2014. 05. 22. 14:57

"Aljas és felháborító az ellenem indított hadjárat"

Az EP-kampány hajrájában kiéleződött a harc, a Jobbik ezért durva és hazug, nemtelen támadásokat kapott politikai ellenfeleitől. Ennek az aljas politikai csatának lett az áldozata Kovács Béla, a párt EP-képviselőjelöltje. A rágalomhadjárat annyira megrázta a politikust, hogy az kis híján az életébe került. A képviselő az alfahir.hu-nak adott interjújával szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, megismertetni az igazságot és választ adni a miértekre. Bemutatjuk Kovács Bélát.

- Mivel nyilvános, hozzáférhető adatokról van szó, kissé furcsának tűnhet a kérdés, ám egyes sajtóorgánumokban már ezzel kapcsolatban is napvilágot láttak különféle találgatások, így muszáj feltennem: mikor és hol született?

- Természetesen elérhetőek az adatok, és okmányokkal is lehet őket bizonyítani. Magyar anyakönyvi kivonatom van. 1960. február 25-én, Budapesten születtem magyar állampolgárként, azóta sem szereztem más állampolgárságot.

- Mit lehet tudni a szüleiről, gyermekkoráról?

- Szüleim egyszerű emberek voltak, átlagos családi viszonyok közt nőttem fel. Édesanyám már sajnos rég elhunyt, édesapámmal a munkám miatt sincs mindennapi kapcsolatom. Bár egy gyereknél ez szokatlannak tűnhet, engem már akkoriban is a külpolitika és a közgazdaságtan foglalkoztatott. Érdekeltek persze az autók és a motorok is, sokakat talán meglep, de a mai napig a 2000 előtt készült amerikai kocsik a kedvenceim. Általános- és középiskolai tanulmányaimat Budapesten folytattam, ott végeztem az I. István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol két éven keresztül "jó tanuló, jó sportoló" serleget nyertem.

- Mit sportolt?

- Válogatott atléta voltam 1974 és 1976 között. Később Tokióban, a japán nemzeti bajnokságban fociztam a Tokyo Lions csapatában, el is törtem a lábamat, de a bajnokságban második helyen végeztünk. A labdarúgás persze korábban is érdekelt, ám ezt már csak múlt időben tudom kijelenteni. A Ferencvárosnak szurkoltam nagyon hosszú időn keresztül, kedvenceim a Dózsa-Fradi mérkőzések voltak. Én is átéltem a lovas rendőrök rohamát és a kardlapozásokat is. Ám már kiderült számomra, hogy a mai labdarúgásnak semmi köze nincs a sporthoz, pusztán az üzletről szól, ezért évtizedek óta nem járok meccsre, és televízióban sem követem a mérkőzéseket. Az ukrán-lengyel Európa-bajnokság döntőjére azért kilátogattam, ott viszont végső fogadalmat tettem: soha többé nem megyek focimeccsre. Nem sportról van szó, hanem üzletről, ennek a helye viszont nem egy arénában van, hanem az íróasztalnál.

- Említette Tokiót. Hogy került oda?

- A középiskolai éveket követően - mivel édesapám a külügyminisztériumban dolgozott - a családdal együtt Japánba, igazgatói engedéllyel külszolgálatra kerültünk 1976-ban - ezt beszámították középiskolai tanulmányaimba is -, négy évig ott éltünk a magyar nagykövetségen. Tokióban két éven keresztül az amerikai Saint Mary középiskolába jártam, hogy megfelelő legyen az angol nyelvtudásom az egyetem megkezdéséhez. Ezt követően két és fél éven keresztül tanultam a Sofia University-n nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatokat. Itt rengeteg barátra, ismerősre tettem szert. Mivel egy gyűjtőegyetemről van szó, a diákok körülbelül fele külföldi volt, még Szerbiából, Vietnamból és Irakból is érkeztek ide. Közülük a mai napig rengeteg emberrel tartom a kapcsolatot, szinte minden kontinensen vannak barátaim, talán csak Afrika, az Északi- és a Déli-sark a kivétel. Kapcsolatrendszerem tehát már itt elkezdett kialakulni, hiszen ezen ismerőseim közt is számos középvezető, vagy épp államigazgatásban dolgozó ember van, akikkel tartom a kapcsolatot. Ezt az egyetemet azonban már nem tudtam elvégezni, mivel hadköteles voltam, a Magyar Néphadsereg pedig nem szerette volna, hogy Tokióban maradjak még másfél évig, úgy, hogy a szüleimnek haza kellett térniük.

