Akit érdekelnek a korábbi hónapok összefoglalói, itt olvashatja őket: január, február, március, április, május, június, július,augusztus, szeptember, október, november, december. Az év bűnügyeiről ITT olvashat, a budapesti híradót ITT tekintheti át, terrorizmusról írt éves összefoglalónkat pedig ITT találja. Külpolitikai összefoglalónkat itt, a földrablásról szólót itt, a nyomorról szólót itt olvashatja, amennyiben a sport érdekli, akkor ide kattintson, ha pedig Béli Balázs szenzációs képeit nézné meg, kattintson ide. Ha érdekli a pártok véleménye 2015-ről, vagy furdalja az oldalát, hogy miért tesz magasról az újságolvasókra a Fidesz és az MSZP, akkor pedig kattintson ide.
"Ha kezedben az olaj, akkor tiéd az ország. A népet viszont csak akkor uralod, ha az élelmiszert is megszerzed!"
Fenti kijelentést nem a Mad Max apokaliptikus világának egyik gonosztevője tette, hanem Henry Kissinger, az Egyesült Államok korábbi külügyminisztere, a nagyhatalom külpolitikájának egyik legbefolyásosabb agytrösztje.
Idén két alkalommal is felkorbácsolta a magyar belpolitikát a földkérdés, amely így keretbe foglalta a 2015-ös esztendőt. Az év elején a nemzeti parkokért kellett aggódnunk, az év végén pedig azzal szembesültünk, hogy a kormány kijátssza az élelmiszer-termelésre alkalmas, éppen ezért stratégiailag elképzelhetetlenül fontos, állami tulajdonban még megmaradt 380 ezer hektárnyi termőföldet.
Hazánkban összesen úgy 4,4 millió hektár termőföld van, amiből - becslések szerint – akár 1 millió hektárnyira is zsebszerződéseket kötöttek. A magyar állam mintegy ötszázezer hektárnyi mezőgazdasági területéből jövőre alig marad százezer hektár.
Természetesen nem azt állítjuk, hogy Mészáros Lőrinc földvásárlása közvetlen kapcsolatban állna a bevándorlással, azonban
a magyar földprivatizációt (is) mozgató igény, a földrablás/zsákmányolás (land grabbing) az egyik kulcsmomentuma a jelenlegi, és az azt követő népvándorlás megindulásában.
A land grabbing globális folyamat, ugyanakkor az Európai Unió idei jelentése is elismeri, hogy a földrablás európai gócpontja Magyarország és Románia.
S nemcsak az olyan hazai kérges tenyerű gazdákra gondoljunk, mint Csányi Sándor, Simicska Lajos, vagy a már hivatkozott Mészáros polgármester. A svájci székhelyű multinacionális vetőmag-forgalmazó vállalat, a Syngenta napraforgó hibridjei például öt Balatonnyi területen (tehát több mint 380 ezer hektáron!) teremnek hazánkban.
"A következő években a napraforgó vetésterületének jelentős növekedésével számolhatunk, egyrészt a kedvező terményárak miatt, másrészt azért, mert a napraforgó jobban viseli az aszályos időszakokat
" – értékelte a helyzetet Harmat Ákos, a hazánkban piacvezető Syngenta napraforgó szakértője.
Komoly tanulságokkal szolgál a magyarázata:
a földrablás komoly nemzetbiztonsági ügy. Egyrészt jelzi, hogy a (magyar) társadalommal szemben, az agrár-gazdasági szereplők bizony tudatosan készülnek a klímaváltozás hatásaira, másrészt a magántulajdonban lévő földeken gazdálkodók elsősorban profitorientáltak, nem a hosszú távú közösségi érdekek mentén terveznek (ami persze érthető), viszont így előfordulhat, hogy gabona helyett napraforgót, vagy épp agro-üzemanyag előállítás céljából, energianövényeket fognak termelni. Ezzel pedig az élelmiszer-termelés elől veszik el földeket.
Ugyanakkor az Európai Unióban a termőföld iránti hajsza fő hajtóereje egyelőre
a terület-alapú agrártámogatási rendszer, valamint a nyugat-európai és a kelet-európai termőföld árak közötti különbség.
Ezzel szemben keleti szomszédunknál már egész más a helyzet.
Kína 2012-ben annak fejében adott Ukrajnának kölcsön 3 milliárd dollárt, hogy a következő 15 évben a gabona egy része a keleti birodalom tulajdona lesz. A befektetés eredményeként a távol-keleti ország legnagyobb kukorica-beszállítója Ukrajna lett (kukorica-diplomácia). Csakhogy 2015-ben, a tartós aszály miatt, a polgárháború, és a hitelezők által megnyomorított kelet-európai országban húsz százalékkal kevesebb lett a kukoricatermés, ennek ellenére a szerződésben vállaltakat teljesíteniük kell.
A földzsákmányolás megvalósulásához nem is muszáj vásárolni, vagy hosszú távú bérleti szerződéséket kötni, elég, ha a megtermelt javak nem az adott ország lakosságát táplálják.
Ebben egyébként élen jár
Kína, India, Dél-Afrika, Kanada, az Egyesült Államok, illetve a világ talán legkártékonyabb állama Szaúd-Arábia, valamint az Egyesült Arab Emirátusok.
De például Európa (az angliai központú mezőgazdasági vállalatokkal az élen) a világ legnagyobb élelmiszer-importőre, a mezőgazdasági és erdészeti termékeinek előállításához szükséges földterület 60 százalékát saját területén kívül használja. Az Európába importált szója nagy részét például dél-amerikai monokultúrás szójaföldeken termelik meg, hozzávetőleg 20 millió hektáron.
Becslések szerint Brazília területének 11 százaléka már idegenek kezében van, Indonéziában ez a szám 6 százalék. Utóbbi ország esetében erdőket égetnek fel azért, hogy pálmaolajat termeljenek a növényzet helyén.
A véráztatta Szudánban egyetlen esztendő alatt (2009) körülbelül 30 millió hektár termőföldet sajátított ki Szaúd-Arábia, az Emirátusok, Egyiptom, Dél-Korea és az Egyesült Államok. Egy 2011-es Világbank jelentés globálisan 56 millió hektárról számol be adott évre vonatkozóan, míg a Friis & Reenberg becslése szerint 2012-ben csak Afrikában 51 és 63 millió hektár közötti terület kerülhetett ki az állami/közösségi tulajdonból.
S ha már Afrika;
a klímaváltozás és a mezőgazdasági túltermelés miatt is egyre több termelésre alkalmas terület vész el; a Szahara déli oldalát, a Száhel-övezetet ugyanakkor egyszerre jellemzi a népességrobbanás és az elsivatagodás is - újabb migrációs hullámot elindítva.
A növekvő kereslet és a csökkenő kínálat viszont még értékesebbé teszik a termőföldeket, így a szegények még inkább kiszorulnak ebből a versenyből, míg hazánk az idén veszíti el annak a lehetőségét, hogy beleszóljon a jövőjébe.
Pedig
„az étel élet. Az táplálja testünket, amit termelünk és megeszünk. Ez élteti a kultúránkat. Ez adja közösségeink erejét. Ez határozza meg, talán minden másnál jobban, hogy mik is vagyunk valójában – mi, emberi lények”
– Reyes Tirado (Greenpeace – Exeteri Egyetem).