Hamarosan indul a 8. EMI-tábor!

Bevezető: 

Közel egy hónap múlva megnyitja kapuit Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja, az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő EMI-tábor.

Cikk Front kép - 280x185: 

Közel egy hónap múlva megnyitja kapuit Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja, az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő EMI-tábor.

EMIAz Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) immáron nyolcadik alkalommal szervezi meg nagyszabású nyári fesztiválját, mely idén új helyszínen jelentkezik: a Gyergyószentmiklóstól 12 kilométerre található Borzonton, a Dorka Panzió területén várják augusztus 8-12. között a szórakozni vágyó fiatalokat és fiatal lelkületűeket. A megváltozott helyszín még jobb körülményeket jelent, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy az öt nap során kicsik és nagyok, családok és baráti társaságok egyaránt jól érezzék magukat.

Akik számára nem ismert Borzont neve, azoknak sem kell sokat keresgélnie a térképen, hiszen a település közvetlenül a Gyergyószentmiklós felé vezető főút mentén helyezkedik el, hasonlóan a Dorka Panzióhoz. Akik vonattal kívánnak eljutni a 8. EMI-táborba, igénybe vehetik a gyergyószentmiklósi vonatállomástól a táborig közlekedő buszjáratokat, valamint az esti órákban, a koncertek előtt további járatok indulnak majd, hogy mindenki kényelmesen kiérhessen az esti programokra.

Alakul a programkínálat – idén is lesznek újdonságok!

Az előző évekhez hasonlóan idén is tematikus sátrakkal találkozhatnak a táborozók. Sok egyéb mellett működni fog az Előadósátor, a Szórványért- és Népesedés sátor, a Kézműves sátor, a Gyerek- és Művészsátor, de lesz Borház és EMI-sátor is, valamint az idén először jelentkezik az Autonómia sátor, melyet a Székely Nemzeti Tanács működtet majd. További újdonságnak számít az Olimpia-sátor, ahol az érdeklődők nyomon követhetik majd az ötkarikás játékok eseményeit.

A szervezők igyekeznek úgy kialakítani a programkínálatot, hogy egyaránt megtalálhatóak legyenek a magyarságismereti előadások, a közéleti témák, valamint lehetőség nyíljon sorskérdéseink megvitatására is. Külön előadásban foglalkoznak majd a magyar Szent Koronával, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetével, Nyirő József munkásságával, a népszámlálás és a helyhatósági választás eredményeinek kiértékelésével, gazdasági helyzetünkkel és a kommunista múlt feltárásával, de szó lesz az autonómia helyzetéről a régióátszervezés tükrében, valamint a szórványstratégiáról és a csángók helyzetéről is. A meghívottak között szerepel – többek között – Hetesi Zsolt, Vincze Gábor, Takaró Mihály, Csath Magdolna, Balczó Zoltán, Vona Gábor, Berecz András, Rakonczay Gábor és még sokan mások. A 8. EMI-tábor mottója – a Mindszenty-évre való tekintettel – a legendás esztergomi érsektől, Magyarország utolsó hercegprímásától, bíborosától származik: „Higgyünk népünk fölemelkedésében.” Mindszenty József életművével külön előadásban is kívánnak foglalkozni a szervezők.

A tábor zenei kínálatát úgy alakítják, hogy idén is mindenki megtalálhassa a számára kedvezőt. Egy gitárest keretében fellép a borzontiként híressé vált Baricz Gergő, de jelen lesz a Beatrice, az Ismerős Arcok, a Kárpátia, a Folk Error, Kalapács Jószef, Rudán Joe, Varga Miklós és a Knock Out, valamint a Transylmania, a Kormorán, a Szekler, a Road, az Ossia és a Damned is.

Kárpátia

Lesz Kárpátia...

Road

...és Road is


Jegyárak és kiadó szobák

A megváltozott helyszín és a továbbra is bővülő programkínálat nem vonja maga után a jegyárak drágulását, így a tavalyi évhez hasonlóan, 21 RON-ba kerül a napijegy, míg 93 RON-ba az egész hétre (öt napra) szóló belépő.

Az idén még olcsóbban juthat szálláshoz az, aki nem szeretne sátorozni az EMI-tábor öt napja alatt. A tábor környékén, illetve az EMI-tábor területén lévő kulcsos házakban és panziókban is lehet szállást igényelni, melyeknek ára 20 és 60 RON/fő/éjszaka között mozog. Ha bárki szállást szeretne foglalni, kérjük, fordulon Sebestyén Zita szállásfelelőshöz a 07 44 676 385-ös telefonszámon vagy a sebestyen_zita@yahoo.com e-mail címen. Bizonyára mindenki megtalálja az igényeinek leginkább megfelelő szálláshelyet, hiszen az egyszerű faházikóktól kezdve egészen a három csillagos szállodákig terjed az a kínálat, melyből válogatni lehet! Fontos tudni, hogy a belépő megvásárlása tartalmazza a sátrazás lehetőségét, vagyis a sátorhelyért nem kell külön fizetni!

DorkaCsaládosok, figyelem!

Újdonságnak számít 2012-ben a családi jegy, mely megvásárlásával kedvezményesen vehetnek részt rendezvényünkön a magyar családok: két felnőtt és egy gyerek belépőjének megváltásával a további gyerekjegyek megvásárlásától eltekintenek a szervezők. A megváltozott helyszín még inkább alkalmassá teszi az EMI-tábort arra, hogy gyerekekkel is kilátogassanak az érdeklődők. A működő Gyereksátoron kívül a Dorka Panzió területén található egy játszótér is, hintával és homokozóval felszerelve.

Várják az észrevételeket

Az idő előrehaladtával a szervezők egyre inkább véglegesítik a programkínálatot és a táborral kapcsolatos egyéb információkat is, melyeket megtalálhatják a www.emitabor.hu/erdely internetes címen, melyet gyakori frissítése miatt, érdemes rendszeresen látogatni. Várják az érdeklődők észrevételeit és kérdéseit is a 8. EMI-tábor honlapjának vendégkönyvében, vagy a lovassy.tamas@yahoo.com internetes címen.

Az elkövetkező időszakban a szervezők minden újdonságot megosztanak az érdeklődőkkel, akiknek nem maradt más dolga, mint feljegyezni az augusztus 8-12. közti időpontot, valamint Borzontot és a Dorka Panziót, mint a 8. EMI-tábor helyszínét, hiszen a visszaszámlálás elindult, és hamarosan kezdetét veszi Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja!

barikad.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK