Fogy az Unicum rendesen
A Zwack Unicum Nyrt. a 2012-2013-as üzleti évének első negyedévében 378 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, egyharmaddal, 184 millió forinttal alacsonyabbat az egy évvel korábbinál - közölte a társaság a BÉT honlapján közzétett időközi vezetőségi beszámolóban.
A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti beszámoló alapján 4,865 milliárd forint bruttó árbevételt ért el a Zwack az első negyedévben, amely 7,7 százalékkal marad el a bázis időszakban teljesített árbevételétől.
A beszámoló szerint az üzleti év első negyedévében (2012. április 1-jétől június 30-ig) a nettó értékesítés 2,991 milliárd forint volt, 6,0 százalékkal alacsonyabb a bázisnál.
Az üzemi eredmény az első negyedévben 417 millió forint volt, ez 211 millió forinttal, 33,6 százalékkal marad el a tavalyi első negyedévitől.
A belföldi értékesítés nettó árbevétele 2,655 milliárd forintot tett ki, szemben a tavaly első negyedévi 2,9 milliárd forinttal. A belföldi értékesítésen belül a saját termelésű termékek forgalma 10,7 százalékkal csökkent a bázishoz képest, a prémium termékek belföldi árbevétele 4,1 százalékkal, a minőségi termékeké 16 százalékkal, a kommersz portfolió árbevétele 51,9 százalékkal esett.
A szeszipari cég által forgalmazott termékek nettó árbevétele 0,8 százalékkal emelkedett. A portfolión belül a Diageo termékek árbevétele 1,3 százalékkal, míg a bor üzletág árbevétele 3,3 százalékkal nőtt. Az egyéb import termékek forgalma 4,8 százalékkal csökkent.
Az időközi beszámoló kitér a szeszesital piac magyarországi helyzetére. A 2012. április-májusi piackutatási adatok jelentős csökkenést mutatnak a magyarországi égetett szeszesital piacon. Az értékesített volumen 11,4 százalékkal kisebb a tavaly április-májusinál. Értékben leginkább a prémium italok forgalma csökkent (8,2 százalékkal), a kommersz termékeké 6,9 százalékkal maradt el a bázis időszakitól. A közepes árfekvésű (minőségi) italok árbevétele viszont jelentősen, 9,9 százalékkal emelkedett.
A kiskereskedelemben még nagyobb volt a prémium forgalom visszaesése (11,6 százalék). A piaci átlagnál jobban teljesített a minőségi (11,9 százalékos növekedés) és a kommersz termékkör is (4,3 százalékos visszaesés).
A társaság számára legfontosabb prémium szegmensben a piachoz képest jó teljesítményt nyújt a Zwack Unicum Nyrt., (4,1 százalékos árbevétel csökkenés a piaci 8,2 százalékoshoz képest), elsősorban az Unicum Szilva sikeres bevezetésének köszönhetően. A minőségi termékek számottevő (16 százalékos) árbevétel csökkenése nagyrészt a forgalomból időközben kivont termékeknek (Fütyülős limonádé, Szánsavas Kalinka) tudható be.
A Zwack Unicum Nyrt. részvényei a BÉT A kategóriájában forognak, a papír hétfői záró ára 13.000 forint volt, az éves csúcson a papír 14.600 forint volt, míg a minimum ára 11.255 forint.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 22:13
Újabb tanú vallott Portikra
- 22:01
Bomba a Várbazárban: összeült a védelmi bizottság
- 21:35
90 év börtön italhamisításért Törökországban
- 21:26
Kínában felállították a világ legnagyobb Buddha-szobrát
- 20:53
Megállították a Tisza holtágaiból a víz visszaáramlását a folyóba
- 20:47
Gyászmenetre nyitottak tüzet tévedésből egyiptomi katonák
- 20:22
Érettségi nélkül vezeti az Európai Parlamentet Martin Schulz
- 20:12
Afganisztán Indiától kérne katonai támogatást
- 19:56
Trafiktörvény: csak a saját hangját hallotta meg a kormány
- 19:46
Bankcsőd-előrejelző rendszert akar az osztrák kormány
- 19:21
Agyonlőtte magát a Notre-Dame főoltára előtt
- 19:12
Világháborús bombát találtak a Várbazárban
- 18:54
Lakása helyett egy bankba tört be egy részeg ukrán férfi
- 18:43
Öt év börtönt kapott a rontáslevétellel milliókat kaszáló jósnő
- 18:32
Így büntet minket az unió
- 18:21
Korrupció miatt őrizetbe vették a volt grúz miniszterelnököt
- 18:14
A Fidesz szerint nincs felelőse a jogalkotási baklövésnek
- 17:56
Mégsem ördögűző a pápa
- 17:44
A szíriai vérfürdő destabilizálhatja Irakot is
- 17:38
Juszt Lászlóra és Fekete Gy. Attilára vallott a koronatanú
- 17:14
Megjelent Timosenko naplója: "Igazság a rácsok mögül"
- 17:03
A Jobbik kezdeményezésére vezethetnek be helyi pénzt Keszthelyen
- 16:56
A Sixtus-kápolna a zsebtolvajok népszerű vadászterületévé vált
- 16:47
Védtelen idős asszonyokat vertek meg és raboltak ki
- 16:23
RMDSZ-es politikus: Csíksomlyó "szörnyű képmutatásgiccs"
- 16:22
Mennyibe kerül nekünk egy kormány? (Videó)
- 15:54
Százmilliós kötbér a szegedi 2-es villamos miatt
- 15:52
Íme a szekszárdi trafikmutyit bizonyító hangfelvétel!
- 15:47
Több mint egymillió liter eltitkolt alkoholt fedeztek fel
- 15:18
Májusban lesz jövőre az európai parlamenti választás
- 15:04
Vona Gábor a Lomonoszov Egyetemen tartott előadást
- 15:03
23 év gyümölcse: veszélyben a miskolci tömegközlekedés
- 15:03
Idén is folytatódik a naposcsibék osztogatása
- 14:52
Életfogytiglant is kaphat a kovácsvágási rablógyilkos
- 14:35
Csütörtökön jön az újabb benzináremelés
- 14:30
Megúszhatja a bűnvádi eljárást a plagizáló Ponta
- 14:13
Ismét Trianonra emlékezik a világ magyarsága
- 13:56
A miskolci régi fideszesek nyílt levele
- 13:56
A kormány helyett a Jobbik számoltatná el a kommunistákat
- 13:41
Hátba szúrta apját egy ittas tinédzser
- 13:32
Egyelőre nem értek le Erőss Zsolték a 4-es táborba
- 13:25
A kedd az új hétfő - percről percre a Parlamentből
- 13:22
Vona Gábor nyílt levele Balázs Józsefnek
- 13:11
Kalózok garázdálkodnak a Száva szerb szakaszán
- 12:50
Befejeződött a víz leeresztése a Balatonból
- 12:31
Művégtagok nélkül mászta meg a Mount Everestet
- 12:17
Az új pakisztáni kormányfő tárgyalna a tálibokkal
- 12:00
Még nem kezdődött el a pedofilok összeírása Szerbiában
- 11:34
Zenés Est a Szabó Dezső Katakombaszínházban
- 11:29
Erősödött a forint - 290 alatt az euró
- 11:09
Élesedő német-magyar miniszterelnöki nyiltkozatháború
- 10:58
Kerékpárost ütött el a jobbikos képviselő
- 10:44
Ne ájuljunk el a lett gazdasági modelltől
- 10:25
Jelentős kárt okozott a madárinfluenza Kínában
- 10:24
Románok tüntettek az erdélyi autonómiáért
- 10:22
Terhelő vallomást tehet a koronatanú Portikra
- 10:21
Cigányozták a bírót, lefújta a meccset
- 10:11
Ma szavazhatnak a trafikok profitjának emeléséről
- 10:08
Egyre kevesebbet mobilozunk
- 10:01
A milliárdos tudta, hogy meg fogják ölni
- 09:49
Ferguson az Év edzője
- 09:33
Duplán fizetteték meg a gyorspótjegyet
- 09:30
Az iszfaháni kódex rejtélye
- 09:18
Tűzharc az izraeli-szíriai határon
- 09:16
Napi 180 ezerért őrzik az ócsai lakóparkot
- 09:14
Rekord méretű óriáskígyót fogtak a floridai mocsárban
- 09:06
Elhunyt a Doors billentyűse
- 08:48
Filmet forgatnak Robert Capáról
- 08:40
Százezrek meggyilkolásával vádolják az ugandai mészárost
- 08:35
Multikulti: bevándorlók verték szét Stockholm elővárosát
- 08:13
Vegyünk-e fel hitelt? Majd az ombudsman eldönti
- 07:53
Felbecsülik a Magyar Posta megmaradt vagyonát
- 07:46
Észak-Korea elengedte az elrabolt kínai halászokat
- 07:35
Világszínvonalú a magyar építésű trolibusz
- 07:31
A vádlottak padjára kerülhet Kóka János









