A rendőrök előtt lőtte fejbe magát a müncheni elkövető

A rendőrök szeme láttára lett öngyilkos az iráni származású gyilkos.

Továbbra sem tudni, hogy mi motiválta a tettét. Elképzelhető, hogy jelen esetben csak egy őrült ámokfutóról van szó. A német hatóságok és a média igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az esetet nem kapcsolják össze a menekültválsággal. Tény, hogy az elkövető ugyan iráni származású, de már Németországban született, tehát nem menekültként érkezett az országba. Ez azonban egy sokkal súlyosabb problémára is rávilágít. Jelesül arra, hogy már a mostani hatalmas menekültáradat előtt sem működött tökéletesen az integráció. A jövőben pedig még ennyire sem fog…

A müncheni rendőrség a bevetésben részt vevő több rendőr kikérdezése alapján közölte: péntek este fél kilenc tájban, mintegy két és fél órával az első lövések leadása után egy rendőrségi járőr az Olympia bevásárlóközponttól északra megszólította a feltételezett elkövetőt, aki erre azonnal elővette lőfegyverét, a fejéhez tartotta és főbe lőtte magát.

Egy civil ruhás járőr előzőleg látta a tettest egy parkolóház tetején és rálőtt, de nem találta el.

A 18 éves iráni-német kettős állampolgár 9 embert agyonlőtt a város északi részén található üzletközpontban, majd végzett magával. A nyomozás első megállapításai szerint ámokfutó volt, tettének nincsenek politikai vonatkozásai. A rendőrség korábban csak azt közölte az elkövető halálával kapcsolatban, hogy a bevásárlóközponttól mintegy egy kilométerre, egy mellékutcában találtak rá a holttestére.