Mert odaát a Nagy Vízen túl most az van. Legalábbis, ha azokat a hangokat hallgatjuk, amelyek eljutnak a Nagy Víznek erre az oldalára.
Katy Perry forradalmat hirdet, Barbara Streisand Kanadába, Cher a Jupiterre akar emigrálni, Lady Gaga pedig a Trump Tower előtt a demokrácia védelmében tiltakozik - a demokratikus választások eredménye ellen.
A következő napokban, hetekben világszerte több százezer oldalnyi elemzés fog születni arról, hogyan is nyerhette meg ezt a választást Trump. A maisntream sajtóban beszélnek majd a „valóság utáni világról”, ahol az igazság már nem számít, csak a kampányszlogenek - mintha ez öt, tíz, vagy ötven évvel ezelőtt másképp lett volna. Átkozzák majd a tömegdemokráciát – ami öt, tíz, meg ötven évvel ezelőtt is ugyanilyen tömegdemokrácia volt. Eltartott kisujjal szörnyülködnek majd a „média manipuláló erején” - miközben ennek a médiának a döntő többsége mindent megtett, hogy Trump ne lehessen elnök. A kicsit okosabbak majd megeresztenek néhány együttérző sóhajt az új elnök fő tömegbázisa, az elszegényedő fehér középosztály felé – de csak azért, hogy utána azon tanakodjanak,
hogyan lehetne megtanítani késsel-villával enni ezeket a szegény prosztókat.
Trump győzelmében nyilván komoly szerepet játszott kemény, agresszív kampánya, a média tudatos, vérprofi használata, no meg persze az amerikai ipar korábbi fellegvárainak, és javarészt fehér melós lakosságuknak a lassú lecsúszása. De
ennek a diadalnak a legmélyebben gyökerező oka ott virít a kócosra hisztizett, nedvesre bőgött hollywoody, beverly hillsi és manhattani Twitter-falakon.
Az amerikai elit elefántcsonttornyát nem az rengeti meg a legjobban, hogy egy számukra antipatikus jelöltet választottak meg. Hanem az, hogy ez az ő határozott, ezerszer elmantrázott, minden csapból ömlő véleményük, intésük és hisztérikus rohamaik ellenére történt így. Hogy kiderült: a társadalom legalább fele nagy ívben tesz rá, melyik rinyáló szupersztár váltja a 10 millió dolláros Los Angeles-i villáját 10 millió dolláros kanadai birtokra, melyikük lövi ki magát a világűrbe, vagy melyikük sikoltozik forradalom után, ha nem tetszik neki a választási eredmény. Akár egész Hollywoodot meg lehetne fogni és át lehetne tenni Labradorba - a többség akkor se szaggatná meg az ingjét. A helyzet az, hogy tegnap
Amerika arcon szarta Katy Perryt, Barbra Streisandot, Chert, Lady Gagát, a Moody's-t, a Standard&Poorst, a Bloomberget, a CNN-t, és a New York Timest.
Azt az elitet, amely évtizedek óta megszokta már, hogy, ha nem is minden úgy alakul, ahogy elképzelik – de, amit nagyon akarnak, az mindenképp úgy lesz, amit meg nagyon nem, az semmiképp. Obamát annak idején nagyon akarták – megkapták. Bernie Sanderst, Clinton Demokrata Párton belüli radikálbalos ellenfelét nagyon nem akarták – el is vágták a torkát. Trumppal nem bírtak. De ez
nem elsősorban az új elnök diadala – hanem a régi elit bukása.
Hollywoodé, amely az elmúlt 15-20 évben hősies küzdelmet vívott a homoszexuálisok, a transzneműek, a feketék, a bevándorlók és a homoszexuális transznemű fekete bevándorlók jogaiért – és alázta meg, köpte le, röhögte ki a fehér alsó-középosztályt. A fősodratú médiáé, amelyben vezető hír volt, ha egy 50 éves házas férfi a jövőben meleg kőszáli sasként akarta folytatni életét – de a kishírek között is alig kapott helyett, ha Detroitban bezárt egy újabb gyár, Chicagóban elvesztette az otthonát 200 lakáshiteles család, vagy Wyomingban kirúgtak 300 bányászt. Az az egyetemi szféra, ahol a píszi közbeszéd tiltólistájára lassan kötetnyi „rasszista” és „szexista” szó kerül fel, ahol a halloween-bulin már tilos indiánnak, vagy mexikóinak öltözni – de
mindennapos kifejezéssé válhatott a „white trash”, és ahol a feketék „safe space”-ét élőlánccal zárhatják le a fehérek elől.
A gazdasági elemzőké, akik diadalittasan jelentették be a válság végét, és az átlagjövedelmek emelkedését – nagyvonalúan kukába dobva a regionális szintű adatokat amelyekből kiderült volna, hogy a nagy fellendülésből országrésznyi területek, és emberek tízmilliói maradtak ki. És persze a politikai garnitúráé, amely országos szintű politikai kérdést csinált a „semlegesnemű” wc-k ügyéből, de nyolc év alatt sem volt képes érdemben semmit sem javítani az észak-keleti „rozsdaövezet” magára hagyott szellemvárosainak szociális mocsarába süllyedő milliók helyzetén.
Akik Trump győzelmébe rasszista kurzust, fasiszta diktatúrát, vagy őrült ámokfutást haluznak, éppen úgy csalódni fognak, mint azok, akik szociális igazságosztót, rettenthetetlen forradalmárt, vagy a Világbéke Őrzőjét látják benne. Amit az új elnöki adminisztrációról tudni lehet,
jóval kevesebb radikális változást jelez, mint, amennyitől ellenfelei paráznak, hívei pedig álmodnak.
Hogy jó elnök lesz-e, egyelőre nem tudni. Az alaptalan hisztériára éppen úgy volt példa a múltban, mint a nagy remények elhamvadására. Ronald Reagan megválasztásában sokan Amerika végső hanyatlásának jelét látták, elvégre „egy ostoba színész” költözhetett a Fehér Házba. Aztán az elmúlt évtizedek legjobb elnöke lett. George W. Bush-t sokan ünnepelték, amikor Trumphoz hasonló izolacionista, a világcsendőri szerepet elengedő programmal került hatalomra 2000-ben. 2001-ben aztán ledőltek az ikertornyok, és az USA lerohanta Afganisztánt, majd Irakot.
Donald Trump pontosan ugyanilyen fekete ló. Akik rászavaztak, messze nem lehetnek biztosak benne, hogy ezzel saját hosszú távú érdekeiket is szolgálták. Csakhogy sokan nem is ezért húzták rá az ikszet. Hanem azért, hogy
végre ne Barbara Streisand, Cher, a Bloomberg, meg a CNN mondja meg a frankót – hanem ők. A megvetett, körberöhögött, lesajnált többség.
Michael Moore amerikai rendező, összesküvés-elmélet gyáros, és botrányhős nagyon sok mindent rosszul lát ezen a világon. De, amikor két héttel ezelőtt megjósolta, miért fog nyerni minden felmérés, elemzés és celebhiszti ellenére Trump, akkor valamit piszkosul eltalált. Azt mondta, a szavazók ezzel
„a világtörténelem legnagyobb bazdmegjét (the biggest fuck you in human history)"
akarják küldeni az elitnek. Nos, ez minden bizonnyal sikerült is. A kérdés most az: hajlandóak-e Hollywoodban, Manhattanben és Beverly Hillsben meghallani ezt a bazdmegot - vagy megvárják a rábaszást is?