A kormány erőszakkal akar monopolizálni a felsőoktatásban?

Az állam erőszakkal akar monopolizálni olyan népszerű szakokat, amelyek népszerűek és jövedelmezőek.

A politikus mind szakmailag, mind emberileg is elfogadhatatlannak tartja a magyar oktatást érintő iskolabezárásokat. Mint fogalmazott: Orbán Viktor kormánya azt üzeni a rektoroknak: "aki nem lép egyszerre, nem lesz szakja jövőre".

Dúró Dóra úgy látja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pártegyetemmé való felemelése és a törvények hatálya alól való kivonása áll a hátterében mind a Raoul Wallenberg Szakiskola, mind pedig a nemzetközi tanulmányok szakok ellehetetlenítse mögött.

A politikus a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet a felsőoktatás "kisgömböcének" nevezte. Elfogadhatatlannak tartja továbbá, hogy az állam erőszakkal akar monopolizálni olyan népszerű szakokat, amelyeknek több egyetemen nagy hagyománya van, s amelyeknek hallgatói kiváló arányban tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Példaként említette, hogy 2016-tól kizárólag ezen intézményben fog nemzetközi tanulmányok szak elindulni.

A Raoul Wallenberg Szakiskola épületével kapcsolatban emlékeztetett: a tegnap parlamenti ülésen feltett kérdésére válaszolva a kormány részéről Rétvári Bence gyakorlatilag elismerte, hogy az épületet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem veheti majd birtokba.

A politikus azt ígérte, hogy minden lehetséges fórumon tiltakozni fognak a felsőoktatási szakok és a Raoul Wallenberg Szakiskola megszüntetése ellen, a hallgatói demonstrációkon pedig a diákok mellett állnak. Hozzátette: a törvény Ház elé kerülő módosításához számos módosító javaslatot nyújtanak majd be.