Bertha Szilvia: A jövő év

Bevezető: 

Akár az államháztartás „béka feneke” alatti stabilizálódásáról is beszélhetnénk, ha nem látnánk a háttérben az IMF egyre hatalmasodó árnyékát.

Cikk Front kép - 280x185: 

A kormány benyújtotta a jövő évi költségvetési javaslatát. Az iromány mind számaiban, mind ideológiájában többnyire változatlanságot mutat. Akár az államháztartás „béka feneke” alatti stabilizálódásáról is beszélhetnénk, ha nem látnánk a háttérben az IMF egyre hatalmasodó árnyékát. Így semmi sem biztos, ami most annak látszik.

Bertha SzilviaAz idei módosított előirányzatok jószerével ugyanazok maradtak, ez mindenképpen rossz hír a közszféra többszázezer munkavállalója számára. Ugyanis mindez azt jelenti, hogy az idei létszámcsökkentésből, valamint a folyamatos feladatnövekedésből adódó terhek cipelését, a jövedelmek (értsd: illetmények) befagyasztásával hálálja meg a kormány. Az a kormány, amely egyébként minden fórumon a közszolgálati életút kiemelt támogatásáról szónokol. Jövőre több mint 4%-os inflációval számolnak, így ennyi lesz alaphangon a reálbérveszteség is.

A személyi jövedelemadó rendszerben révbe ér a talán legnagyobb kormányzati baklövésnek tartható egykulcsos adórendszer hajója is, de luxushajóként ismételten csak az első osztály utasai élvezik ennek minden előnyét. Az utasok nagy többségének inkább a Titanic fog eszébe jutni róla. S bár a közszféra számára elkülönítetek pénzt az idei bérkompenzáció folytatására, a versenyszférát illetően ennek már nyomát sem látjuk.

A kitűzött és következetesen végrehajtott intézményi centralizáció miatt nem lehet sok kérdésre választ kapni a munkaerőpiacot érintően, hiszen az egyes fejezetek költségvetései több címet és feladatot ölelnek fel, és csak semmitmondó, összevont számadatokat tartalmaznak. Így nem tudható, hogy például a rengeteg problémával járó munkaügyi terület felügyeleti rendszerei miből fognak gazdálkodni, de a kormányzat eddigi gyakorlatát figyelve sok jóra ők sem számíthatnak.

A kormány ismét jelentős összegeket szán a közfoglalkoztatásra, sőt, jövőre minden eddiginél több ember közmunkába állítását tervezik. Kár, hogy mindez a statisztika javítását és nem a versenyszféra foglalkoztatás-bővülését fogja eredményezni. Azonban a jelentős költségvetési pénzekből fenntartott kormányzati agytrösztökben, vagyis tervhivatalokban még bízhatunk.

A hírek szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium rövidesen újabb korszakalkotó öletekkel fog előállni, amelyek a korábbi időszakra visszagondolva semmi jóval nem kecsegtetnek a munkavállalók és a vállalkozásukból élők számára.

Bertha Szilvia

országgyűlési képviselő

Jobbik

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK