2016. 12. 9. 10:58

A Quaestor-vezér titkára Thaiföldön tolja a dolce vitát Polt Péter lányával

A legfőbb ügyész nagyobbik lányának és Mikuska Zoltánnak a románcáról már tavaly márciusban írt a Blikk. A pár és maga Polt Péter is igyekszik titkolni a kínos románcot - ám az Alfahírnek most olyan fotók kerültek a birtokába, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a mai napig együtt vannak.

A kapcsolatról az LMP-s Hadházy Ákos az Országgyűlésben is faggatta Poltot, aki "személyeskedő, durva és nagyon alantas kérdésnek" nevezte a felvetést. Holott a képviselő nem öncélúan tunkolt a legfőbb ügyész családi ügyeiben. Arra szeretett volna magyarázatot kapni, hogy

a cég összeomlása ügyében folytatott vizsgálat során miért nem hallgatták ki Tarsoly Csaba titkárát,

pedig, „ha valaki információkkal bírhatott volna, az ő".

Az ügyészség azonban nem így látja. Az Együtt képviselője, Szabó Szabolcs májusban feltett kérdésére azt válaszolták:

"A beszerzett bizonyítékok értékelése során nem merült fel adat arra, hogy Mikuska Zoltán az ügy megítélése szempontjából jelentős bizonyítandó tényről tudomással bírna, valamint arra sem, hogy a feltárt bűncselekményekben bármilyen módon közreműködött volna."

Mikuska viszont nem egyszerű kávéfőzőnek tűnik a botrányos körülmények között csődbe ment cégben. 2012-ben

a Miniszterelnökség osztályvezetői pozícióját

cserélte a Quaestor-vezér előszobájára. Ilyen magas szintű bizalmi állást aligha cserélt volna le egy olyan munkára, ahol az égvilágon semmi hatása és rálátása nincs a folyó ügyekre.

Nem Mikuska kihallgatásának rejtélyes elmaradása az egyetlen furcsaság a Legfőbb Ügyészség és a Quaestor-ügy kapcsán. Az összeomlás előtt álló cégből az ügyészség volt sofőrje 200 millió forintot vett ki az utolsó pillanatban. Tarsoly Csabát a botrány kirobbanását követően két hétig nem tartóztatták le, így még arra is maradt ideje, hogy átjátssza a céget egy kisstílű bűnözőnek, Orgován Bélának. A Fővárosi Törvényszék áprilisban súlyos hiányosságokat talált a vádiratban, amelynek kapcsán az ellenzék felvetett: elképzelhető, hogy szándékosan igyekeznek ellehetetleníteni az ügy feltárását.

A jelek szerint Mikuska Zoltán azóta sem néz szembe sem hatósági vizsgálattal, sem anyagi problémákkal. A novemberi-decemberi hideg elől

kedvesével Dubajba, majd Thaiföldre utazott

- utóbbi országban készültek ezek a fotók is.