pártok alkotta többség által kinevezett tanácsnokokat, fideszes alpolgármestert nevezett ki, a képviselők tiszteletdíját csökkentette, valamint átvette az önkormányzati cégek feletti tulajdonosi jogok gyakorlását is. A város polgármestere pénteki közleményében bejelentette, Bizzer Andrást, a Fidesz eddigi frakcióvezetőjét nevezte ki alpolgármesternek.

Információhiánytól szenvednek a települések

Dunaújvárosban a város vezetése számos intézkedést hozott a járvány kezelésére, így többek között döntöttek a bölcsődék, óvodák és játszóterek bezárásáról, a vendéglátóipari és turisztikai egységektől pedig azt kérték, hogy lehetőleg ne nyissanak ki. Döntöttek arról is, hogy a piacon egyszerre legfeljebb 200 vásárló tartózkodhat. Úgy tudjuk, hogy eddig egyszer sem tartózkodott egyszerre 150-nél több ember a piacon, így továbbra sem tervezik a piac bezárását. Főleg azért nem, mivel ebben az esetben a vásárlók csak a zárt terű bevásárlóközpontokba, boltokba kényszerülnének. Az önkormányzat emellett megszervezte a 70 évnél idősebbek számára a meleg étel házhoz szállítását is.

A város tehát a lehetőségei mentén igyekszik megszervezni az életet, ám Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Kálló Gergely, a körzet frissen megválasztott országgyűlési képviselője is az információhiányra panaszkodott lapunknak.

"Megkeresés nem történt és segítség felajánlás sem. A legnagyobb probléma, hogy a kormány hoz olyan döntéseket, amik az önkormányzatokat érintik, a részletszabályokat azonban nem pontosítja, így minden önkormányzat másként értelmezi azokat. Arról nem is beszélve, hogy százmilliós nagyságrendű különbségek vannak, annak függvényében, hogy hogyan értelmezzük a jogszabályokat"

- mondta Pintér Tamás érdeklődésünkre. A polgármester szerint most mutatkozik meg a centralizáció problémája, hiszen a helyi kórházon van a legnagyobb nyomás, tőlük viszont semmilyen információt nem kapnak, így helyben sem tudnak pontos tájékoztatást adni az embereknek. "Ez bizalmatlanságot gerjeszt a vezetőkkel szemben" - mondta. 

Kálló Gergely szerint, bár a kötelező körök megvannak, de már látszik, hogy ez kevés.

"Nem volt még példa a demokráciában ilyen helyzetre, így senkinek nincs tapasztalata például a házi karanténok kezelésében. Az is óriási probléma a kormányzati kommunikáció részéről, hogy a települések vezetői nem értesülhetnek a helyi betegek személyéről és számáról. A megelőzés szempontjából viszont ezek fontos információk lennének a lokalizáláshoz."

A képviselő egy korábbi Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy bár felkereste a térség polgármestereit azért, hogy megoszthassák egymással a tapasztalataikat, de “voltak, akik a pártoskodáson nem tudtak átlépni és elutasítóak voltak”.

"A körzet összes polgármesterének felajánlottam a tapasztalatcsere lehetőségét és azt, hogy segítsük egymást. Volt, aki nem is válaszolt, volt, aki egyenesen elutasított, mondván nekik évtizedes vezető tapasztalatai vannak. Viszont voltak, akik nagyon kooperatívan, nagyon pozitívan álltak az együttműködéshez."

- mondta ennek kapcsán Kálló, aki kérdésünkre hozzátette: A nagy számok törvénye alapján Dunaújvárosba minden hamarabb megérkezik. Így volt ez a karanténokkal és a fertőzéssel kapcsolatban is. Az önkormányzatnak hirtelen kellett döntéseket hozni és ezekben a folyamatokban részt vettem én is, így sikerült tapasztalatokat szerezni - mondta.

"Most nem a pártkönyveket kell vizsgálni, hiszen a vírus sem tesz senki között különbséget. Sok polgármesterrel, önkormányzati képviselővel tartom a kapcsolatot és tudjuk egymást segíteni. Ez lenne a normális."

Pintér Tamás ehhez még hozzáfűzte:

"Itt a városban a pártpolitikát teljes mértékben félretettük, ennek nincs is most itt az ideje"

Mint mondta: több megyei jogú város vezetőjével is kapcsolatban áll annak érdekében, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban tudjanak tapasztalatot cserélni.

Pintér Tamás

Az elmúlt hetek tapasztalata azt mutatják, hogy az emberek, ha lassan és nehezen is, de átalakítják az életüket. Az elmúlt napokban már kevesebb ember volt az utcákon, a boltba vagy patikában állók pedig igyekeztek egymástól távolságot tartani.

"Az emberek fegyelmezetten betartják az általunk előírt szabályokat, inkább támogatás kíséri a szigorításokat, mint ellenállás vagy értetlenkedés, amiért rendkívül hálásak vagyunk, mert ez egy csapatjáték, másképp nem is lehet. Bajban mutatkozik meg, hogy ki a jó barát, és én városvezetőként nagyon büszke vagyok arra, hogy a közösségünk ennyire összetartó."

