Alig kártalanítják a baumagosokat

Eredeti követelésük pár százalékához juthatnak majd hozzá a Baumag-ügy károsultjai a Baumag Szövetkezet felszámolója szerint.

A lap csütörtöki számában Wortmann György elmondta, a vagyontárgyak bűnügyi zárlatát tavaly az év végén, illetve idén év elején oldották fel, s így elkészülhetett az Agenda-H köztes vagyonmérlege. A Baumag – azóta börtönben lévő – tulajdonosa e cégbe menekítette a felszámolás elől az ügyfelek pénzéből felhalmozott vagyont, vagyis ebből számíthatnak némi kárpótlásra.
 
A cégben lévő vagyon – többek között a parádsasvári kastély – értéke 2-2,5 milliárd forint közöttire tehető, aminél feltételezhetően kevesebb pénz fog befolyni, mivel kényszerértékesítések során fogják forintosítani a rendelkezésre álló vagyont – hívta fel a figyelmet Wortmann. Az összegből pedig még le kell vonni a két felszámoló saját kiadásait, azt követően kezdhetik kielégíteni a hitelezők igényeit.
 
Wortmann György elmondta, egy-két évvel ezelőtt felajánlotta az államnak, hogy az vásárolja meg a 18 milliárd forintos követelést, amit a Baumag f. a. egy hétéves per után nyert meg, ám nem kapott érdemi választ.
 
A tíz éve zajló perben 12 ezer kisbefektető körülbelül 20 milliárd forintot követelt a bedőlt szövetkezettől, amelynek tulajdonosai korábban fiktív szövetkezeti jegyeket adtak el.