Égi város épül Kínában
Gombamód szaporodnak a felhőkarcolók Kínában, az épületek nemcsak számukat, de magasságukat illetően is rekordokat döntögetnek.
A hivatalos statisztikák szerint összesen 239, 200 méternél magasabb épület van ma Kínában, több, mint bármely másik országban, s csak tavaly 23 ilyen toronyház készült el. Az évtized végére a világ összes felhőkarcolójának csaknem fele a kelet-ázsiai országban lehet, a világ 20 legmagasabb, jelenleg is építés alatt álló épülete közül 9 Kínában található. A számok jól példázzák a járványként terjedő felhőkarcoló-építési lázat Kínában.
A kínai nagyvárosok közül Peking, Sanghaj, Sencsen (Shenzhen), Csungking (Chongqing) és Csangsa (Changsha) épít vagy tervez építeni a közeljövőben felhőkarcolót, s a magasságokat elnézve a tervezőknek szó szerint csak a csillagos ég jelentett határt. Pekingben 2016-ra készülhet el az 528 méterével a főváros minden jelenlegi épületénél magasabb, 108 emeletes China Zun torony. Az ősi boroskorsók által ihletett, fehér üvegből készülő, 427 ezer négyzetméter összterületű felhőkarcolóban irodák, szálloda, vendéglátó-ipari egységek kapnak helyet, legtetején 524 méterről nézhetnek le az érdeklődők a városra. A tornyot a CITIC Group jegyzi, 2011-ben kezdődött kivitelezési munkálatai a tervek szerint hat évig tartanak.
A kelet-kínai Sanghajban 2015 elejére készülhet el a "szuperfelhőkarcolóként" is emlegetett Sanghaj Torony. A 632 méter magasra tervezett, spirálban tekeredő felhőkarcoló elkészültekor a 600 méteres Kanton Tornyot maga mögé utasítva Kína legmagasabb épülete lesz, a világon pedig csupán a dubaji Burdzs Kalifa szárnyalja majd túl. A Sanghaj Torony 121 emeletén, összesen 381,6 ezer négyzetméternyi alapterületén irodák, vendéglátóhelyek és szálloda kapnak helyet, ahol várhatóan 16 ezren dolgoznak majd. Ugyan nem lesz a világ legmagasabb épülete, kilátója a 100. emeleten, 474 méteren lesz, látogatóként ilyen magasból kitekinteni az egész világon egyedül itt adódik lehetősége a turistáknak. Rekord kötődik a felhőkarcoló felső részében helyet kapó luxusszállodához is, amely a 84. és 110. emeletek közti elhelyezkedésével a világ legmagasabban fekvő hotelje lesz.
A Sanghaj Torony a magasságához kötődő rekordjait elkészülte után nem sokáig élvezheti, ugyanabban az évben, 2015-ben készül ugyanis el a 660 méter magas Ping'an Nemzetközi Pénzügyi Központ a dél-kínai Sencsenben. Az amerikai Empire State Buildingre emlékeztető épületet a világszerte számos híres torony felhúzásában részt vevő Kohn Pedersen Fox amerikai cég jegyzi, annak 115 emeletéből 66-ot szálloda foglal majd el. Elkészültekor a Ping'an Nemzetközi Pénzügyi Központ lesz Kína legmagasabb és világ második legmagasabb épülete.
A keleti part metropoliszaival a közép-kínai Csungking is felveszi a versenyt. A lassan tíz éve építés alatt álló, mindezidáig kevés reflektorfényt kapott Csungkingi Nemzetközi Pénzügyi Központ terveit többször módosították, így lett az eredetileg 266 méteres, 66 emeletes toronyból 377 méteres, 77 emeletes épület, s lesz végül - a legutóbbi tervek szerint - egy 431 méteres, 102 emeletes acél és üveg modern üzleti központ.
Minden más város rekordját megdöntheti ugyanakkor a közép-kínai Csangsa városa, melynek az Égi Város (Tiankong Chengshi) nevet kapott, 220 emeletes felhőkarcolója 838 méterével a dubaji Burdzs Kalifát, a világ jelenleg legmagasabb épületét is túlszárnyalja majd. Az építkezésről szóló dokumentumokat június elején írta alá Csangsa városa és a helyi kivitelező, az rekord idő, mindössze hét hónap alatt, vagyis már jövő év elejére felépülhet. Az égi város 174 ezer "lakosú" lesz, benne egy város minden szükséges "kelléke" - egyebek közt irodák, vendéglátóhelyek, boltok, szálloda, iskola és kórház is - helyet kap.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 07:54
Hatalmas anyagi kár az oklahomai tornádó nyomán
- 07:44
Megsemmisítették a bombát a Várbazárban
- 07:39
A modern világ megteremtői
- 07:34
Zenés Est a Szabó Dezső Katakombaszínházban
- 07:19
Jöhet az e-jegy a fővárosban
- 07:15
Az üzleti szektor is támogatja a hallgatókat
- 07:04
Aláírás helyett adatot gyűjtenek a szocik?
