2_negyes_b

Dunaújvárosban közpénzen fogják terjeszteni a Lokált

A mai napon a dunaújvárosi közgyűlés megszavazta Orbán Viktor lakájmédiájának közpénzen történő terjesztését - áll Pintér Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselőjének közleményében.

Dunaújvárosban közpénzen fogják terjeszteni a Lokál napilapot, a politikus szerint ezzel a polgármester mintegy 5 millió forintot vesz ki a helyi lakosok zsebéből.

 

 

Főoldali cimke: 
a város pénzéből
Bevezető szöveg tartalom oldalon: 

Terjeszkedik a Fidesz médiabirodalma, sokadik fejezet.

social: 

Rég volt már, amikor Ausztria simogatta a migránsokat

Sebastian Kurz a Die Welt című lapban közölt interjúban hangsúlyozta, hogy az uniós határvédelmi szervezet megerősítése ugyan helyes lépés, de ha tevékenységének az a célja, hogy kimentse az embereket a Földközi-tengerből és minél gyorsabban eljuttassa őket Közép-Európába, akkor nem csökken az Észak-Afrikából az EU felé irányuló migráció, és nem csökken a halottak száma sem a tenger hullámsírjában.

Főoldali cimke: 
változó világ
Bevezető szöveg tartalom oldalon: 

Nem szabad beengedni az Európai Unióba az illegálisan érkező embereket, és a Görögországban tartózkodó menekülteknek is mind távozniuk kell - mondta az osztrák külügyminiszter egy szerdai német lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy irányváltásra van szükség az Oroszország elleni szankciók ügyében, a büntetés helyett az ösztönzésre kell építeni.

social: 

Gondolatrendőrség: Kövér László képes volt helyreigazíttatni egy viccinterjút

Az már tényleg a gondolatrendőrség kora, amikor egy nem titkoltan viccből készült, kitalált, képzeletbeli interjút igazíttat helyre valaki. Kövér László itt tart jelenleg.

Főoldali cimke: 
te jó isten
Index fotó - nagykép: 
Bevezető szöveg tartalom oldalon: 

Az Országgyűlés merevségéről hírhedt elnöke tényleg nem ismer tréfát, most például képes volt jogi útra terelni egy vele készített képzeletbeli interjút.

social: 

Lerohanták a börtönt, elítélt terroristákat szabadítottak ki

A tárca esti közleménye szerint a sorozatlövő fegyverekkel és pisztolyokkal felszerelkezett 4-5 támadó vasárnap hajnalban rohanta meg a Déli Kormányzósághoz tartozó Dzsau (Jaww) város központi börtönét. A rajtaütésben egy rendőrt megöltek, egy másikat pedig megsebesítettek, és megszöktettek tíz, terrorcselekményekért elítélt foglyot, akik közül heten életfogytiglani börtönbüntetésüket töltötték.

Főoldali cimke: 
támadás
Bevezető szöveg tartalom oldalon: 

Terrorizmusért elítélt foglyokat szöktettek meg fegyveres támadók vasárnap egy bahreini börtönből - közölte a Perzsa-öböl menti arab ország belügyminisztériuma.

social: 

Washington szerint ők nem tudtak előre az isztambuli merénylettől

"A híresztelésekkel ellentétben az Egyesült Államok kormányának nem volt tudomása egyes szórakozóhelyek fenyegetettségéről, így a Reina Clubéról sem, és nem figyelmeztetett amerikaiakat arra, hogy maradjanak távol egyes helyektől és azok szomszédságától"

- idézi az MTI az Egyesült Államok ankarai nagykövetségének vasárnapi közleményét.

Főoldali cimke: 
Véletlen lenne?
Bevezető szöveg tartalom oldalon: 

Az Egyesült Államok cáfolja, hogy előre tudott az isztambuli szilveszteri terrortámadásról, amivel a török sajtó egy része vádolja, és a közösségi médiában többen felvetették az eshetőséget.

social: 

Áder János részvéttáviratot küldött Erdogannak

A Köztársasági Elnöki Hivatal által vasárnap az MTI-hez is eljutott táviratban Áder János kiemelte: nagy szomorúsággal tölti el, hogy 2017 első óráiban ismét egy kegyetlen terrortámadás miatt kell részvétet nyilvánítani.

