A Szabadság Betűi – Esszépályázat '56 évfordulójára

"A két szervezet eddig is számos megemlékezéssel, rendezvénnyel tisztelgett a forradalom hősei előtt, a mostani felhívásunkkal is ezt a célt szeretnénk szolgálni"

- ismertette Varga a kiírás célját.

A két szervezet a 14-30 év közötti fiatalok önálló szellemi munkáit várja a pályázatra.

A beküldött pályázatokat két témában lehet elkészíteni

Az első esetében egy ’56-os hőst vagy közeli hozzátartozóját kell felkeresni és történetüket feldolgozni.

 

A második téma választása esetén pedig helytörténeti kutatást kell végezni, és bemutatni egy szabadon választott település életét a forradalom alatt.

Az elkészült műveket 2016. november 4-ig a palyazat@jobbikit.hu e-mail címre várják.

A közlemény szerint ezt követően szakmai zsűri fogja rangsorolni a munkákat, és kiválasztja kategóriánként a dobogósokat, akik pénzjutalomban részesülnek.

További részletek a www.jobbikit.hu/aszabadsagbetui oldalon olvashatók.

Varga Dániel szavai szerint bíznak benne, hogy pályázatukkal közelebb hozhatják a fiatalsághoz az ’56 őszén történt eseményeket, és minél több forradalmár emlékét és munkásságát tudják átmenteni az utókor számára.