- 22:13
Újabb tanú vallott Portikra
- 22:01
Bomba a Várbazárban: összeült a védelmi bizottság
- 21:35
90 év börtön italhamisításért Törökországban
- 21:26
Kínában felállították a világ legnagyobb Buddha-szobrát
- 20:53
Megállították a Tisza holtágaiból a víz visszaáramlását a folyóba
- 20:47
Gyászmenetre nyitottak tüzet tévedésből egyiptomi katonák
- 20:22
Érettségi nélkül vezeti az Európai Parlamentet Martin Schulz
- 20:12
Afganisztán Indiától kérne katonai támogatást
- 19:56
Trafiktörvény: csak a saját hangját hallotta meg a kormány
- 19:46
Bankcsőd-előrejelző rendszert akar az osztrák kormány
- 19:21
Agyonlőtte magát a Notre-Dame főoltára előtt
- 19:12
Világháborús bombát találtak a Várbazárban
- 18:54
Lakása helyett egy bankba tört be egy részeg ukrán férfi
- 18:43
Öt év börtönt kapott a rontáslevétellel milliókat kaszáló jósnő
- 18:32
Így büntet minket az unió
- 18:21
Korrupció miatt őrizetbe vették a volt grúz miniszterelnököt
- 18:14
A Fidesz szerint nincs felelőse a jogalkotási baklövésnek
- 17:56
Mégsem ördögűző a pápa
- 17:44
A szíriai vérfürdő destabilizálhatja Irakot is
- 17:38
Juszt Lászlóra és Fekete Gy. Attilára vallott a koronatanú
- 17:14
Megjelent Timosenko naplója: "Igazság a rácsok mögül"
- 17:03
A Jobbik kezdeményezésére vezethetnek be helyi pénzt Keszthelyen
- 16:56
A Sixtus-kápolna a zsebtolvajok népszerű vadászterületévé vált
- 16:47
Védtelen idős asszonyokat vertek meg és raboltak ki
- 16:23
RMDSZ-es politikus: Csíksomlyó "szörnyű képmutatásgiccs"
- 16:22
Mennyibe kerül nekünk egy kormány? (Videó)
- 15:54
Százmilliós kötbér a szegedi 2-es villamos miatt
- 15:52
Íme a szekszárdi trafikmutyit bizonyító hangfelvétel!
- 15:47
Több mint egymillió liter eltitkolt alkoholt fedeztek fel
- 15:18
Májusban lesz jövőre az európai parlamenti választás
- 15:04
Vona Gábor a Lomonoszov Egyetemen tartott előadást
- 15:03
23 év gyümölcse: veszélyben a miskolci tömegközlekedés
- 15:03
Idén is folytatódik a naposcsibék osztogatása
- 14:52
Életfogytiglant is kaphat a kovácsvágási rablógyilkos
- 14:35
Csütörtökön jön az újabb benzináremelés
- 14:30
Megúszhatja a bűnvádi eljárást a plagizáló Ponta
- 14:13
Ismét Trianonra emlékezik a világ magyarsága
- 13:56
A miskolci régi fideszesek nyílt levele
- 13:56
A kormány helyett a Jobbik számoltatná el a kommunistákat
- 13:41
Hátba szúrta apját egy ittas tinédzser
- 13:32
Egyelőre nem értek le Erőss Zsolték a 4-es táborba
- 13:25
A kedd az új hétfő - percről percre a Parlamentből
- 13:22
Vona Gábor nyílt levele Balázs Józsefnek
- 13:11
Kalózok garázdálkodnak a Száva szerb szakaszán
- 12:50
Befejeződött a víz leeresztése a Balatonból
- 12:31
Művégtagok nélkül mászta meg a Mount Everestet
- 12:17
Az új pakisztáni kormányfő tárgyalna a tálibokkal
- 12:00
Még nem kezdődött el a pedofilok összeírása Szerbiában
- 11:29
Erősödött a forint - 290 alatt az euró
- 11:09
Élesedő német-magyar miniszterelnöki nyiltkozatháború
- 10:58
Kerékpárost ütött el a jobbikos képviselő
- 10:44
Ne ájuljunk el a lett gazdasági modelltől
- 10:25
Jelentős kárt okozott a madárinfluenza Kínában
- 10:24
Románok tüntettek az erdélyi autonómiáért
- 10:22
Terhelő vallomást tehet a koronatanú Portikra
- 10:21
Cigányozták a bírót, lefújta a meccset
- 10:11
Ma szavazhatnak a trafikok profitjának emeléséről
- 10:08
Egyre kevesebbet mobilozunk
- 10:01
A milliárdos tudta, hogy meg fogják ölni
- 09:49
Ferguson az Év edzője
- 09:33
Duplán fizetteték meg a gyorspótjegyet
- 09:30
Az iszfaháni kódex rejtélye
- 09:18
Tűzharc az izraeli-szíriai határon
- 09:16
Napi 180 ezerért őrzik az ócsai lakóparkot
- 09:14
Rekord méretű óriáskígyót fogtak a floridai mocsárban
- 09:06
Elhunyt a Doors billentyűse
- 08:48
Filmet forgatnak Robert Capáról
- 08:40
Százezrek meggyilkolásával vádolják az ugandai mészárost









