Bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe a Veszprém

Vasárnap jöhet a Barcelona!

Az MKB-MVM Veszprém 2002 után szerepel ismét a kézilabda BL-döntőjében. Vasárnapi ellenfele a spanyol Barcelona lesz, amely a másik elődöntőben 33-28 arányban győzedelmeskedett a lengyel Kielce felett.
 
A Final Four 2010 óta íródó történetében egészen mostanáig csak német és spanyol csapatok jutottak be a döntőbe.
 
A két csapat tavaly - amikor is a Veszprém először jutott be a Final Fourba - ugyancsak az elődöntőben találkozott, és akkor a német gárda jutott tovább. A 20 ezres csarnokban közel 3000 veszprémi szimpatizáns foglalt helyet, és a lengyel Kielce tábora is a magyar klubért szorított.
 
A nyitógólt az a Palmarsson szerezte, aki a következő idényben már a Veszprém színeiben játszik, a másodikat pedig Vujin, ő pedig korábban állt a magyar bajnok alkalmazásában. Palicka jó védései miatt az első veszprémi találatra öt percet kellett várni, és még egy emberelőny is kimaradt. A gólkirályjelölt Ilic büntetőt, Iváncsik pedig két ziccert rontott, s a háromszoros bajnok (2007, 2010, 2012) a 10. percben 5-2-re vezetett. Sulicot kiállították, de így is volt esély felzárkózni, csakhogy Marguc is a kapufára vágta a hétméterest.
 
A kapitány Nagy tartotta a lelket a többiekben, ő próbált meg lendületet adni. A BL All Star-kapusának választott Miklert Alilovic váltotta. Amikor Dahmkét kiküldték, feljött a Veszprém 7-6-ra, de így sem vált gördülékennyé a játék. Sulic és Toft Hansen kakaskodása után Lékai lett az irányító, azonban így is időt kellett kérni.
 
A 22. percben lett 8-8, majd Nagy találatával 9-8, amikor a németek is időt kértek. Toft Hansent megint kiállították, ekkor pedig 11-9-re lépett el a tavalyi negyedik helyezett. Az egyik visszafutásnál szabálytalankodó Nagyot is kiküldték, és a szünet előtti hajrában egyenlített a rivális.
 
A második játékrész elején Ilic megint büntetőt hibázott, de legalább a kipattanóból betalált. Ő és Nagy vállára vette a csapatot, a védőfal pedig remekül zárt. Sikerült 16-13-ra elhúzni, az időt is kérő Kiel öt percig nem tudott betalálni. Aztán 18-14 lett az állás, Ilic pedig a góllövőlista élére ugrott. Még az ex-kieli Zeitz is betalált. Volt labda a 22-17-hez is, de Iváncsik a felső lécet lőtte ki indítás után. Alilovic remekül védett, és sikerült őrizni a biztos vezetést. A 49. percben 27-21-nél időt kért a Kiel, és "begyújtotta a rakétákat".
 
Őrült rohanás kezdődött, miközben Sulicot harmadszor is, azaz végleg kiállították. Az 53. percben már csak 27-25-re vezetett a Veszprém, amikor Ilic igen fontos gólt lőtt. Terzic sem úszta meg kiállítás nélkül, viszont Alilovic megint ziccert fogott. Zúgott a veszprémi szurkolósereg hangja, és innen már nem tudott újítani a Kiel. Lékai gólja zárta le a nagy csatát.
 
Tavaly a Veszprém és a Barcelona a harmadik helyért csapott össze, akkor katalánok vitatható körülmények között nyertek 26-25-re. A két együttes a nemzetközi porondon eddig 15-ször találkozott, tízszer nyert a Barcelona, még egyszer a Veszprém és született egy döntetlen is. Ami érdekesség, hogy kieséses rendszerben, illetve helyosztókon mindig a spanyol gárda bizonyult jobbnak.
Igazi csapatmunka volt a diadal, nem lehet senkit külön kiemelni. Volt elég időnk felkészülni a Kielből és ugyan az elején kicsit lassabbak voltunk a kelleténél, amikor felpörögtünk, akkor elhúztunk. Jött egy hullámvölgy is, de ebből is felálltunk, ami az erőnket mutatja. A Barcelonából is felkészülünk, remélem, ellenük is nyerünk - mondta Lékai Máté.
Schuch Timuzsin szerint amikor a védekezésük összeállt, akkor már maradt erejük támadni, amivel meg tudták törni a Kiel gyorsaságát. Úgy vélte, ez volt a siker kulcsa.
Próbáltunk minél tovább támadni és keresni a legjobb helyzeteket. Így nem is volt nagy rohanás a pályán, ami a németeknek kedvezett volna. A második félidőben pedig Alilovic fontos védései segítettek sokat - értékelt Gulyás Péter.