Kálló: a Dunaújváros kifosztására most igent mondó polgármesterek ki vannak téve a fideszes vezér kényének-kedvének

Kálló: a Dunaújváros kifosztására most igent mondó polgármesterek ki vannak téve a fideszes vezér kényének-kedvének

A Dunaújváros kisemmizésére irányuló fideszes, különleges gazdasági övezetet létrehozni kívánó előterjesztés ellen tiltakoztak közösen az ellenzéki pártok vezetői. A sajtótájékoztatón Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere mellett részt vett Szabó Tamás, Ercsi polgármestere, illetve Oláh István, Perkáta ügyvezető polgármestere, továbbá Kálló Gergely, a térség jobbikos országgyűlési képviselője.

Pintér Tamás úgy vélte, sok dolog történt az elmúlt 30 év alatt, de az még sosem, hogy valaki

szándékosan, előre megfontoltan, aljas módon tökre akarja tenni a dunaújvárosi lakosokat.

A városvezető szerint Dorkota Lajos korábbi országgyűlési képviselő utasítására Molnár Krisztián frissen kinevezett választókerületi elnök „székesfehérvári irodájából Dunaújváros kisemmizését célozta meg”. Mint fogalmazott, az ellenzéki vezetők azért mentek el Dunaújvárosba, hogy

egységesen tiltakozzanak a fideszes pénzlopás ellen.

Pintér emlékeztetett, a Fidesz arra készül, hogy az Iváncsa és Rácalmás közigazgatási területén fekvő Dunaújvárosi Ipari Parkot különleges gazdasági övezetté kívánja nyilvánítani, így a helyi iparűzési adó (hipa) elosztása a fideszes vezetésű megyei vezetés hatáskörébe kerül.

Rámutatott: a hipa így nem Iváncsához, Rácalmáshoz, és egyáltalán nem Dunaújvároshoz kerül. Megjegyezte, Dorkota Lajos párja, Kovács Judit is tagja a megyei közgyűlésnek, így részese annak, ahogy kifosztják a településeket, majd

csepegtetnek vissza valamennyit kényük-kedvük szerint, pártpolitikai alapon.

Pintér kiemelte:

az iváncsai park a dunaújvárosi Modern Városok Programból épült, a Hankook beruházásra is sokat költöttek, és a közműveket még most is a mezőföldi nagyváros biztosítja számukra.

A városvezető épp ezért erősen sérelmezte, hogy még csak meg sem kérdezték őket erről a tervükről.

Rámutatott,

azzal, hogy központosítják a hipa-bevételt, százezer forintot vesznek el minden dunaújvárosi polgártól, de ez az összeg Rácalmáson és Iváncsán a milliót is elérheti.

A városvezető arra kérte a kormányt, hogy hagyja abba Dunaújváros ostromlását, mert a városban ellenzéki és kormánypárti polgárok is élnek,

értük pedig az Alkotmánybíróságig, sőt akár a strasbourgi emberi jogi bíróságig is elmegy!

Pintér azt ígérte, hogy egy kormányváltás után visszaveszik azt, ami a dunaújvárosiaknak jár, mert ők sosem tűrték, hogy fenyegessék és kisemmizzék őket.

Ostrom alá vette a Fidesz a beruházásokba fektető Dunaújvárost

Gödhöz hasonló különleges gazdasági övezetté alakítaná az iváncsai és rácalmási ipari területeket (Kulcs és Adony bevonásával) egy fideszes előterjesztés - derül ki a Molnár Krisztián Fejér megyei fideszes politikus nevével fémjelzett - nem nyilvános - előterjesztésből. Az indítvány elfogadása esetén az innen származó iparűzési adó nem az érintett településeket, hanem a fideszes vezetésű megyei önkormányzatot illetné, ők diszponálnának a pénz fölött.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje szerint az Orbán-kormány hibát követ el, mert az ellenzék erősödéséből nem azt a következtetést vonja le, hogy jobban kellene kormányozni, hanem azt, hogy meg kell büntetni azokat, akik az ellenzékre szavaztak.

Csakhogy a magyar ember elég nyakas ahhoz, hogy ha igaztalanul megfenyegetik, megbüntetik, akkor már csak azért is kiáll az igaza mellett

– húzta alá, hozzátéve, ezért most az ellenzék összezár a civilekkel és a helyi lakosokkal együtt. Az ellenzéki vezető szerint Orbán készül a bukásra, ezért a padláslesöprés időszaka következik:

visznek mindent, ami mozdítható, és azt is, ami nem.

Jakab azt ígérte, kormányváltás után mindent vissza fognak adni a magyar településeknek, amit tőlük elraboltak.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta, az ellenzék a kisemmizettek, meglopottak pártjára áll. „Nem lehet vagdalkozni, előkészítés nélkül, a települések az emberek feje fölött dönteni” – mondta.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke arról beszélt, a mai kormány képtelen szolgálni az embereket, csak uralkodni képes. „Nekünk akkor is tiltakoznunk kellene, ha egy fideszes városvezetés ellen hoznának ilyen gyalázatos jogszabályokat. De valahogy véletlenül úgy alakult, hogy mindig az ellenzéki önkormányzatok ellen hoznak ilyen javaslatokat” – mondta, hozzátéve, szolidaritásáról biztosítja a város polgárait, akiken szerinte a kormányzat „pofonja csattan”.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke elképesztőnek és gyalázatosnak nevezte a fideszes szándékot. Azt mondta, ha most nem állítják meg a kormányzatot, akkor minden térség, minden beruházás sorra fog kerülni. Emlékeztetett, álságos a Fidesz kiegyensúlyozott fejlődésről szóló kommunikációja, hiszen maga Süli János miniszter ismerte el, hogy a különleges gazdasági övezet intézménye egy kormányzati fegyver, amit jól láthatóan politikai számításból hasznának is. A gazdasági kiegyenlítésre meglennének a költségvetési források, azonban azokat ehelyett gigantikus beruházásokra használják fel.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, Márky-Zay Péter mint Hódmezővásárhely polgármestere és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökségi tagjaként azt mondta, ami a szemünk előtt zajlik, az az önkormányzatiság kiüresítése. Emlékeztetett, a fideszes polgármesterek hatásköre az elmúlt időszakban ugyanúgy csorbult,

