A GVH megfúrja a magyar dinnye projektet?

Bevezető: 

Az indoklás szerint a Magyar Dinnyeszövetség és a multinacionális kereskedelmi láncok közötti megállapodásról nem kérték ki a versenyhivatal véleményét.

Cikk Front kép - 280x185: 

A Népszabadság információi szerint a a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) információkat gyűjt és később dönti el, hogy hivatalosan vizsgálatot indít-e a magyar dinnye 99 forinton tartásáról született megállapodás ügyében.

Az indoklás szerint a Magyar Dinnyeszövetség (MDSZ) elnöke, Simonka György fideszes képviselő és Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár által kezdeményezett, a multinacionális kereskedelmi láncok és az MDSZ között született megállapodásról nem kérték ki előzetesen a GVH véleményét.

Simonka és Budai

Simonka György és Budai Gyula dinnyét falatozik

A napilap emlékeztetett, a versenyhivatal korábban már több hasonló, szakmai, termelői szervezetek által ajánlott "piacvédő" ár kapcsán is igen keményen lépett fel, s az sem jelentett mentséget, hogy állami szerv kényszerítette ki az elfogadását a piaci szereplőkből.

A héten indult akció során a hipermarketek vállalták, hogy júliusban nem csökkentik eladási áraikat kilogrammonként 99 forint alá, így a szervezők szerint a hazai termelők is méltányos, 35-40 forintos felvásárlási árat kapnak árujukért.

MTI - barikad.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK