Állítólag Tarsoly Csabánál megtalálták Piscano listáját

Nevek és összegek egy listán. Mint a Casino című klasszikusban. 

Legalábbis a Vasárnapi Hírek szerint.
 
Állítólag a rendőrök Tarsoly Csabánál tartott házkutatás során találtak egy kimutatást, amelyet, a letartóztatott Quaestor-vezér éveken át vezetett akkurátusan.
 
A lap kormányközeli forrásból úgy értesült, hogy az adatokból nyomon követhetőek a (kenő)pénzek mozgásai. Értesülésük szerint, a Fidesz köreiben beszédtéma egy ideje, hogy Tarsoly állítólagos listáján magas rangú kormányzati tisztviselő neve és a névhez tartozó százmilliós nagyságrendű összeg is szerepel.
 
Ha a nyomozók valóban találtak egy listát, akkor annak tartalmát már az ügyészség is ismerheti.
 
Azonban konkrétumokkal nem szolgálhatunk, nem tudjuk, hogy, ha létezik egyáltalán, akkor kik szerepelnek a naplóban, bár az nyilvánosságot kapott, hogy Tarsoly többször is részletes vallomást adott a rendőröknek.
 
Kénytelenek vagyunk visszatérni a Casino című filmhez.
 
Szóval Artie Piscano azért vezette a listáját, hogy anyagilag ne fizessen rá a maffia üzelmeire, csakhogy a napló rossz (vagy jó, nézőpont kérdése) kezekbe került, és összeomlott a kártyavár (vigyázat: áthallás).
 
Ezt azonban Piscano már nem élhette meg; a szerencsétlen a házkutatás alatt szívinfarktust kapott.
 
Javaslat:
ha épp nincsenek strandon, nézzék meg a Casino című filmet, ezzel egy kellemes vasárnapi kikapcsolódásban lehet részük. S ki tudja, talán megfejtik a Quaestor-ügyet is?