aligha tudnánk meggátolni, hogy városaink főterére egy focistadiont építsenek.

Márky-Zay a mostani rendszert a szocialista államberendezkedés tanácsrendszeréhez hasonlította, és hiányolta a szubszidiaritás elvének érvényesülését. és élesen kritizálta az önkormányzati bérlakásállomány piaci ár alatti kiárusítását is, melyet például Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere is erősen ellenez.

Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja úgy véli, a Fidesz a lépéssel arra tesz kísérletet, hogy gyámság alá vegye Dunaújváros és térségének polgárait. Emlékeztetett, a kormánypárt 2010 óta államosította a kórházakat, az iskolákat, az építésügyet, és most már a szakrendelőkre is ráteszik a kezüket. Emlékeztetett, az első különleges gazdasági övezet a gödi Samsung-gyár volt, és így a város az adóbevételeinek legfeljebb felét kapja vissza, de azt sem közvetlenül az önkormányzat.

Az, hogy itt lesz-e új játszótér, lesz-e új bölcsőde, lesz-e új óvoda, lesz-e új szakrendelő, az nem a települések polgármesterein fog múlni, hanem a fideszes kinevezetteken

– emelte ki.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke szerint „a Fidesz úgy viselkedik, mint egy bukásra álló diák, aki még az osztálypénzt is ellopja, és nem elszámol, hanem bosszút áll. A politikai bosszút azzal támasztotta alá, hogy korábban maga Orbán Viktor ígérte meg, hogy a városban létrehoznak egy 500 hektáros ipari parkot, ami mellé állami támogatást és munkahelyeket is ígért. „Inkább fontosabb volt egy ingatlanmutyi, mint hogy a dunaújvárosiaknak tett ígéretét a miniszterelnök betartotta volna” – mondta.

Kálló Gergely, Fejér megye 4-es választókerületének jobbikos országgyűlési képviselője a dunaújvárosiak mellett a térség többi településének nevében is szólt, akik ugyanúgy vesztesei a döntésnek. Rámutatott:

tény, hogy Iváncsa és Rácalmás is elveszíti hipa-bevételét.

Megemlítette Pusztaszabolcs, Perkáta és Ercsi, valamint a körzeten kívül Besenyő településeket, akik biztosan kimaradnak a pénz elosztásából, holott ők is érintettek a beruházásokban. Példaként említette, hogy elszenvedik az építkezések miatti port, a megnövekedett forgalmat, a zajt. Szomorúnak nevezte, hogy

Molnár Krisztián fideszes választókerületi vezető „gátlástalan hataloméhségéhez” néhány polgármester asszisztál.

Mert ők úgy gondolják, helyes, ha úgy jutnak forrásokhoz, hogy azt másoktól veszik el – mondta, hozzátéve, gyomorforgató a települések ilyetén módon történő egymás ellen fordtása.

Kálló rámutatott,

a most igent mondó polgármesterek ki vannak téve a fideszes vezér kényének-kedvének,

mert az eddigi biztos bevétel helyett csak reménykedhetnek abban, hogy ezt a pénzt más úton visszakapják. Biztos benne, hogy ígéretet is kaptak, de

ehhez úgy kell táncolniuk, ahogy Molnár Krisztián és Dorkota Lajos fütyül

– hangsúlyozta Kálló.

A jobbikos országgyűlési képviselő emlékeztetett, egy nappal korábban erről az előterjesztésről kérdezte Gulyás Gergely kancelláriaminisztert, aki ezt el is ismerte. Kálló úgy vélte, Gulyást Molnár Krisztin „egyszerűen átverte”, és elhallgatta előle, hogy

ezzel a dunaújvárosi, iváncsai és rácalmási emberekre nagyon súlyos csapást mérnek.

A képviselő arra figyelmeztette a „cinkos polgármestereket”, hogy „a Fidesz a hatalom érdekében őket is át fogja verni”. Felszólította Molnárt, hogy széthúzás helyett kovácsolja egységbe a mezőföldieket, és ne Székesfehérvárott szervezkedjen, hanem jöjjön el hozzájuk.

A Parlamentben folytatódott a csata Fejér 4 bevételeiért: a kormány kész arra, hogy elvegye Dunaújváros iparűzési adóját

Nehéz higgadtan, indulat nélkül beszélni - nyitotta azonnali kérdését Kálló Gergely, Dunaújváros és térségének országgyűlési képviselője, ugyanis kiderült, az Orbán-kormány elvenné Dunaújvárostól az iparűzési adót, és kormánypárti vezetésű települések között osztaná szét ezeket a pénzeket. Meglehetősen furcsa hangvételű Facebook-posztot tett közzé Kálló Gergely, Fejér megye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselője.

A sajtótájékoztató teljes egészében portálunk Facebook oldalán itt tekinthető meg: