A japánok feletti győzelemnek örülnek Angliában

Angliában mindenki Japán II. világháborús kapitulációjának 70. évfordulóját ünnepli.

A St Martin's in the Field templomban tartott ceremónián részt vett a 89 éves uralkodó férje, Fülöp herceg is, aki kitüntetéseit is viselte ebből az alkalomból. Edinburgh 94 éves hercege a brit haditengerészetnél az Indiai-óceánon és később a Földközi-tengeren is aktív szolgálatot teljesített a világháborúban, II. Erzsébet pedig hercegnőként megtanult katonai teherautót vezetni és szerelni.
 
David Cameron a szentmisével egybekötött megemlékezés előtt úgy fogalmazott: "Fontos tisztelegni a halottak emléke előtt. Ezrek haltak meg a haza szolgálatában, szabadságunk védelmében." A miniszterelnök azt is mondta, a hetvenedik évforduló azért is különösen fontos, mert a veteránok közül sokan már nagyon idősek. A kormányfő egy 97 éves veteránnal helyez el koszorút a nap folyamán.
 
A megemlékezést követően a veteránok zenekari kísérettel a Trafalgar téren álló templomból a Westminster-apátságba indultak, amelynek kertjében fogadást adtak a tiszteletükre. London központja felett később második világháborús harci gépek repültek át.
 
A veteránok egyike a BBC televíziónak elmondta, kötelességük emlékezni azokra, akik nem térhettek vissza. A szövetségesek oldalán harcoló britek jelentős veszteségeket szenvedtek a második világháborúban a távol-keleti hadszíntéren: a nemzetközösség 71 ezer katonája vesztette életét, köztük több mint 12 ezren a japánok kegyetlen fogságában.
 
A japán fegyverletétel 70. évfordulójáról nemcsak Londonban, hanem Staffordshire-ben, Birminghamben és Newcastle-ben is megemlékeztek szombaton.