Behódol az Orbán-kormány: megint az emberek járnak rosszul

Bevezető: 

Visszalép az Magyar Nemzeti Bank megadóztatásától a kormány: a döntés miatt leépítések, megszorítások jöhetnek.

Cikk Front kép - 280x185: 

adó számológépMár jövő hétre elkészülhet a 2013-as költségvetés módosított verziója, amely a Magyar Nemzet információi szerint már nem számol a Magyar Nemzeti Bank műveleteire vonatkozó tranzakciós illetékből származó bevételekkel. Ezt azonban nem erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium a lapnak.

Amennyiben a lapértesülés igaz, akkor az azt jelenti, hogy a kormány az ígéretek ellenére visszalép a már törvényben is rögzített, de többek között az Európai Központi Bank által is élesen bírált elképzeléstől. Az MNB-re vonatkozó tranzakciós illetékből mintegy 120 milliárd forintos bevételt remélt a szaktárca, ami - más tételekkel együtt - a 300 milliárd forintos Munkahelyvédelmi Akcióterv adócsökkentési terveire nyújtana fedezetet.

Kérdés, hogy ez esetben miből fogja előteremteni az összeget az adócsökkentésekre, ami nyomán azt remélte, hogy új munkahelyek jönnek majd létre. Vagyis ez az igéret sem teljesül: ha nem sikerül a versenyszférában növelni a munkahelyek számát, akkor jöhetnek az IMF által kívánt leépítések a közszférában. Látszik, hogy a kormány minden szinten behódol a Valutaalapnak.

Az EKB szakvéleménye alapján teljesen világos volt, hogy a jegybankra kiterjesztett pénzügyi tranzakciós illeték konkrét akadályát képezheti a kormány és az EU/IMF közötti hitelmegállapodásnak, és emiatt nyilatkozott korábban úgy például Varga Mihály, a hiteltárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter, hogy a törvény módosítása elképzelhető. A visszalépés így nem meglepő, legfeljebb annak időzítése - írja a Portfólió.

A hír egyben igazolja azokat az elemzői számításokat, amelyek már eleve úgy készültek, hogy a jegybank megadóztatásából befolyó bevételt figyelmen kívül hagyták. Eszerint viszont továbbra is helytállók lehetnek azok a kalkulációk, melyek jövőre 550-600 milliárd forintos költségvetési lyukról szólnak, melyet a kormánynak tartós intézkedésekkel - lásd megszorításokkal - kell ellentételeznie.

 

Portfólió nyomán barikad.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK