Faji alapú kiállítás a magyar olimpikonokról
Egykor nekik szólt a himnusz rendeznek faji alapú kiállítást a Magyar Zsidó Múzeumban, ahol zsidó származású sportolóknak állítanak emléket.
Egykor nekik szólt a himnusz rendeznek faji alapú kiállítást a Magyar Zsidó Múzeumban, ahol zsidó származású sportolóknak állítanak emléket. Mások mellett Hajós Alfréd úszó, Petschauer Attila kardvívó, Székely Éva úszó és Keleti Ágnes tornász sikereit idézik fel.
Faragó Vera, a kiállítás kurátora elmondta az MTI-nek, hogy a tárlaton az MTK 1888-as megalakulásától az 1956-os melbourne-i olimpiáig terjedő időszakból 15 zsidó származású sportolót mutatnak be. "Nem fegyvernemek és olimpiai számok szerint, nem az elért eredmények alapján állítottuk össze a tárlatot, hanem a sportolók zsidó sorsának alakulását vettük figyelembe és három csoportra osztottuk őket" - fejtette ki.
Az elsőben azok a sportolók szerepelnek, akik túlélték a holokausztot és nemcsak sportteljesítményükkel, hanem életük egyéb tevékenysége révén is teljes életet élhettek. Köztük van Hajós Alfréd, Kronberger Lili - aki először tizenévesen lett műkorcsolyában világbajnok - Weisz Richárd birkózó, ökölvívó, és Barna Viktor huszonkétszeres világbajnok asztaliteniszező.
"Hajós Alfréd sikeres és foglalkoztatott építész is volt, 108 épületet tervezett. Kronberger Lili pedig ugyan huszonegy évesen férjhez ment és abbahagyta a sportolást, de írt egy jelentős tanulmányt arról, hogy zenére milyen módon lehet korcsolyázni, ő korcsolyázott zenére elsőként a világon" - tette hozzá.
A második csoportban többek között Braun "Csibi" József és Weisz Árpád futballista, valamint Brüll Alfréd szerepel. Ők nem élték túl a holokausztot: munkaszolgálatban vagy koncentrációs táborban haltak meg és ma is jeltelen sírban nyugszanak. Brüll Alfréd sportmecénás, filantróp és harmincöt éven keresztül az MTK elnöke volt. Nagyon jó szervező, aki egész magánvagyonát a klub felvirágoztatására fordította - magyarázta Faragó Vera.
Weisz Árpádról elmondta, hogy már nagyon fiatalon klasszis jobbszélső volt, komoly sportkarriert ért el Európa-szerte, majd Olaszországban lett futballedző, Magyarországon nem nagyon ismert a neve.
A harmadik blokkba tartozik Keleti Ágnes, Székely Éva nemzedéke és Elek Ilona, akik nemcsak a 30-as és 40-es években értek el sportsikereket, de túlélték a holokausztot, a nulláról újrakezdték és így lettek olimpiai bajnokok - magyarázta a kurátor.
A tárlaton láthatók lesznek a sportolók érmei, Kronberger Lili korcsolyája és nagyméretű olajportréja, Petschauer Attila sisakja és kardja, valamint személyes tematikájú fotók és cigarettatárcák is. Székely Éva melegítőjét és emblematikus könyvét, a Sírni csak a győzteseknek szabad!, valamint a Jöttem, láttam… Vesztettem? és a Megúsztam című kötetét is bemutatják a közönségnek. A tárgyak és dokumentációk egy részét a Magyar Sportmúzeum ajánlotta fel.
MTI nyomán
FRISS HÍREK
- 10:02
Amputálták az ausztriai magyar visszavarrt kezét
- 09:42
A Barcához igazol Neymar
- 09:21
Az oroszoknál csökkent a munkanélküliség
- 09:17
Rakétákkal lövöldöztek Bejrútban
- 09:00
Trianonra emlékezik a világ magyarsága
- 08:52
Nehezen jövünk rá, egészséges-e amit veszünk
- 08:41
Ma van a Hősök napja
- 08:26
75 éves Superman képregényt találtak
- 08:19
Ez az Apple gép kerül 150 millióba
- 08:10
Szoros meccsen nyert a Bayern
- 21:53
Mai gyógynövényünk: A szegfűszeg
- 21:49
Járnak a vonatok Hajmáskér és Veszprém között
- 21:30
Marad a hűvös idő
- 21:21
Aranyérmesek a tekéseink
- 21:01
Brazília 900 millió dolláros tartozást enged el
- 20:41
Agüero egy évvel tovább marad a Manchesternél
- 20:19
Megkéseltek egy járőröző francia katonát Párizsban
- 20:04
150 ezer német szurkoló Londonban
- 19:40
Halálos motorbaleset Gasztonynál
- 19:22
Egész napos iskola – kiknek kedvez?
