2015. 01. 19. 08:40
MTI

Amerikai hackerek jártak az észak-koreai hálózatokban

De nem ma! Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) már 2010-ben be tudott törni az észak-koreai számítógépes hálózatokba.

Az így szerzett bizonyítékok győzték meg az Obama-kormányt arról, hogy Észak-Korea áll a Sony Pictures filmstúdió elleni kibernetikai támadás mögött - jelentette helyi idő szerint vasárnap a The New York Times című amerikai napilap internetes kiadása.

A hírszerző ügynökség Dél-Korea és más amerikai szövetséges országok segítségével volt képes behatolni először a kínai, majd azokon keresztül az észak-koreai hálózatokba, mivel az észak-koreai hálózatok csak a kínaiakon keresztül kapcsolódnak a világhoz - írta a lap meg nem nevezett volt amerikai és külföldi tisztségviselőkre és egy NSA-dokumentumra hivatkozva.

A behatolások sikerességén felbuzdulva oda jutott az NSA, hogy rosszindulatú szoftvert (malware) is el tudott helyezni az észak-koreai hálózatokban, és ezáltal fel tudta deríteni az ottani számítógépes kalózok tevékenységét - tették hozzá.

Észak-Korea volt az első olyan ország, amelyet az Egyesült Államok olyan nagy horderejű, Amerika-ellenes kibertámadással vádolt meg, mint amilyen a Sony elleni volt november végén. Washington szerint Észak-Korea azért indította a támadást az amerikai-japán vegyes vállalat ellen, mert a cég Az interjú címmel vígjátékot készített, amelyben amerikai újságírók merényletet követnek el Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ellen. A Phenjannak tulajdonított hackertámadás miatt Washington január elején újabb büntetőintézkedéseket vezetett be Észak-Korea ellen.

Barack Obama elnök biztos volt a dolgában ebben az esetben - mondta egy meg nem nevezett katonai tisztségviselő a  New York-i napilapnak.

Phenjan alaptalan rágalomnak minősítette az amerikai vádat, és felháborodott hangú közleményben elítélte az újabb szankciókat.