A főváros és vidéke elválaszthatatlanok egymástól

A Jobbik szerint nem elfogadható az az állítás, hogy az agglomerációs közlekedés lakossági és önkormányzati hozzájárulása kevés volna, az utazásra feljogosító bérletek ugyanis a párt szerint igencsak drágák. Csanádi Gábor Ferenc, a Jobbik Pest megyei frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján példának említette, hogy míg Budapesten a teljes árú 9500 forintos havibérlet a főváros egész területére korlátlan utazást biztosít, addig városhatártól számított 5 kilométeres távon belüli bérlet 5900 forintba, illetve 10 kilométer esetén 9580 forintba kerül. Csanádi Gábor szerint a lakosság számához viszonyítva mindez komoly hozzájárulásnak tekinthető.

60 százalékos áremelés

Csanádi Gábor úgy vélte, "roppant káros és nagyon drága, pazarló szerződést kötött" a BKK és a Volánbusz 2014-ben, amikor a főváros átadta a Volánbusznak a határon túli járatokat, ugyanis ezzel az addigi 500 forintos kilométerenkénti buszköltség 800 forintra ugrott.

A Jobbik felszólította az illetékeseket, hogy a szerződést haladéktalanul vizsgálják felül, és korrigálják a megállapodást, mert "teljesen mindegy, hogy a BKK és az adófizetők, vagy az állam és az adófizetők fizetik, attól még tarthatatlanul sokba kerül". Csanádi Gábor megjegyezte, hogy a magas költségek ellenére is folyamatosak a járatritkítások, sőt, még a garázsmenetek sem vesznek fel utasokat, ellentétben a BKK járataival.

Meggyőződésünk, hogy a fővárosi és az agglomerációs közösségi közlekedést nem lehet külön kezelni, és amennyiben ezt nem teszik rendbe az illetékesek, akkor a főváros is vérezni fog - közölte a Pest megyei frakcióvezető.

Garancia nincs, kapkodás annál inkább

Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője a helyszínen közölte: a Fővárosi közgyűlés múltheti tárgyalásakor garanciákat kért arra vonatkozóan, hogy nem lesz járatritkítás, jegyáremelés vagy komoly megszorítás.

[fb_pages_codes:budapest]

Beszédes, hogy senki nem adott garanciát a kéréseimre - közölte a képviselő, egyben ezzel indokolta azt is, hogy a Jobbik nem támogatta az állami átvételt. Mint a tervezett március végi határidőről elmondta, a kormányzat kapkodásának kártékony hatását látva is van ok az aggodalomra.

Elvághatatlan kötelék

Tokody Marcell Gergely úgy fogalmazott, a Jobbik a XXI. század pártjaként szerves egészként tekint Budapestre és vonzáskörzetére, így az agglomerációs és fővárosi közlekedést egységesen kell kezelni és fejleszteni. A szétszabdalás káoszhoz vezet - vélekedett.

A fővárosi képviselő szerint a XX. század pártjainak politikájánál az elmúlt évtizedekben megszokott jelenség lett, hogy bizonyos társadalmi csoportokat szembeállít egymással, így a kormány kontra főváros, a nők és a férfiak, családosok és egyedülállók után most a budapestieket és az agglomerációban élőket hangolják egymás ellen. A Jobbik azonban ennek kormányra kerülése esetén nem engedne teret, mert szükség esetén a konstruktív, higgadt vitákban látja a megoldást - érvelt Tokody Marcell.