Átadták az idei állami zenei előadóművészeti és alkotói ösztöndíjakat

Az idén tizenhárman részesültek Fischer Annie zenei előadóművészeti díjban, nyolcan Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjat kaptak és négyen nyerték el a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadóművészeti ösztöndíjat.

Az ösztöndíj a rendszeres pénzbeli támogatás mellett fellépéseket is biztosít a díjazottak számára. Az egy évre szóló ösztöndíjra legfeljebb kétszer lehet pályázni.

Mint írják, az állami zenei ösztöndíjak kedd esti díjátadó gálakoncertjén a korábbi és jelenlegi ösztöndíjas fiatal művészek adtak hangversenyt a Budapest Music Centerben. A díjakat Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára adta át.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország NKft. ügyvezető igazgatója elmondta:

"ennyien még soha nem pályáztak az ösztöndíjakra, talán ennek is köszönhető, hogy kiemelkedően tehetséges előadókat hallhattunk a díjátadón".

A kulturális tárca 1998-ban alapította meg a Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjat, amelyet a következő években kibővített a dzsessz, a táncművészet, a zeneszerzés és zenetudomány, valamint a képző- és iparművészetek különböző ágaira.

A minisztérium három zenei ösztöndíjával kapcsolatos szakmai feladatokat a Filharmónia Magyarország látja el - írták a tájékoztatóban.