A nő, mint a propaganda célja és eszköze? – Programsorozat az OSZK-ban

Az OSZK ötödik éve rendezi meg KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti sorozatát, melynek idei tematikus évada a 20. századi propagandáról szól. Ennek keretében minden hónapban egy-egy neves szakértő előadását hallhatjuk, amelyet a témát további árnyalatokkal gazdagító színházi est, koncert, performansz vagy egyéb művészeti produkció követ.
 
Grátiszba minden esthez a könyvtár gyűjteményéből válogatott, csak ezeken a napokon látható minitárlatokat is rendeznek, melyekben igazi ritkaságokat mutatnak meg.
 
A nyolc estből álló sorozat Kepes András A propaganda anatómiája című előadásával kezdődik szeptember 17-én, majd a további tematikus esteken Vörös Boldizsár, Takács Róbert és Kun Miklós történészek, Tomka Ferenc teológus, Jákfalvy Magdolna színháztörténész, Réz András filmesztéta és Kádár Judit irodalomtörténész mutatják be a háborús, a "vörös", az egyházi, a kádári propaganda jellemzőit, a film és a színház befolyásoló vagy éppen ellenpropaganda erejét, a karikatúrát, valamint a nőt mint a propaganda célját és eszközét. 
 
 
Az estek tematikái és a felkért előadók:
 
2015. szeptember 17.  
A propaganda anatómiája – Kepes András
 
2015. október 15.
Propaganda az első világháborútól 1945-ig – Vörös Boldizsár, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, a történelemtudomány kandidátusa
 
2015. november 12.
A sztálini propaganda módosulásai – Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, Szovjetunió- és Oroszország-szakértő, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, a Kremlinológiai Intézet vezetője
 
2015. december 3.
Egyház és propaganda – Tomka Ferenc dr. teol. katolikus lelkipásztor, egyetemi tanár, PPKE Hittudományi Kar, Sapientia Teológiai Főiskola
 
2016. január 21.
„Cinkos akkusztika” – színház, irodalom és cenzúra – Jákfalvy Magdolna, a Színházművészeti Intézet rektorhelyettese
 
2016. február 18.
Film és ideológia – Réz András filmesztéta, filmtörténész, szak- és műfordító, forgatókönyvíró, drámaíró és reklámszakember
 
2015. március 17.
„Otthonod az uradé?” – nő és propaganda – Kádár Judit irodalomtörténész, kritikus, a Nyugat-magyarországi Egyetem oktatója
 
2015. április 14.
Lúdas Matyi a rendszer szolgálatában – Takács Róbert történész, a Politikatörténeti alapítvány és Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársa
 
Az estekre a belépés az NKA támogatásnak köszönhetően ingyenes.
 
Bővebb info ITT!