- 19:00
Kozma István lesz a lilák vezetőedzője
- 18:32
Három autó ütközött - öt sérült
- 18:21
Pénztárcatolvajt fogtak
- 18:02
Öt órát szobrozhatnak a kamionok Záhonynál
- 17:39
Dalí-kiállítás Várpalotán
- 17:20
Moszkvai tüntetőket vettek őrizetbe
- 17:02
Negyedszer is kikapott a Paks
- 16:43
Badentől Győrig menekültek lopott autóval
- 16:20
Már most bejött a Lineker-szabály
- 16:05
Az évtized műkincslopása a XII. kerületben
- 15:44
Útdíj: 85 forintot is fizethetünk kilométerenként
- 15:26
Rosberg indul az élről
- 15:09
Mi lehet a Hajdú-Bét-aktákban?
- 14:48
Az MTK 350 milliós adóssággal veszi át a BSE-t
- 14:30
Szabad lesz a csónakhasználat a Balatonon
- 14:12
Több halálos baleset történt
- 13:54
Tucatnyian megsebesültek egy merényletben
- 13:34
Akik nem tesznek jót az IMF hírnevének
- 13:16
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát
- 12:58
Kijev-nap homoszexuálisokkal fűszerezve
- 12:34
Kivonulnak a kereskedelmi csatornák az országból?
- 12:17
Harmincéves íjászcsúcs dőlt meg
- 11:56
Csaknem tragédiába fulladt a "móka"
- 11:41
Szepesi 13 éves volt, amikor először zaklatták
- 11:23
Irániak veszélyeztetik Amerikát?
- 11:06
Vörösiszap-per: jövő héten vallanak és szembesítenek
- 10:47
A Kovács, Janics duó nyerte a párost
- 10:25
20 éves apa verte halálra a csecsemőt
- 10:11
Radioaktív szivárgás Japánban
- 09:51
Halálra gázoltak egy férfit Dabason
- 09:42
Robbanás egy iskolabuszon - gyerekek haltak meg
- 09:26
5297 trafikos vállalta, hogy kinyit
- 09:03
Így védekezik a kábítószer ellen a Dominikai Köztársaság
- 08:39
Szabálysértési egységek alakulnak
- 08:18
Meghalt egy ember Békéscsaba közelében
- 08:00
"Ki kell szárítani Izrael gyökereit"
- 21:56
Bankárbűnözés: újabb 3752 ingatlan kényszerértékesítés előtt
- 21:39
Obama: Szexuális zaklatásnak nincs helye a hadseregben
- 21:22
Muzsikus cigányok parkja - jönnek az új utcanevek
- 21:14
Venezuelában munkásőrséget állítanak fel
- 20:50
Jobbikos segítség a szovátai gyermekotthonnak
- 20:31
Z. Kárpát Dániel a magáncsődről
- 20:24
Történelemhamisító dokumentumfilm a székelyekről
- 20:02
Jobbikos bevonulás Erdélybe
- 19:49
Földmutyi után: csak a jövőbeni pályázatokat hozzák nyilvánosságra
- 19:22
Szerbiát nem érdekli a koszovói szerbek lázongása
- 19:06
Nemzeti megmaradásunk kulcsa: a külhoni magyar oktatás
- 18:53
Meztelenkedő tablóval újítanak a cseh diákok (Fotó)
- 18:40
Tízmilliárd forintot várnak a reklámadóból
- 18:27
Előzetesben a csecsemőgyilkos sarkadi nevelőapa
- 18:09
Rácz Sándor utolsó útja - fotóriport
- 17:51
Bohócnak nevezték, feljelent a portugál elnök
- 17:36
Bizonyítékokat ígér és a titkosszolgálatokhoz fordul Szabó Bálint
- 17:19
Dél-Korea a segélyek visszafizetésére szólította fel Észak-Koreát
- 17:00
Elmarad az idei Székely Sziget