- Hazatért Ön is?

- Igen, 1980-ban. Ekkor Magyarországon összesen két fő beszélt japánul, mindketten a külügyminisztérium alkalmazottjai voltak. Engem ezért nyelvtudásomnak köszönhetően 1980-ban, az olimpia évében kiküldtek az akkori Leningrádba továbbképezni, ám már az elején rájöttem, hogy mindez teljesen értelmetlen. A professzor is elmondta, hogy nekem ott már nem tudnak megtanítani semmi újat, leszámítva a 14. és 18. század közti japán nyelvet. Az ott töltött egy évem alatt tehát inkább arra használtam fel az időt, hogy megtanuljak oroszul. A kollégiumra ma is emlékszem: 8-an voltunk egy szobában, az ablak ki volt törve, és még júniusban és mínusz 47 fok volt. Egy évvel később Moszkvába mentem, a sokat emlegetett IMO-ra, ahol 1986-ban végeztem. Erről az intézményről azt mondják, a KGB-seket képezte ki, ez egyértelmű hazugság. Az viszont tény, hogy az orosz diplomaták és külkereskedők gyerekei tették ki a diákok 70 százalékát. Én külföldi nyelvismeretekkel rendelkező nemzetközi közgazdász szakon végeztem, innen van három felsőfokú nyelvvizsgám is.

- Hogy teltek a napok a 80-as évek Moszkvájában?

- Fontos megemlítenem az egyetem szerkezetét: a kollégium, az iskola és az étterem egy külső függő folyosóval van összekötve, így aki nem akart kimenni a mínusz 60 fokba, azt is megtehette, hogy az egész idejét az épületen belül tölti el. A magyar diákok persze nem olyanok, hogy egész nap tanuljanak, vagy a szobájukban üljenek, bár ilyenre is volt példa, ráadásul nem is ismeretlen emberről van szó.

- Kiről?

- A Wallis tulajdonos-vezérigazgatójáról, Veres Tiborról, ő is azon az évfolyamon tanult, ahol én.

- Akkor ő is "ügynök"?

- Nagy játékos, az biztos. MSZP-közeli vállalkozóként a Fidesszel is jó kapcsolatokat ápol, akik bár sokat tudnak róla, nem bántják. Vele hosszú évtizedek után akkor találkoztam újra, mikor a második kerületben megnyitották az EU magyarországi képviseletét. Fel volt háborodva, hogy nem engedik be a rendezvényre, ahová a pénzéért jött, mint az épület eladója.

- Térjünk vissza Moszkvához.

- Hideg volt mindig.

- Mivel töltötte az idejét a tanuláson kívül?

- Vasárnap mindig fociztunk, ide eljárt Veres Tibor és Molnár Gyula is, a XI. kerület volt szocialista polgármestere. Ő egy textilipari intézetbe járt, nem maradt a szakmájában... Az ott élő magyarok között egyébként nem volt összetartás, ugyanazt tapasztaltam, mint most az EP-képviselőknél. Egyébként diszkóba is jártunk, én voltam az egyik DJ. Ekkoriban történt, hogy az amerikaiak nem mentek el az olimpiai faluba, ezért azt rendelkezésünkre bocsátották, a magyarok ott rendezhettek bulit. A második alkalommal már a kerületi tanácselnök és a párttitkár kérte a lejátszandó számok listáját. Furfangosak voltunk, kettőt csináltunk, egyet a tanácsnak, egyet magunknak. Többször már nem volt diszkó...

- A katonaságot megúszta a kint töltött évekkel?

