A Fidesz bemutatja: Trafikmutyi 2.

Alkotmánybírósághoz fordul a Jobbik az e-cigaretta használatának és forgalmazásának korlátozása miatt – jelentette be pénteken Szávay István. Egy kedden elfogadott jogszabály értelmében ugyanis a dohányzásról való leszokást segítő eszközt a jövőben csak nemzeti dohányboltokban lehet kapni.

A sajtótájékoztatón jelen volt  Pifkó Krisztián, az e-cigarettát használók érdekeit képviselő Villanypára Egyesület szóvivője is, aki emlékeztetett: a kormány tavaly még gyógyszernek akarta minősíteni  azt az eszközt, amelyet ma már a trafikokba száműzne. Ráadásul akkor is ugyanúgy „uniós jogharmonizációra” hivatkoztak, mint most.

Ami tavaly még gyógyszer volt, idén hogyan vált méreggé? Amit a brit kormány állami leszoktatási programokra von be, az, hogyan lehet nálunk egészségre káros

- sorolta Pifkó a költői kérdéseket.

Hozzátette: a Fidesz a törvény előkészítése során egyetlen érdek-képviseleti szerv véleményére sem volt kíváncsi, holott az egyeztetésre korábban ígéretet tettek. Szavai szerint „csak sejtéseink lehetnek”, arról, hogy milyen valós motivációk húzódhatnak meg az e-cigaretta ellehetetlenítése mögött. Úgy véli, a tudományos kutatások és statisztikák fényében teljesen egyértelmű, hogy  a jelenlegi intézkedéseknek sem a nem dohányzók, sem a fiatalkorúak védelméhez, sem a dohányzás visszaszorításához nincs köze. Egy „konzervatív becslést” idézve leszögezte: az e-cigaretta

95%-al kevésbé károsítja az egészséget, mint a dohánytermékek.

Pifkó szerint az elektromos cigaretta „egyetlen bűne, hogy gyors elterjedése veszélyt jelent a dohány-és gyógyszeripar, valamint a kormányzat érdekeltségeire”.

A Villanypára Egyesület Áder Jánoshoz fordult, kérve az államfőt, hogy ne írja alá a jogszabályt.

Értelmetlen, de legalább alkotmányellenes is

Szávay István bejelentette: ha a köztársasági elnök elfogadja a jogszabályt,

a Jobbik az Alkotmánybírósághoz fordul. A párt arra szólítja fel a többi ellenzéki pártot, csatlakozzanak a kezdeményezéshez, hogy összegyűlhessen az 50 aláírás a parlamentben

„Az e-cigaretta nem dohány, az e-cigaretta használója nem dohányos, így őket is megilleti a nemdohányzók védelme.”

 - szögezte le a politikus.


 

Szavai szerint a Fidesz arroganciájára jellemző, hogy az érdekképviseleti szervezetek még az illetékes parlamenti bizottságban sem szólalhattak fel, holott oda meghívták őket. Az Országgyűlés elé aztán egy salátatörvényben terjesztették be a jogszabályt, amelybe beletették az egészségügyi dolgozók béremelését is, így állítva csapdát az ellenzéki képviselőknek.

A Jobbik alelnöke szerint a jogszabály több ponton is az Alaptörvénybe ütközik. Sérti

a testi és lelki egészségez való jogot, valamint a vállalkozás szabadságát is. 

Elfogadhatatlannak nevezte , hogy a kormány éppen azokat akarja hátrányosan megkülönböztetni, akik, „egy káros szenvedély elől menekülve” nyúlnak az e-cigarettához. Szerinte a törvény egyetlen hatása az lesz, hogy növelni fogja a visszaszokók arányát.

Hozzátette: arra is kérik az Ab-t, hogy vizsgálja meg, nemzetközi egyezményekbe nem ütközik-e az új jogszabály. Emlékeztetett: a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága jelentős kártérítést ítélt meg egy trafikosnak, aki a nemzeti dohányboltok bevezetése miatt elvesztette a megélhetését.

Szávay úgy véli, a Fidesz az e-cigaretták dohányboltokba „száműzésével” a

„trafikmutyi kettőt”

akarja eljátszani, ismét, hatalmas,

négymilliárdos piacot

szolgáltatva ki saját érdekeltségi körének.