A Civil Közoktatási Platform szerint jogsértés történt a státusztörvény társadalmi egyeztetése során

A Civil Közoktatási Platform szerint jogsértés történt a státusztörvény társadalmi egyeztetése során

A Fidesz-kormány szinte semmilyen szinten nem egyeztetett a szakmabeliekkel az egész pedagógustársadalmat – sőt közvetetten a diákokat és a szüleiket is – érintő státusztörvénnyel kapcsolatban. Amennyit egyeztettek, azt is jogsértően csinálták.

Március 2.-a és 10.-e között lehetett véleményezni a státusztörvény tervezetét. Rengeteg vélemény érkezett be: több tízezer, a státusztörvényt elutasító levél mellett számos szervezet – köztük a Civil Közoktatási Platform – részletesen indokolta kifogásait. Most ők számoltak be róla, hogy ezzel kapcsolatban jogsértés történt.

Törvény van rá, a kormány mégsem aszerint járt el.

A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény és annak végrehajtási utasítása előírja, hogy a beérkezett véleményekről, valamint az elutasított vélemények esetében az elutasítás indokairól tipizált összefoglalót kell készíteni, amelyet a honlapon a véleményezők listájával együtt közzé kell tenni – írta a civil, oktatásügyi szervezet.. A közzétételnek a törvény Országgyűléshez történő benyújtását követően tizenöt napon belül meg kell történnie.

A státusztörvényt június 6-án nyújtották be – a 15 nap 21-én, azaz tegnap lejárt – mutattak rá.

Pintér Sándor pedagógusoknak írt levelében büszkélkedik, hogy 1500 javaslatot átnéztek – de a jogszabályi kötelezettség ellenére nem tudhatjuk, hogy ezek a javaslatok mit tartalmaztak, mit vettek közülük figyelembe, és amit nem, azt miért utasították el!

A CKP rámutatott: az Európai Bizottság megdicsérte a kormányt a törvényjavaslat kapcsán történt egyeztetésekért – pedig az nem egyeztetés, ha bekérik a véleményeket, és nemcsak figyelembe nem veszik, hanem titokban is tartják őket! A kormányzati szereplők még a saját maguk által alkotott törvények megkövetelte minimumot sem tartják be – hangsúlyozta a civil szervezet.

(Címlapkép: Szomor Balázs/Alfahír)