Az adósság újratárgyalása a legfontosabb

Az egyeztetések már csütörtökön megkezdődnek, amikor Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke tesz látogatást Athénban.

A befektetők aggodalmai tovább fokozódtak az új kormány névsorának láttán és első intézkedései miatt, így az athéni tőzsde irányadó indexe ismét több mint 6 százalékos mínuszban áll, a görög államkötvények hozamai pedig jelentősen megugrottak. Ciprasz, aki a vasárnap tartott előre hozott parlamenti választáson győztes Radikális Baloldal Koalíciójának (Sziriza) vezetőjeként lépett a kormányfői tisztségbe, rámutatott: a szavazóktól radikális változtatásokra kaptak felhatalmazást, amivel helyreállítják a nemzeti szuverenitást. Ugyanakkor azt ígérte, hogy az új kabinet, a "társadalmi megmentés" kormánya felelős tárgyalásokat fog folytatni a nemzetközi hitelezőkkel, olyan megoldásokat keres, amelyek minden félnek kedvezőek. Görögország kész hozzájárulni egy, az egész Európa érdekeit szolgáló rendezés kidolgozásához - mondta.

Az egyeztetések már csütörtökön megkezdődnek, amikor Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke tesz látogatást Athénban. Péntekre Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminisztert, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnökét várják a görög fővárosba.  

A kormány ülésén Ciprasz azt hangoztatta, hogy a kiegyensúlyozott költségvetésre törekszik, nem akar hiányt, de a növekedést fojtogató "irreális többletet" sem. A legfontosabb feladatok közé tartozik a társadalom legelesettebb rétegeinek támogatása, a klientúrarendszer és a korrupció felszámolása, a munkanélküliség csökkentése, az utóbbi négy évtized alatt elmaradt reformok végrehajtása. A piacok idegesen reagáltak arra, hogy Ciprasz a nemzetközi hitelezők által elvárt megszorító intézkedések heves ellenzőjeként ismert Jánisz Varufakisz közgazdászt nevezte ki pénzügyminiszternek, és leállította a legnagyobb görög kikötő privatizációs folyamatát. A befektetők ezt újabb jelzésként értékelték arra vonatkozóan, hogy Ciprasz kitart választási ígéretei mellett, azaz felhagy a megszorításokkal és az adósság csökkentéséről akar tárgyalni.

Szerdán az ötéves görög államkötvények hozama történelmi magasságba, 117 bázisponttal, 13,12 százalékra emelkedett, a hároméves államkötvények hozama 189 bázisponttal a rekordközeli 16,09 százalékra, a tízéves államkötvényeké pedig 54 bázisponttal 10,33 százalékra ugrott. Az athéni tőzsde irányadó indexe, az Athex értéke szerdán dél körül 6,89 százalékkal, 54,00 ponttal 729,53 pontra süllyedt. A húsz legnagyobb vállalat piaci kapitalizációját mutató index, az FTSE/Athex Capped 20 7,74 százalékkal 747,27 pontra csökkent, a huszonöt legnagyobb vállalat piaci kapitalizációját mutató index (FTSE/Athex 25) pedig 8,38 százalékkal 219,05 pontra zuhant. A legnagyobb kikötőt üzemeltető társaság, a Piraeus Port Authority árfolyama 9,18 százalékkal 9,8 euróra esett, a PPC közüzemi szolgáltatóé pedig 13,93 százalékkal 4,45 euróra csúszott le.

A görög központi bank adatai szerint Görögország külső adósságállománya tavaly a harmadik negyedévben több mint 412 milliárd euróra rúgott, ami a bruttó hazai termék nagyjából 175 százalékára tehető. Ebből az államadósság az Európai Unió statisztikai hivatalának adatai szerint 315,5 milliárd euróra tehető, az euróövezeti mentőalap, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) viszont 324 milliárd euróról tud. A görög államadósság több mint 40 százalékát birtokolja az EFSF, amely 141,8 milliárd eurót hitelezett több hullámban Görögországnak átlagosan 30 év futamidőre.