Ezt is megértük: bemutatják az új metrókocsit
Kedden adja át a francia Alstom cég Budapestnek az első, szériagyártású Alstom Metropolis típusú metrószerelvényt ünnepélyes keretek között a 2-es vonal Puskás Ferenc Stadion állomásán. Az első szerelvényt az átadás után este 8 óráig kiállítják az állomáson, így az érdeklődők is megtekinthetik.
A céggel 2006. május 30-án kötöttek szerződést a 2-es és a 4-es metróvonal szerelvényeinek gyártására. E szerint az Alstom 22 szerelvényt gyárt a 2-es vonalra 150 millió euróért és 15+7 automata szerelvényt a 4-esre 114 millió euróért. A 2-es vonalra szánt járműveket 2008 májusától egy éven át szállították volna le, az első szerelvényt a lengyelországi Katowicében 2008 szeptemberében mutatták be, az Budapestre 2009 februárjában érkezett meg.
Az Alstom által 2009 áprilisában megkezdett típusvizsgálati tesztek során számos műszaki problémát találtak, ezek kijavítása után a cég benyújtotta a végleges típusengedély iránti kérelmét. Az Alstom szerint a fékrendszer Európában széles körben alkalmazott, ezért mentesítést kért a magyar jogszabály alól. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) 2010. július 30-án azt közölte, nem adta meg a végleges típusengedélyt, mert nem jogerős álláspontjuk szerint nem bizonyosodott be, hogy a fékrendszer megfelel a jogszabályban előírtaknak és az előírt biztonsági szintet képviseli.
A végleges típusengedély megszerzésével kapcsolatos csúszások miatt a Fővárosi Közgyűlés 2010 júniusában úgy döntött, ha az Alstom nem szerzi be július végéig a megrendelt új metrókocsik engedélyeit, felbontják a szerződést.
Miután az NKH másodfokon, jogerősen is elutasította a Metropolis szerelvények végleges típusengedélyének kiadását, a BKV 2010. október 20-án felmondta az Alstommal kötött szerződést. A cég álláspontja szerint a francia vállalat nem tett meg minden tőle elvárhatót a szerződés teljesítése érdekében, ezért a BKV bejelentette az 50 százalékos előleg kifizetésére és a jó teljesítésre vonatkozó bankgaranciák lehívását, valamint kötbérigényét.
Ezt követően a főváros megkezdte a 40 évnél idősebb szerelvények kivonását a budapesti metróhálózatból, azok Tarlós István főpolgármester akkori közlése szerint közvetlen balesetveszélyt jelentenek.
A másodfokon eljáró versailles-i bíróság 2011 júniusában jogerősen a BKV-nak adott igazat, vagyis a BKV lehívhatta a bankgaranciát, 30 milliárd forintot.
A döntés után Tarlós István és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója tárgyalásokat kezdett az ügy megoldása érdekében, és 2011 júliusában megállapodtak, majd a Fővárosi Közgyűlés is elfogadta a szerződés módosítását. E szerint az Alstomnak a hatálybalépéstől számított 300 napon belül meg kell szereznie a 2-es metró szerelvényeinek végleges típusengedélyét, és 330 napon belül le kell szállítania az első szerelvényt Budapestre.
A szerződés végül augusztus 15-én lépett újra hatályba, az Alstom novemberben megkapta a derogációt (mentességet a magyar jogszabályok alól) az általa használt fékrendszerrel kapcsolatban, majd március 24-ig a szerelvény lefutotta az NKH által előírt tartampróbát.
Ez után a hatóság június 4-én úgy döntött, megadja a végleges típusengedélyt az Alstom Metropolis szerelvénynek, mivel az eljárás során mérésekkel, szakértői vizsgálatokkal megállapították, hogy az alkalmazott fékrendszer megfelel az Országos Vasúti Szabályzatban előírt biztonsági szintnek, és a tartampróba alatt bebizonyosodott, hogy a szerelvény biztonságosan üzemeltethető.
mti - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 22:03
Kína közeledne Indiához
- 21:39
Cserbenhagyta magyar áldozatát a bolgár kamionos
- 21:31
1 nap, 1 hely, 1000 faj
- 21:24
Mourinho távozik a Realtól
- 21:09
Szájkosár: az Inter és a Roma is büntetést kap
- 20:49
Elegük van az atomból a japánoknak
- 20:32
Sírkő dőlt egy kisgyermekre
- 20:27
Újabb száz halott a szír háborúban
- 20:15
Minden második állat éli túl az űrutazást
- 19:58
Bárkiből lehet Guinness-rekorder
- 19:38
Berágtak a németek Orbán megjegyzésére
- 19:32
Kamionos sztrájk lesz Romániában
- 19:11
Messi szereti a Barcát
- 18:55
Halálos motorbaleset a 44-es főúton
- 18:47
Tart még a pakisztáni tánc
- 18:39
Elég-e 133 milliárd forint?