- Nem úsztam meg, 1986-ban hazajöttem. A hazatérőket ekkor a minisztérium küldte el dolgozni, nekem egy külkereskedelmi vállalathoz kellett mennem. Láttam, hogy a sajtó már ezt is boncolgatni kezdte, de rossz úton járnak: nem voltam döntési helyzetben, ott kellett dolgoznom, ahová irányítottak. Azt sem tudtam, kik lesznek a munkatársaim, vagy milyen ügyletekkel foglalkoznak ott. Egyébként a japán osztályra kerültem, ami a Magyarországról Japánba irányuló összes mezőgazdasági termék exportját felügyelte. Ekkor sokallhatott be a Magyar Néphadsereg, hiszen a külföldön töltött időszakban éveken keresztül mindig be kellett adnom egy hosszabbítási kérelmet, hogy elkerüljem a sorozást. Akkoriban 28 éves korig lehetett besorozni valakit, engem a 27. születésnapomon hívtak be úgy, hogy egy nappal korábban volt az esküvőnk. Gyönyörű nászút volt...

- A felesége orosz állampolgár, a sajtó őt is belekeverte a botrányba. Őt az IMO-n ismerte meg?

- Nem, egy hajójáraton. Bizarrnak tűnhet, de valami adminisztrációs hiba folytán mindkettőnk jegye ugyanabba az ágyba szólt. Azóta együtt vagyunk. De visszatérve a katonasághoz: Egerbe küldtek, az őrmester kísért be. Előtte rámutatott az épületre, azt mondta, ez az utolsó kocsma, menjek be, igyak még valamit utoljára. Nem mentem, amilyen kedvem volt, azon egy fröccs vagy pálinka nem sokat segített volna. Utána a kapunál láttam meg a feliratot, hova is kerültem: a felderítő zászlóaljhoz. Itt az újabb csemege a sajtónak. Fél évet töltöttem ott, majd később Rétságra kerültem csapatszolgálatra. Ekkor már törvény volt arra, hogy a házasokat 50 kilométeren belül kell elhelyezni, Rétság sokkal messzebb volt. Besokalltam, és miután leszereltem, 1988-ban feleségemmel együtt elhagytam az országot.

- Mi volt a következő állomás?

- Ausztria. Bécsben sok ismerősöm, barátom volt, sokukat még Japánban ismertem meg. Ott hoztunk létre egy céget, ami tulajdonképp egy tanuló Kft. volt. Később jött az ötlet, hogy valamiféle vállalkozást hozzunk létre, amely Oroszország és Japán közötti ügyletekkel foglalkozik. Ekkoriban járt le a feleségem szovjet útlevele, hosszabbítási kérelmét azonban elutasították, szovjet állampolgárságától pedig megfosztották. Ekkor szerzett osztrák állampolgárságot. Sok évvel később aztán az oroszt is visszakapta, a Tokiói orosz nagykövetségen.

- Később mégis ismét hazatért.

- Hazahívott a szülőföldem. Ráadásul akkoriban csatlakoztunk az Európai Unióhoz, erről naiv módon azt gondoltam, hogy ez lehetőségeket teremthet az ország felemelkedéséhez, ma már látom, ez hibás feltételezés volt. A korrupció átszövi az egész rendszert. Erről jut eszembe: ha már rendszeresen "oroszbarát" politikusnak titulálnak, akkor megjegyzem, mindez ott is jelen van és egyáltalán nem tetszik.

- Ugorjunk a jelenhez. Azt már tudjuk, hogy került a Jobbikhoz, tevékenységével kapcsolatban azonban számos találgatás látott napvilágot, sőt kemény vádak is elhangzottak. Pozíciójából adódóan számtalan külföldi kapcsolattal rendelkezik, ez lehet az alapja a vádaknak?

- Várjon! Nemcsak pozíciómból, hanem mint már említettem, múltamból adódóan is. Egyébként valóban rengeteg diplomatával és külföldi politikussal tartom a kapcsolatot, és mint az EU és Oroszország közös Energetikai Bizottságának az elnöke, nyilván oroszokkal is. A kémvádakat természetesen visszautasítom, aljas rágalmaknak tartom. Számomra már teljesen egyértelmű, hogy külföldi utasításra indult a támadás, melynek én csak eszköze vagyok, a célpont az egyre erősödő Jobbik. Egyébként úgy értesültem, hogy egy lett politikus ellen épp ugyanilyen jellegű támadás zajlik, de más országokban is elképzelhetőek a jövőben hasonló esetek. Teljesen világos az is, hogy az oroszbarátnak titulált politikusokat próbálják levadászni.

