2017. 01. 4. 10:27
MTI nyomán

Assange: az oroszoknak nincs köze az amerikai hackertámadásokhoz

Julian Assange, a Wikileaks alapítója határozottan elutasította, hogy Oroszország állna az amerikai demokrata politikusok levelezésének meghackelése mögött, szerinte az Obama-adminisztráció a vádak hangoztatásával megpróbálja aláásni a megválasztott elnök, Donald Trump legitimitását.

Assange Londonban adott exkluzív interjút a Fox televíziónak. Cáfolta, hogy a Wikileaks nyilvánosságra hozott dokumentumai orosz forrásokból származnának, és azt mondta: akár egy tizenéves is behatolhatott John Podesta, Hillary Clinton kampányfőnöke elektronikus levelezésébe, ahonnan lényeges adatokat loptak el.

Hangsúlyozta: a Wikileaks sem az orosz kormánnyal, sem egyetlen "állampárttal" nem működött együtt, arról azonban nem beszélt, hogy miként jutottak hozzá a nyilvánosságra hozott dokumentumokhoz. Assange szerint az Obama-adminisztráció a vádak hangoztatásával megpróbálja aláásni a megválasztott elnök, Donald Trump legitimitását.

A Wikileaks alapítója bírálta a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a belbiztonsági minisztérium által december 29-én nyilvánosságra hozott közös elemzést, amelyben az oroszokat teszik felelőssé a kibertámadásokért. Obama elnök az elemzésre hivatkozva utasított ki az Egyesült Államokból 35 orosz diplomatát. Kritizálta Assange az amerikai sajtómunkásokat is, akik szerinte a kampányban, a kiszivárogtatott e-mailekről szóló híradásaikkal és elemzéseikkel "etikai korrupcióról" tettek tanúbizonyságot. Éles bírálatokat fogalmazott meg a demokrata politikusokról is, akik szerinte pusztán "bután manővereztek", amikor azért bírálták őt és honlapját, mert adatokat és dokumentumokat hozott nyilvánosságra.

A levelezések leleplezték Clintont

A Wikileaks az elnökválasztási kampány idején több mint ötvenezer elektronikus levelet hozott nyilvánosságra, amelyekből fény derült a többi között a Clinton Alapítvány kétes ügyleteire, a Clinton-kampánnyal szorosan együttműködő vezető újságírók személyére és Clintont segítő praktikáikra. Arra is, hogy a Demokrata Országos Bizottság vezető személyisége hogyan továbbította Hillary Clintonnak a televíziós viták kérdéseit, vagy a Clinton-csapat milyen lenézően beszélt a katolikus választókról. A nyilvánosságra hozott dokumentumok vitathatatlanul sokat ártottak Hillary Clinton kampányának. Maga Hillary Clinton és Obama elnök az oroszokat kárhoztatta, mondván, hogy egyenesen a Kreml avatkozott be így a választási folyamatba, mert a republikánus jelöltet, Donald Trumpot akarta hatalomra segíteni.