A balmazújvárosi fideszes korrupciós ügy újabb fejezete

Demeter Pál az ügy kapcsán fölidézte: 2013. december 11-én jelent meg a nyomozóhatóság a balmazújvárosi hivatalban, ahol házkutatást tartottak, majd az év végén már az jelent meg a médiában, hogy a nyomozóhatóságok hivatali visszaélés és vesztegetés bűntette miatt folytatnak eljárást. Így folytatta: 2013. december 29-én kiadtunk közleményben kértük Kulcsár Gergely országgyűlési képviselővel együtt Tiba István akkori polgármestert, hogy tisztázza magát, aki azonban nem kommentálta a vesztegetési gyanút.
 
Mivel az akkori fideszes polgármester továbbra is hallgatott, 2014. január 14-én Kulcsár Gergellyel közösen tartott sajtótájékoztatónkon szólítottuk fel, hogy tájékoztassa a közvéleményt, ha pedig ezt nem teszi meg, távozzon a polgármesteri székből – tette hozzá a képviselő, majd arra is emlékeztetett: már akkor elhangzott, hogy az ügy egyik terheltje Veres Margit, a település korábbi jegyzője lehet. Válasz helyett akkor is és a későbbiek során is csak mellébeszélést kaptunk, majd az önkormányzati választáson Tiba István aktív segítségével, valamint a Fidesz és az MSZP közös támogatásával Veres Margitot választották polgármesterré Balmazújvároson – tért ki rá Demeter Pál.
 
A Jobbik képviselője azt is elmondta, 2014. december 12-én a korrupcióellenes világnap alkalmából kérte az immár polgármesteri minőségében tevékenykedő Veres Margitot, hogy számoljon be az önkormányzatánál folytatott nyomozás eredményeiről, ám választ nem kapott. Hozzáfűzte: 2015. januárjában egy sajtóban megjelent kitakart kép alapján már lehetett sejteni, hogy Veres Margit az egyik gyanúsított, majd hosszú csend után, idén május 22-én lezárták a nyomozást, két hónap múlva pedig vádat emeltek a polgármester asszony ellen. A tárgyalás két nappal ezelőtt volt, ahol a polgármester egyszerű pénzkölcsönről beszélt korrupció helyett, ám ez a magyarázat abszolút hiteltelen, és kíváncsian várjuk az ügy fejleményeit – húzta alá a jobbikos.
 
Kulcsár Gergely az ügy kapcsán így vélekedett: a politikusbűnözés begyűrűzött Balmazújvárosba, s lassan elmondható az is, hogy a Fidesz korrupcióban jobbról előzi még az MSZP-t is. Majd rámutatott: az ügyészség szerint a bűncselekményből származó pénz Tiba Istvánnál kötött ki. Így kommentálta: botrányos, hogy egy parlamenti képviselő ilyen ügyekbe keveredik, ugyanakkor kérdéses, hogy az ügyészség miért nem gyanúsította meg Tiba Istvánt is. A honatya szerint „fölmerülhet, hogy az ügyészség nem teljesen pártatlan, ha ilyen súlyú ügyekben nem a vártnak megfelelően jár el”.
 
A honatya arra is fölhívta a figyelmet: ha a Fidesz hallgatott volna a Jobbikra, és nem söpri az MSZP-vel együtt karöltve a javaslataikat, akkor ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények meg sem történhetnének. Majd kifejtette: többször kértük a mentelmi jog eltörlését, javasoltuk továbbá, hogy a Btk.-ban megállapított szankciók dupláját róják ki az egyes politkusbűnözőkre, illetve kezdeményeztük azt is, hogy a parlamenti képviselők házastársainak vagyonnyilatkozata is legyen nyilvános.  
 
Végül üzenetét tolmácsolta: az ügyben meg kell szólalnia végre Tiba Istvánnak is, mert vélelmezhető, hogy köze van a bűncselekményhez. Meg kell szólalnia továbbá Kósa Lajosnak is, hiszen a Fidesz megyei elnökeként és frakcióvezetőjeként neki is felelőssége van az ügyben. A politikus végül elmondta: hétfőn kérdést tesz föl az Országgyűlésben Polt Péter legfőbb ügyésznek.