- A nemzetbiztonsági bizottság ülésén állítólag bizonyítékokat is bemutattak Ön ellen.

- A bizottsági ülésről nem beszélhetek, hiszen államtitkot sértenék. Szerettük volna, hogy nyílt legyen az ülés, a kormánypárti képviselők ezt azonban leszavazták. Biztos vagyok benne, hogy semmiféle bizonyíték nem áll rendelkezésre arról, hogy kémtevékenységet folytattam volna, ártatlan vagyok. Szánalmas a Magyar Nemzet legújabb cikke is, melyben "leleplezik", hogy egy KGB-ügynökkel találkozom. Én lennék a szuperkém, a kiképzett KGB-s pedig ennyire buta lenne? Őt kapják el, aztán mivel a megfigyelése alatt találkoztam vele, engem vesznek elő. Ez nevetséges. Egyébként pedig nem tudhattam, hogy ügynök, nem volt a homlokára írva. Hozzáteszem, mind Brüsszelben, mind külföldi utazásaim során rengeteg diplomatával és politikussal találkoztam, ez nem konspiráció, és nem is ütközik törvénybe.

- Ha ártatlan, miért futott el a nemzetbiztonsági bizottság ülését követően a sajtótájékoztatóról?

- Mert Szegedre voltam hivatalos, egy lakossági fórumot kellett volna tartanom. Késésben voltam. Emellett fizikailag sem voltam már kifejezetten jól. Ennek ellenére belátom, hiba volt elindulnom a sajtótájékoztatóról, azt azonban szeretném megjegyezni, hogy a bizottsági ülést megelőzően, a korábbi, csütörtökön tartott sajtótájékoztatómon és a pápai lakossági fórumomon is az újságírók rendelkezésére álltam, minden kérdésre válaszoltam. Ez így lesz felépülésemet követően is.

- Azt írják a sajtóban, hogy még négy órája volt Szegedre érni.

- Ez hazugság! Hivatalos meghívóm van, a fórum ugyan csak fél 5-kor kezdődött volna, de előtte előzetes találkozón vettem volna részt. Egyébként hivatalos voltam a szegedi borfesztiválra is, ahol délelőtt 10 órakor zsűritag lettem volna egy borkóstolón, ezt a nemzetbiztonsági bizottság ülése miatt ki kellett hagynom.

- Újabban már az Ön tulajdonában álló 100 milliós ingatlanról is cikkezik a sajtó.

- A pilisszentkeresztesi házam közel sem ér 100 milliót. A sajtóban megjelent hazugságokkal szemben a házat 52 millió forintért vásároltuk még 2010 decemberében, ekkor már EP-képviselő voltam. Három tulajdonosa van, feleségem, anyósom és én. A vételárat részben két ingatlan eladásából, részben pedig magánhitelből fedeztük, ráadásul részletfizetésre vásároltuk meg. Életveszélyes állapotban van, épp a napokban közölték velem a szakemberek, hogy az egészet le kell bontani, mivel statikailag felújíthatatlannak minősítették.

- Hogy élte meg az elmúlt hetek támadásait?

- Erről a kórképem mindent elárul. Kis híján szívinfarktust kaptam, csak a szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhetem, hogy ezt sikerült elkerülni. A napokban további vizsgálatok várnak rám. Aljas, mocskos, felháborító módszernek tartom, amit a kormánypárt és a sajtó csinál. Úgy tűnik, nekik semmi sem drága, hogy a tengeren túlról adott parancsot végrehajtsák. Meg kell azonban jegyeznek, sok ponton bukik az egész történet. Szerintem egy-két fotó lehet az ügyészségnél, már végig is számoltam magamban, hány orosz diplomatával találkoztam, miket rángathatnak még elő. Az aljas rágalmaknak részemről is lesznek következményei: minden érintett sajtótermék vagy vádaskodó politikus esetében jogi útra fogom terelni az ügyet.

FRISSÍTÉS - Az N1TV exkluzív interjúja:

alfahir.hu