A Sapientia egyetem épülő kolozsvári székházát látogatta meg Németh Zsolt

A magyar állami támogatással működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épülő kolozsvári székházát látogatta meg vasárnap délután Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A félkész épület tetején tartott rögtönzött sajtótájékoztatón az államtitkár abbéli reményét fejezte ki, hogy a Sapientia fenntartásában a magyar állami támogatás csökkenhet. Emlékeztetett: a román és a magyar állam abban állapodott meg, hogy  amint az egyetem végleges akkreditációja megtörténik, a román állam is mérlegelni fogja a finanszírozás lehetőségét, és bekapcsolódik a finanszírozásba. Hozzátette: az egyetem az idén megkapta a végleges akkreditációt. "Bízom benne, hogy a közeljövőben napirendre tudjuk venni ezt a kérdést" - jelentette ki.

Németh Zsolt megemlítette, hogy Kolozsvár jelentőségéhez nagymértékben járul hozzá, hogy a város egyetemi központ. Mint mondta, szombati tárgyalásai során ígéretet kapott Emil Boc polgármestertől arra, hogy a város minden lehetséges támogatást megad a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek. 

Román újságírók kérdésére válaszolva Németh Zsolt elmondta, hogy Magyarországon három egyetemen folyik román nyelven is képzés, és a magyarországi román és a romániai magyar közösség számbeli különbsége ellenére, ha kétoldalú megegyezés születik erről, a magyar állam kész akár magyarországi román tannyelvű magánegyetemeknek is támogatást nyújtani. Dávid László rektor arra emlékeztetett, hogy Németh Zsoltnak fontos szerepe volt abban, hogy tíz évvel ezelőtt megalapíthatták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, de abban is, hogy a kolozsvári kar meg is valósítsa álmait. 

A rektor abbéli reményét fejezte ki, hogy a 2013-14-es tanév megnyitóját már az új egyetemi épületben tarthatják. Dávid László elmondta, a kolozsvári egyetemi épületbe az év végéig 400 millió forintnak megfelelő összeget fektetnek be, és a jövő év végéig még ugyanennyit. A teljes összeget a magyar költségvetésből biztosították. A két toronyépületből álló együttes összterülete 6500 négyzetméter, melyből 4500 négyzetméter a hasznos terület.

MTI - barikad.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK