A tavalyi lemezeladási verseny győztese: Adele

5 évig éheztette a rajongóit. Bejött a terv.

Végül is azok után, hogy Adele Hello című száma (amely a 25 című album első kislemeze) lenyomta nézettségben a Star Wars legújabb részének trailerét, talán nincs is nagyon min csodálkozni. Tehát most már hivatalos -  mivel az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry), az iparág nemzetközi szervezete közölte a globális eladási adatok alapján - , hogy Adele adta el a legtöbb lemezt 2015-ben.
 
A még mindig csak 27 éves Adele úgy került az egész éves lista élére, hogy 25 című új albumát csak november 20-án adta ki és az új számokat nem bocsátotta az online zenemegosztó szolgáltatók rendelkezésére - írja a The Guardian online.

Adele harmadik albuma, amely a második után több mint négy évvel került a piacra, már az első héten megdöntötte az amerikai és az angol eladási rekordokat. A lemez leghíresebb dala, a Hello című szám volt a világtörténelemben az első, amit az Egyesült Államokban több mint egymilliószor töltöttek le egy hét alatt.
 
Frances Moore, az IFPI vezetője hétfői közleményében Adele új albumát 2015 globális szenzációjának, az énekesnő teljesítményét egyszerűen fenomenálisnak nevezte. Az IFPI a világ legnépszerűbb előadójának járó díját a fizikai formátumú eladások, a letöltések és az online meghallgatások száma alapján ítéli oda, bár adatokat nem hoznak nyilvánosságra. De annyit azért lehet tudni a Nielsen SoundScan információs és forgalomszámláló rendszer vasárnapi adatai alapján, hogy a 25 című albumból nyolcmillió példány fogyott el az Egyesült Államokban. A második helyezést szintén brit énekes, Ed Sheeran érte el, Taylor Swift amerikai sztár, a 2014-es győztes 2015-ben a harmadik helyre esett vissza.