2017. 01. 10. 18:34

Egyre különösebb a jobbikos irodák ügye: Németh Szilárd már az ítéletet is tudja!

Mindössze néhány percig tartott kedden Mirkóczki Ádám telefonos kihallgatása, miután a minősített adatokkal is foglalkozó jobbikos országgyűlési képviselő irodáját hétfő reggel, gyanús körülmények között nyitva találták a Képviselői Irodaházban. Ugyanilyen különös tényező, hogy ugyan még tart a szakértői vizsgálat, ám Németh Szilárd, az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes elnöke kacsának nevezte ezt az ügyet.

Bár hétfőn még úgy volt, hogy kedd délelőtt hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Mirkóczki Ádámot, ezzel szemben végül délután telefonon hívták fel a minősített adatokkal foglalkozó, éppen ezért megkülönböztetett védelem alatt álló politikust. A mindössze 3 percig tartó „kihallgatás” során a nyomozók arra voltak kíváncsiak, hogy eltűnt-e valami az irodából. Lapunknak Mirkóczki megismételte: értéktárgy nem tűnt el, és "első ránézésre" dokumentum sem hiányzik, igaz 2014 óta gyűlnek ott az iratok, így könnyen elképzelhető, hogy csak később derül ki a hiány.

Államtitkok is veszélybe kerülhettek a jobbikos irodák feltörése miatt

A politikus felidézte a kormánypárti média lejárató kampányának fő állomásait, kiemelve Vona Gábor pártelnök és Volner János frakcióvezető megfigyelését, majd utóbbi megzsarolását.Hétfőn délelőtt 11 óra körül a Jobbik-frakció három irodáját nyitva találták az Országgyűlés Irodaházában, ezek egyikét felfeszítették - közölte Jakab. A helyiségek között voltTokody Marcell jobbikos fővárosi képviselő, és Mirkóczki Ádám parlamenti képviselő irodája.Utóbbit minden jel szerint feltörték.

Azonban, nem kell, hogy eltűnjön egy-egy fontos dokumentum, elég ha azt lefotózzák illetéktelenek - figyelmeztet a képviselő, aki egyébként szintén tagja a nemzetbiztonsági bizottságnak.

Kérdésünkre, miszerint beléphettek-e az iroda számítógépeibe, elmondta: elvileg az informatikusok már vizsgálják ennek a lehetőségét, ám a tiltott adatszerzés tényét megerősíteni még nem tudja.

Arra sem tudott egyértelmű igennel válaszolni, hogy az esettel foglalkozik-e az Alkotmányvédelmi Hivatal, ugyanis őt még nem értesítették a nyomozás állásáról.

Németh Szilárd egyáltalán nem fogalmazna ilyen könnyelműen, ha a saját irodáját találná nyitva, feltörésre utaló nyomokkal - reagált Mirkóczki Németh Szilárd keddi, az üggyel kapcsolatos kijelentésére, miszerint "mostanra kiderült, hogy ez kacsa".

"Honnan veszi, hogy ez kacsa? Többet tud, mint a rendőrség?"

- kérdezett vissza a jobbikos, hozzátéve, hogy a szakértői vizsgálatok még tartanak, így még a zárak ellenőrzésének eredményeire is várni kell.

Persze, ilyenkor mindig felmerül Pelikán elvtárs keserű felismerése:

"elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet".