Siessen, ha cigit akar venni, délután 3-kor zárnak a trafikok!

Siessen, ha cigit akar venni, délután 3-kor zárnak a trafikok!

Míg korábban a kivételek közé tartoztak a dohányboltok, azaz a többi üzlettel ellentétben azon kevés árusítóhelyek előnyét élvezték, melyeknek nem kellett bezárniuk délután 15 órakor, ez nagypéntektől megváltozik – derül ki a csütörtökön kiadott Magyar Közlönyből.

A kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló kormányrendelet szerint ezentúl az üzletekben általában legfeljebb reggel 6 és délután 15 óra között tartózkodhat vevő. Kivételt már csak

  • az élelmiszert,
  • az illatszert,
  • a drogériai terméket,
  • a háztartási tisztítószert,
  • a vegyi árut,
  • a higiéniai papírterméket árusító üzlet,
  • a gyógyszertár,
  • a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet és
  • az üzemanyag-töltőállomás

képez.

A rendelet – mely Orbán Viktor tegnapi bejelentését hivatott közhírré tenni – egyúttal polgármesteri hatáskörbe utalja a kijárási korlátozás rendeletnél szigorúbb korlátozását, így például a helyi piac nyitva tartásának szabályait, illetve azt is, hogy a 65 év felettiek azt milyen rend szerint látogathatják.

A szigorítással több polgármester már élt is.

Orbán helyett a polgármesterek hozzák meg a szigorításokat

Orbán Viktor csütörtöki bejelentése értelmében maradnak az eddigi korlátozó intézkedések, komolyabb kijárási tilalmat tehát nem rendeltek el. A korlátozást ezentúl hetente fogják felülvizsgálni és meghosszabbítani. A miniszterelnök ugyanakkor a húsvéti ünnepek idejére, tehát hétfő éjfélig kinyitott egy kiskaput a polgármestereknek, akik így saját hatáskörben hozhatnak meg szigorításokat.