- mondja ennek kapcsán Pintér. Kérdésünkre hozzátette: további szigorításoknak csak akkor van értelme, ha azokat az országban mindenhol megteszik, így várják a kormányzat további lépéseit, mint mondta: követik a fejleményeket és készülnek a lehetséges forgatókönyvekre.

Hasonlóan vélekedett Kálló Gergely is, aki úgy vélte, hogy mivel percről percre változik minden, ezért sok forgatókönyvvel kell rendelkezni.

"Amennyiben a helyzet úgy kívánja, akkor azonnal kell tudni reagálni, és ha kell, akkor az emberek érdekében további szigorításokat eszközölni"

Úgy tudjuk, hogy egy helyi vállalkozó külön Facebook-csoportot hozott létre annak érdekében, hogy maszkokkal láthassa el a bolti dolgozókat, de jelentkeztek nála olyanok is, akiknek varrógépük van, vagy éppen jelezték, hogy tudnának varrni védőeszközöket. Ezeket a maszkokat már el is kezdték kiosztani a dolgozók között. Mindez annak fényében is fontos, hogy tudjuk, országosan is hiány van a szükséges maszkokból, védőfelszerelésekből és fertőtlenítőszerekből.

Kálló Gergely

"Az összefogás itt is kulcsfontosságú. Sok dunaújvárosi cég tett már felajánlásokat a hiányok enyhítésére, ami egyrészt nagyon megható, másrészt rendkívül fontos a védekezés szempontjából is. A pénteki napon vettünk át 700 ezer forint értékben fertőtlenítőket és folyékony szappant egy helyi vállalkozótól, de érkeznek felajánlások éttermektől, és más vállalatoktól is"

- mondja ennek kapcsán Kálló, aki fontos feladatnak nevezte az olyan helyi cégek felkeresését, amelyek enyhíteni tudják a készlethiányokat.

"Varrodákkal tartjuk a kapcsolatot, vegyi gyárakat keresünk fel alkoholért, melyből fertőtlenítőt tudunk készíteni. A szükség törvényt bont, minden lehetőséggel élni kell" - fűzte hozzá a képviselő.

Ahogyan az ország több városában, úgy a dunaújvárosi ultrák is kifejezték hálájukat a kórházi dolgozók felé:

Pintér Tamás ehhez hozzátette: Amire óriási igény van, de országszerte lehetetlen hozzájutni, azok az úgynevezett FFP2 és FFP3 védőmaszkok, melyekre elsősorban a fertőzötteket vagy fertőzésgyanús betegeket vizsgáló orvosoknak lenne szükségük a kórházban, hogy megvédjék őket a vírustól. Ezeknek a maszkoknak a felkutatásában folyamatosan aktív szerepet vállalunk és amint hozzájutunk, továbbítjuk a kórháznak.

"Gergő nem mondta, de nemcsak a cégek tettek felajánlást, hanem ő is - 100.000 Ft értékben vásárolt szájmaszkot, ami elsősorban a vírus terjedését gátolja, és a Hajléktalan Ellátó Centrumnak adományozta - amiért nagyon hálás a városunk"

- mondta Pintér.

Kálló kitért arra is, hogy a közösségi médiában az emberek már egymást buzdítják az otthon maradásra.

"Én azt tapasztalom, hogy az emberek felfogták nálunk, hogy a vírus terjedésének csak úgy tudunk gátat szabni, ha otthon maradunk. Örömmel látom a közösségi média felületén azt, amikor a szülők, a munkatársaink olyan fotókat osztanak meg, melyek az otthonmaradás előnyére, az együtt töltött minőségi időre buzdít. Az ilyen képek terjedjenek inkább, ne a vírus"

Ugyanakkor hozzátette: a kormányzatnak a magyar emberek érdekében mielőbb korlátozásokat kell bevezetnie, még ha fáj is.

"Ne legyünk Olaszország, nincs szükségünk egy országos katasztrófára."

Fotó: Duol.hu

A dunaújvárosi utcák is kiürültek. Fotó: Duol.hu.

A város ennek érdekében felhívást is közzétett, amelyben arra buzdítják az embereket, hogy lehetőleg maradjanak otthon.

"Mindannyiunknak úgy kell viselkednie, mintha már fertőzőek lennénk, hiszen attól, hogy tünetmentesek vagyunk, még lehetünk vírushordozók. Épp ezért, én már attól csalódott vagyok,  ha csak négyen-öten beszélgetnek az utcán, de azt kell mondanom, hogy a nagy többség megértette, hogy baj van és amikor csak lehet, otthon marad. Érezhetően csökkent a forgalom a városban, azon vagyunk, hogy még ennél is jobb legyen a helyzet, ennek érdekében felhívásokat tettünk ki a buszmegállókba és a lépcsőházakba."