"Mélyen megrázott, hogy a pusztítás megszállottjai az új évet Isztambulban örömmel köszöntő, és reménységgel üdvözlő békés embereket sem kímélték"

- fogalmazott az államfő.

Főoldali cimke: 
Gonosz merénylet
Bevezető szöveg tartalom oldalon: 

Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét Recep Tayyip Erdogan török államfőnek a szilveszteri isztambuli terrortámadás miatt. Magyar áldozatról továbbra sem tudni.

social: 

Minden hajléktalannak lesz helye ma este

Aknai Zoltán közleményében tudatta: az elmúlt három napban fokozatosan nőtt a hajléktalan embereknek fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága. Vas, Tolna, Hajdú-Bihar és Békés megyében megteltek a menedékhelyek. A segítő szervezetek ilyenkor pótágyakon, plusz matracokon helyezik el a rászorulókat.

Hangsúlyozta: az ellátórendszer felkészült arra, hogy befogadja a rászorulókat, akik kénytelenek éjszakájukat éjjeli menedékhelyeken tölteni.

Főoldali cimke: 
menedék
Bevezető szöveg tartalom oldalon: 

Országosan kilencven százalékos a hajléktalan embereknek fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága - tájékoztatta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója az MTI-t.

social: 

Megégett holttestet találtak egy XVIII. kerületi házban

Balogh Eszter elmondta: egy 300 négyzetméteres társasház egyik 25 négyzetméteres lakásában keletkezett a tűz. A lakás egyik helyiségében a tűzoltók elszenesedett holttestet találtak.

A tüzet, amely átterjedt a tetőre is, a tűzoltók négy vízsugárral eloltották, de az épületből harminc lakót ki kellett kísérni, nekik melegedőbuszt hoztak a helyszínre.

Címkézés: 
Főoldali cimke: 
tűz
Bevezető szöveg tartalom oldalon: 

Holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt társasházi lakásban, a főváros XVIII. kerületében található Fáy utcában péntek délután - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-t.

social: 

A hatóságok tudták, hogy a gázoló Anis Amri egy időzített bomba

A helyi idő szerint szerda este közzétett tájékoztatás szerint a 24 éves férfi a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson keresztül legalább egyszer kommunikált a terrorcsoporttal, és szerepelt az Egyesült Államok berepülési tiltólistáján.

Főoldali cimke: 
Anis Amri
Bevezető szöveg tartalom oldalon: 

A berlini gázolásos merénylet fő gyanúsítottja, a tunéziai Anis Amri a pokolgépek készítésének módját tanulmányozta az interneten, és közvetlen kapcsolatban állt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel - jelentette a The New York Times című amerikai napilap egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőre hivatkozva.

social: 

Szabadlábon a nőkkel erőszakoskodó volt izraeli államfő

A kegyelmi bizottság vasárnap fogadta el a női beosztottjai molesztálásáért és többük megerőszakolásáért elítélt egykori politikus kegyelmi kérvényét.

Szabadlábra helyezésnek feltételei is vannak: naponta részt kell vennie bibliaórákon, hetente el kell járnia egy vallásos terápiacsoportba, hetente részt kell vennie szociálpszichológiai kezeléseken, tilos rágalmaznia áldozatait, nem nyilatkozhat a sajtónak és más se beszélhet a nevében, valamint soha többé nem dolgozhat női beosztottakkal.

Címkézés: 
Bevezető szöveg tartalom oldalon: 

Feltételesen szabadlábra helyezték szerdán Móse Kacav volt izraeli államfőt, akit nemi erőszak és szexuális zaklatás elkövetéséért 2011 tavaszán ítéltek hét év szabadságvesztésre.

social: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - 2_negyes_b csatornájára