2016. 12. 30. 17:27
MTI

A kormány átverte az országot a letelepedési kötvények kivezetésével

A Jobbik alelnöke szerint fontosabbak a kormánynak a kötvénybizniszből származó piszkos pénzek, mint a nemzetbiztonság szavatolása.

Z. Kárpát Dániel pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai közléséből kiderült, hogy a kormányzat számára a piszkos pénzek megszerzése lényegesen fontosabb, mint a nemzetbiztonság szavatolása, hiszen

továbbra is 60 milliárd forintos bevételre számít a kormányzata letelepedési államkötvényekből.

Éppen ezért "hazudtak és ferdítettek is" annak érdekében, hogy a magyar társadalmat megnyugtassák, a hitelminősítőkre mutogatva azt prognosztizálták, hogy kivezethető a letelepedési kötvény,

amiről már szó sincsen

mondta a jobbikos politikus.

A jobbikos politikus szerint ha az idei év gazdasági mérlegét megvonva bizonyítványt kellene kiállítani a kormánynak,

akkor az elégségesekkel és elégtelenekkel lenne tele.

A politikus szerint regionális összevetésben vizsgálva Magyarország gazdasági helyzetét vagy a magyar polgárok anyagi viszonyainak változását, az látszik, hogy növekedett a leszakadás mértéke. Drámai volt szerinte a kutatások alapján szembesülni azzal is, hogy

a magyarok kétharmada képtelen bármilyen váratlan kiadást finanszírozni,

legyen szó egészségügyi kiadásról vagy gyógykezelésről - fogalmazott.

A kormány államadósság-menedzseléséről szólva elmondta, hogy az semmiben sem különbözik az elődökétől. Az ország eladósodottságának a mértéke olyan fokon maradt, mint korábban - mondta. Z. Kárpát Dániel kifejtette, hogy a szegények igazi adója, a 27 százalékos áfa akkor is fojtogatja a családok kasszáját, ha bizonyos termékekre "kozmetikai jellegű" engedményeket tesz a kormányzat.

A kormányzat adópolitikája is kétséges, számtalan egzotikus adót vezetett be, a könyvelői szakma 2010 óta több mint 60 adótípust ismer - fogalmazott a Jobbik alelnöke.

Közölte, hogy a Jobbik kormányon

"a multik helyett a kis- és közepes vállalkozásokkal kötne stratégiai szövetséget"

és ide csoportosítaná át az adókedvezményeket, hogy abból új munkahelyek jöhessenek létre és a munkabérek kiegyenlítődése is megindulhasson. E nélkül nem lehet megállítani a munkaerő külföldre áramlását, és nem lehet hazacsábítani azt az 5-600 ezer embert, akik a magyar munkaerőpiacról is hiányoznak - mondta Z. Kárpát Dániel.