Eltiltották a közhivatalok viselésétől a román kulturális minisztert
Három évre eltiltotta kedden a bukaresti legfelsőbb bíróság a közhivatalok viselésétől Mircea Diaconu román kulturális és örökségvédelmi minisztert; szakértők szerint Diaconu nem maradhat a tárca élén.
Diaconu ellen az állami tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) indított eljárást 2011 novemberében, amiért 2008 óta egyidejűleg a fővárosi Nottara Színház igazgatója és a román parlament szenátora volt.
A legfelsőbb bíróság keddi jogerős döntése értelmében Diaconu ezzel megsértette az összeférhetetlenségi törvényt, ezért 2012. június 19-től kezdődően három évig nem tölthet be köztisztségeket.
Diaconunak a törvény értelmében szenátorrá választása után 15 napon belül le kellett volna mondania a színház éléről. Romániában a parlamenti (képviselői vagy szenátori) mandátum összeférhetetlen más közhivatalokkal, ez alól csak a kormánytagság jelent kivételt; ezt a vonatkozó törvény és az alkotmány is előírja.
A román hírtelevíziók által megszólaltatott jogászok egyetértettek abban, hogy Diaconu nem maradhat a kulturális tárca élén.
Az ANI büntetőjogi feljelentést is tett a legfőbb ügyésznél Diaconu ellen, mivel megítélése szerint a miniszter az érdekösszefonódási előírásokat is megsértette, amikor színházigazgatóként több szerződést is kötött színésznő feleségével.
A május eleje óta kormányzó Victor Ponta miniszterelnök csapatában Diaconu a negyedik miniszter, akitől idő előtt meg kell válnia, közülük az első kettő csak jelöltségig jutott, beiktatásukra már nem került sor.
Victor Alistarnak a kormánystratégiákért és a civil szférával való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget szánta a kormányfő, de kiderült, hogy - szintén összeférhetetlenség miatt - őt már korábban eltiltották a köztisztségektől.
Az oktatási tárcára eredetileg jelölt Corina Dumitrescuról még beiktatása előtt kiderült, hogy meghamisította életrajzát, ezért az utolsó pillanatban Ponta Ioan Mangra bízta a tárcát. Neki viszont alig egy hét múlva plágiumbotrány miatt kellett lemondania.
Diaconu miniszteri kinevezésekor már folyamatban volt az ANI által indított összeférhetetlenségi eljárás.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 20:02
Jobbikos bevonulás Erdélybe
- 19:49
Földmutyi után: csak a jövőbeni pályázatokat hozzák nyilvánosságra
- 19:22
Szerbiát nem érdekli a koszovói szerbek lázongása
- 19:06
Nemzeti megmaradásunk kulcsa: a külhoni magyar oktatás
- 18:53
Meztelenkedő tablóval újítanak a cseh diákok (Fotó)
- 18:40
Tízmilliárd forintot várnak a reklámadóból
- 18:27
Előzetesben a csecsemőgyilkos sarkadi nevelőapa
- 18:09
Rácz Sándor utolsó útja - fotóriport
- 17:51
Bohócnak nevezték, feljelent a portugál elnök
- 17:36
Bizonyítékokat ígér és a titkosszolgálatokhoz fordul Szabó Bálint
- 17:19
Dél-Korea a segélyek visszafizetésére szólította fel Észak-Koreát
- 17:00
Elmarad az idei Székely Sziget
- 16:49
Gyüre Csaba Veszprémben
- 16:41
Kihunyt két csillag
- 16:30
"Budapest nem egy óriásira nőtt vigalmi negyed"
- 16:12
Oroszlánkölykök születtek a Fővárosi Állatkertben (Fotó)
- 15:54
Kistermelő-ellenes tervezetet hozhat az EU
- 15:50
Mutyipánik: lemondott a trafikról a fideszes családja
- 15:43
Wesselényi Programot hirdet a Magyar Tavasz
- 15:34
Elfoglalta Budapestet a Jobbik
- 15:23
Orwelli: sikeresen visszavertük a láthatatlan terrortámadásokat
- 15:18
Éhen halnánk a méhek nélkül
- 14:54
Újabb rovarirtó szereket tiltanak be az EU-ban
- 14:45
Lezárult a nyomozás az izsáki rendőrök ügyében
- 14:27
Mi lesz a miskolci tejgyár sorsa?