- 18:22
Jobbik: ez félmegoldásnak is kevés
- 18:11
Lezuhant egy vitorlás
- 17:50
Lecsukták a Steaua Bukarest tulaját
- 17:41
Kalózkodik is Észak-Korea
- 17:29
Nem kapkodják el a hitoktatás bevezetését
- 17:16
Igazságtételt Szegednek!
- 17:00
Kezelhetetlenek a kommunisták Kínában
- 16:55
290 forinton áll most az euró
- 16:32
Ceausescu nyomában az EU-érett Románia
- 16:20
Ismét 8 ezer méter felett a székely zászló
- 16:16
Attilából zombi hadvezért csinálnak Cannes-ban
- 16:02
Óriási robbanás Kínában
- 15:53
Több mint hatvan halottja van az iraki robbantásoknak
- 15:20
Pályázat a kommunista gaztettekről
- 15:09
920 milliót ért a Beatles gitárja
- 14:44
Papp Norbert nyerte el a pünkösdi király címét Ópusztaszeren
- 14:28
A románok fogják gyártani a magyar Hiúz rombolópuskát
- 14:06
Megmentettek egy sorsára hagyott újszülöttet Szabolcsban
- 13:54
Csökkent a szlovák munkanélküliség
- 13:34
Meghalt az egerszalóki rablás egyik áldozata
- 13:19
Montenegrói államfőt avattak szentté
- 13:03
Japán ismét figyelmeztette a partjai körül cirkáló tengeralattjárókat
- 12:40
Gyergyóban sem indul nyomozás a zászlókitűzés miatt
- 12:27
310 éve bontott zászlót II. Rákóczi Ferenc
- 11:54
290 forint alatt is volt délelőtt az euró
- 11:36
Fáklyás felvonulást tartott a Jobbik Debrecenben
- 11:17
A fideszes Tasó elismerte: unokaöccse is trafikos lett
- 11:02
Lemondott posztjáról a Napoli vezetőedzője
- 10:42
Lezuhant egy turistákat szállító hőlégballon
- 10:21
Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea
- 10:18
Előkerült a szabolcsi gárdista lánya
- 09:44
Másfél óra alatt elfogták a tizenhat éves késes rablót
- 09:25
A legszebb hagyományok egyike: keresztalja (képriport)
- 09:11
Megtámadott egy nőt, és autókat tört fel egy férfi Nagykanizsán
- 08:59
A viharos szél okozta a legtöbb problémát vasárnap
- 08:36
Holnap folytatódnak az érettségi vizsgák
- 08:22
Piros pünkösd napja
- 08:04
Kasszasiker az új Star Trek-film
- 21:42
Fontos várost foglalt el a Hezbollahhal a szír hadsereg
- 21:05
Magyarországnak drága a korrupció
- 20:40
Feloldották a zárást a 3-as főúton Gödöllőnél
- 19:50
Bezárták a szavazóhelyiségeket Horvátországban
- 19:37
Így működik a fideszes cenzúra a PécsTV-nél?
- 19:22
Maffiaháború a magyar belpolitikában
- 18:55
Gránát miatt lezárták a Duna-partot Dunakeszinél
- 18:37
Heves zivatar és jégeső várható vasárnap este
- 18:20
Elfogott kínai halászokkal zsarolnak az észak-koreaiak
- 17:58
Továbbra is nyeregben Obama
- 17:47
Moszkvában választ elnököt a súlyemelők világszövetsége
- 17:28
Légi bemutatón zuhant le egy repülőgép Törökországban
- 16:51
Kína a görögök segítségére lesz a "kihívások leküzdésében"
- 16:44
Eső és lehűlés várható jövő héten
- 16:30
Jobbikos siker: megvonják a III/III-asok nyugdíjpótlékát
- 15:58
Japánok életéért tárgyalna Abe Sindzó Észak-Koreával
- 15:42
Múzeum lesz az egykori német császár utolsó otthonából
- 15:22
Ismét zavargások Tunéziában
- 14:52
Magyar diák sikere az ISEF nemzetközi innovációs versenyen
- 14:38
Zsiráfborjú született a budapesti állatkertben
- 14:29
Harmincmillió forint értékű csempészcigaretta lapult a kisbuszban









