Autókból kapták ki a táskákat, de rendőrök kopogtattak a putrik ajtaján

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján B. Richárd társával 2016. március 10-én 18 óra körüli időben a nyitott ajtón keresztül egy személygépkocsi első üléséről, a járműben ülő nő táskáját kivette és azzal, valamint az abban lévő - sértett nevére kiállított – okiratokkal, készpénzzel és mobiltelefonnal a helyszínről elszaladt.

A nyomozás további adatai alapján B. Richárd két társával - B. Erik és B. Péter 23 éves ecsegi lakosokkal - 2016. április 4-én 19 óra 5 perc körüli időben, a megyeszékhely belvárosában, egy lakóház előtt parkoló, nyitott személygépkocsiból - miközben a sértett utasával beszélgetett a kocsiban - annak hátsó üléséről eltulajdonított egy női táskát és a benne lévő készpénzt, mobiltelefont és a sértett nevére kiállított okiratokat.

A salgótarjáni nyomozók a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzését követően azonosították, majd a három személyt elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, míg negyedik társuk jelenleg más eljárásban kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti.

Videó az elfogásokról:

A nyomozók B. Richárd 21 éves ecsegi lakost két rendbeli lopás bűntett, míg társait B. Erik, B. Péter 23 éves ecsegi lakosokat egy rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A hatóság B. Richárdot és B. Eriket őrizetbe vette, míg B. Péter szabadlábon védekezik.

Fő az óvatosság

A tanulság, hogy az autók ajtajait mindig zárjuk magunkra, egyébként esélyünk sincs védekezni az ilyen típusú lopások ellen.
[[nid:183823]]