- 14:16
Phenjan: Nincs garancia a békére
- 14:09
Az utolsó hideg nap
- 14:01
Állítólag időben elkészül az új Albert Stadion
- 13:55
Aknavetővel lőttek egy börtönt a „demokratikus” szír felkelők
- 13:50
Kis híján kerti tóba fulladt egy kisfiú Egyházasfalun
- 13:40
Internetes csaló került lakat alá Tolnában
- 13:24
Kikerülünk az túlzottdeficit-eljárás alól?
- 13:18
Vége a Kancsendzönga-expedíciónak
- 13:09
Bezárja kapuit a Katakombaszínház
- 12:59
Németországban képzettebbek a bevándorlók, mint a helyiek
- 12:44
"Steiner a magyarországi zsidóság szégyene"
- 12:42
Fegyverüzlet: ötvenezer cseh pisztolyt vesz Egyiptom
- 12:26
Álmában szúrta le férjét egy nő Hegyeshalmon
- 12:25
Villamoson tüntetett Gyurcsány pártja
- 12:19
A miskolci vezetés szándékosan teszi tönkre a 110 éves kórházat?
- 12:14
Németországban szélsőbaloldali robbantókat üldöz a rendőrség
- 12:07
A felvidéki Tóth János látogatása az "EU-fejnél"
- 11:48
A külföldön dolgozó magyarok menthetik meg az ingatlanpiacot?
- 11:31
Átmenetileg betiltottak egy közösségi oldalt Oroszországban
- 11:26
Riasztófegyverből leadott lövés mentette meg egy férfi életét
- 11:02
350 millió forintért lehet űrhajózni Leonardo DiCaprióval
- 10:50
MNO főszerkesztője: Kerényi szájából bélsár jött
- 10:49
Kényszerleszállás a londoni Heathrow-n - lezárták a repülőteret
- 10:49
1600 méteres sál, mezbe öltözött repülő
- 10:39
Hidegrekord: Mínusz 5,5 fokot mértek Csehországban
- 10:24
Félmilliárdnyi adót csalt el egy sertéskereskedő
- 10:15
Élő adásban szoptatták meg a meleg műsorvezetőt (Videó)
- 10:15
Rejtett tartalékok raboltak a 4-es főúton
- 10:15
"A zsidóknak köszönhető a melegházasság"
- 10:09
Ismét kettős mércéről tett tanúbizonyságot az Európai Parlament
- 10:05
Egy brit nő tartotta szóval a londoni machetés gyilkost
- 10:01
Börtönpokol: Stohl fenntartja állításait
- 09:50
Újra támad a madárinfluenza
- 09:26
Hatvan éve hódították meg a Mount Everestet
- 09:14
Cunamiriadót rendeltek el Japánban
- 09:10
Máris módosítanák a fővárosi taxirendeletet
- 09:00
Megbüntette a PSZÁF a KDB bankot
- 08:47
A háziorvosok és a védőnők lesznek a béremelés vesztesei
- 08:27
Összeomlott egy híd Washington államban (fotók)
- 08:21
Z. Kárpát Dániel a magáncsőd intézményéről
- 08:05
Nem tudni mire költ el 700 millió forintot a Miniszterelnökség
- 07:50
Őszöd-ügy: egy nap alatt bukott a Gyurcsány-közeli hazugság
- 07:32
Lelassult a globális felmelegedés üteme
- 07:27
Nyilvánosságra hozták a szíriai rendezési tervet
- 07:22
Ismét randalíroztak a bevándorlók Stockholmban
- 07:12
Elárverezik a balatoni kempingeket
- 07:08
Budapesten hallgatják meg Csatáry Lászlót
- 22:01
Újabb gyilkosság: megölte feleségét egy csongrádi férfi
- 21:47
Jeruzsálemből vár javaslatokat a magyar delegáció
- 21:38
Elfogták a pécsi gyilkost









